Eljátszott életek

Száz éve született Szabó Magda

Ferenczy Zsófia

SZABÓ MAGDA 100. „Az életmű korántsem tekinthető lezártnak az írónő halálával. A századik évforduló közeledtével sorra láttak napvilágot a posztumusz kötetek". Ferenczy Zsófia írása.

Idén ősszel ünnepeltük Szabó Magda születésének századik évfordulóját. A 2007-ben elhunyt írónő tekintélyes életművet hagyott hátra, munkássága kifejezetten sokoldalúnak mondható, verseskötetek, regények, drámák, hangjátékok, gyermek- és ifjúsági regények, novellák köthetők hozzá. A kritika nem mindig bánt kesztyűs kézzel vele, sokan konzervatívnak, idejétmúltnak tartották, témaválasztásai pedig nem hatottak elég merésznek a kortársakéhoz képest. Valóban, a Szabó Magda-szövegeket olvasva olykor úgy tűnik, mintha a huszadik század irodalmát meghatározó irányzatok vajmi kevés hatást gyakoroltak volna rá, mindezek ellenére népszerűsége az olvasók körében évtizedek óta töretlen, nevét máig a legtöbbet fordított magyar szerzők között jegyzik.

Szabó Magda kezdeti, ígéretesen induló költői pályáját az ötvenes évek kultúrpolitikája – mint annyi más szerzőét is – derékba törte, hosszú éveken át nem jelentek meg szövegei. A hallgatás évei után látott napvilágot első, nagy sikerű regénye, a Freskó (1958), amely kivívta a kritikusok elismerését, és elhozta számára az addig nélkülözött figyelmet.

A Freskót követő regények, például az életmű egyik csúcsteljesítményének tartott Az őz (1959), a Disznótor (1960) vagy a Mózes egy, huszonkettő (1967) mind egy, a múlttal radikálisan szakítani akaró generáció hangján szólnak, a kötetekben megjelenő családok konfliktusai, kommunikációs kudarcai alapvetően arra vezethetők vissza, hogy a családtagok mennyire képesek adaptálódni a megváltozott viszonyokhoz. A hajdan biztonságot adó otthon, a rokoni kapcsolatok érvényüket vesztik, a regényeket áthatja az üresség, nem meglepő, hogy Kabdebó Lóránt az ebben az időszakban íródott műveket „a hiányérzet sajgó regényeinek” nevezi.

Szabó Magdát kezdetektől fogva élénken foglalkoztatta a megélt élet leírhatósága, esetlegessége. Az őz hősnője, Encsy Eszter pályafutása során több alkalommal is újraírja életrajzát, átformálja az éppen aktuális hatalmi rendszer követelményei szerint. A motívum visszaköszön a későbbi A Danaidában (1964) is, Csándy Katalin testvérének rejtélyes eltűnését, családja előéletét hol pozitív, hol negatív előjellel látja el a történelem, ennek megfelelően Katalin más-más mozzanatokat emel ki, illetve hallgat el kérdezői előtt. Minden múltbeli esemény relatív, tetszés szerint alakítható, az emlékezés mindig az aktuális helyzethez igazodik.

Első önéletrajzi regényében, az Ókútban (1970) tapasztalható először látványosan a személyes múlt iránti érdeklődése. Az Ókút elbeszélője belső, zsigeri kényszernek engedelmeskedve számot vet a múlttal, és visszatekint idillinek tűnő, irigylésre méltóan harmonikus gyermekkorára. Az ezt követően született szövegek egyre erőteljesebben válnak (ön)életrajzivá, 1977-ben megjelenik az írónő édesanyjának ifjúkorát elbeszélő Régimódi történet, majd 1983-ban napvilágot látnak férjével, Szobotka Tiborral kapcsolatos visszaemlékezései (Megmaradt Szobotkának), 1999-ben a Mézescsók Cerberusnak című novelláskötet következik, végül 2004-ben a Für Elise. Ezek az önéletrajzi művek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, párbeszédet folytatnak egymással, és létrehoznak egy közös univerzumot, amelyben azonos szereplők mozognak, és az elbeszélő mindvégig ugyanaz marad (még ha a neve változik is az egyes kötetekben, a regényekben megjelenő család neve, a rokoni kapcsolatok és a múltról való tudás, illetve nemtudás mindvégig azonos). A mindentől védett, hermetikusan zárt világ újabb és újabb részletekkel gazdagodik az évek során, de már a Mézescsók Cerberusnak novelláiban feltünedeznek bizonyos hajszálrepedések az idillen, és a Für Elise már az alcímben (regény) is leleplezi önmagát, és a szöveg szintjén is nem egyszer utal arra, hogy nem valódi önéletrajz, sokkal inkább játék, elképzelt múlt, amely éppúgy jön létre, mint a könyvbeli Dódi és Cili morbid színdarabjai.

Nem szabad megfeledkezni A pillanat című 1990-es regényről sem, ami sajátos helyet foglal el az életműben. A sokszor paródiába hajló Aeneis-átirat keveredik a huszadik század kultúrpolitikájának abszurditásával, és az önéletrajzot mitológiai magasságokba emeli, egyszerre összegezve és kiforgatva minden addigi visszaemlékezést.

Talán a hatalmas népszerűség és a kritika hűvös hallgatása az elmúlt évtizedekben tette lehetővé, hogy a szerző körül kialakuljon az a kultusz, amely a mai napig leárnyékolja, mondhatni, uralja a róla szóló diskurzust, és amelyet jórészt maga a szerző teremtett meg önmaga körül. A írónő személye sokszor egybeolvad regénye szereplőivel, valós események és fikció keverednek kibogozhatatlanul egymásba, és a helyzetet korántsem tették átláthatóbbá az írónő gyakran kétértelmű nyilatkozatai, visszaemlékezései. Szabó Magda írásaiban és a vele készült interjúkban ugyanis nemegyszer utólagosan korrigált, értelmezte a regényekben leírtakat, saját életének eseményeit a regényeivel illusztrálta, és ez szemmel láthatóan nyomot hagy recepcióján, a róla megjelenő monográfiákon, és hatással van művei utóéletére is.

Az utóbbi időben az tapasztalható, hogy az életmű korántsem tekinthető lezártnak az írónő halálával. A századik évforduló közeledtével sorra láttak napvilágot a posztumusz kötetek, amelyek jórészt Szabó Magda levelezéseit, naplóit adták közre. A tavalyi év egyik újdonsága az Egy meszely az fél icce – Szabó Magda ízei volt, ami tulajdonképpen egy válogatás Jablonczay Gizella (a szerző nagyapjának testvére), valamint más családtagok receptjeiből. A kötet Szabó Magda alkotásaihoz tulajdonképpen nem, a szerző személyéhez csupán érintőlegesen, a körülötte kialakult mítoszhoz viszont annál inkább kapcsolódik. A receptek nyelvhasználata és a felsorolt ételek azt a miliőt idézik meg, amelyben a Régimódi történet, a Für Elise, az Ókút vagy a Mézecsók Cerberusnak című kötetek játszódnak, ám míg e regények némelyike szétszálazza ezt a világot, rámutat fonákságaira, addig a receptgyűjtemény közreadása sokkal inkább újraépíti vagy legalábbis felidézi a lerombolt díszletet.

Emellett több mint tíz év után jelent meg a Magdaléna, a szerző életében kiadott utolsó kötetnek, a Für Elisének az alternatív folytatása, amelynek alcíme A másik Für Elise nyomában. Az ismertető szerint a kötet célja, hogy feltárja Szabó Magda Bécsben töltött éveinek eseményeit, magánéletének apróbb mozzanatait, teszi mindezt a levelek, naplók, visszaemlékezések, valamint a töredékben maradt regényrészletek alapján. Hogy ezek a kötetek mennyire tekinthetők az életmű szerves részének, arról hosszas vitákat lehetne folytatni, mindenesetre úgy tűnik, az olvasók még sokáig fognak érdeklődni az írónő életének egyes fejezetei iránt, és a fennmaradt primer és szekunder szövegek még bőven tartogatnak alapanyagot ahhoz, hogy Dolna/Dódi/Magduska története tovább folytatódjon.

Sokatmondó, hogy a Duna Tv Hogy volt?! című műsorában a meghívottak felidéztek egy anekdotát, mely szerint Szabó Magda a színdarabjai premierjére mindig új ruhát csináltatott, lehetőség szerint olyat, ami passzolt a darabban megjelenő kosztümökhöz. Szabó Magda megírta regényeit, megírta önmaga és családja életútjának történetét, megírta önmagát is, és úgy tűnik, örökül hagyta a szabályrendszert is, amely szerint a műveit ildomos lenne olvasni. A kérdés csak az, hogy a befogadó akar-e mindig a megadott szabályok szerint játszani…

 

(Kép: Hunyady József, 1964)

2017-12-19 17:00:00