„Párisba szökött a tavalyi Ősz.

Szent Mihály útján szalad graciőz."

 

Ha nyáron őszes estel

suhan, s Párisba hökken,

mint nyurga, fitt manökken,

beszökken szőke testtel,

s kilejt a Saint-Michelre

tipegve, szendvicselve

halk lombnyögés alatt tán,

s ha fölkacag dizőzként,

dekoltázsban visz őszfényt,

de, mint nővér a vattán

s filmgyári pír hecserlin,

szivárg nihilbe Berlin,

ha medvebőrrel est tel,

s alkonycsík húz a tanga,

hol Kongó plusz Katanga

Bécsig kitömve Pesttel,

holott jólét s a ballét

csókván csatangnak allét,

s jő majd kutyára lúdbőr,

ha már nem fűt a póráz,

s míg renyhe tű napóráz,

szíven szúr báva bútőr,

mint hosszú muszka verszták,

közelg a puszta Herbsttag,

s mezőkre dűl haránton

sok árnybomolt holográf -

olyankor gondolok Rád,

megötvenült barátom,

metrumba balzsamozlak,

ki partinagylajoslag

lakolsz, s öröm repes fel,

ha lépsz, ha szépsz e létben,

s alászállsz észrevétlen

közénk az őszes esttel

lakozva, sőt, lakatlan

szavakból önmagadlan

lehullsz, szeráfalázat,

Weisz duplavé Gizella

meg Dumpf, ha szétcizella

honószert, árvaházat:

nyelvtannon űrt repesztel,

te pannon üdv, te Westel,

kit partinagylajoslag

hívnak, ha légbe röppen,

ha szárnyad éppen ötven,

ne hagyj itt, majd lapozlak,

ha mennyhabot kavartan

ősz korma abrakoltat,

míg verstan s holt avartan

foltozgat habra holdat.