Nyugati kényelem, keleti izgalom

David Wagner–Jochen Schmidt: Odaát és odaát. Két német gyerekkor

Pálfy Eszter

Izgalmas vállalkozás az Odaát és odaát, amelyben egy nyugatnémet és egy keletnémet származású szerző, David Wagner és Jochen Schmidt veszi sorra gyerekkora fő mozzanatait. Pálfy Eszter recenziója.

Pálfy Eszter írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A Szijj Ferenc által fordított könyv a német kiadás struktúráját követi: a két oldalról olvasható kötetben az NSZK-s és az NDK-s gyerekkorok leírásait középen szimbolikus fal választja el egymástól. A fal két oldalát azonos fejezetcímek szervezik egységbe; Wagnert és Schmidtet párhuzamos szerkezet vezeti végig a gyerekszobától az iskolán keresztül a fal leomlásának napjáig, 1989. november 9-ig. A koncepció impozáns, mindazonáltal szigorú is: a kötet nagy kérdése, hogy az előre lefektetett játékszabályok mellett a két szöveg működik-e önállóan is érvényes irodalmi műként, vagy alárendelődik a könyv kereteinek.

A Rowohlt kiadónál megjelent 2014-es eredeti könyv ötletében a magyar változathoz képest eggyel több csavar rejlik: „Ein Wendebuch zur Wende” – hirdeti önmagáról a kötet, vagyis szerkesztői kihasználták, hogy a Wendebuch mint forgatható, két oldalról olvasható könyv könnyen összefüggésbe hozható a Wende szóval, amely a németek számára elsődlegesen az 1989-es fordulatot jelöli. A kötet két (közel egyidős) szerzője számára az elbeszéléseik végpontját jelentő fordulat egyben a felnőttkor kezdete is: Schmidt esetében különösen ironikus egybeesés, hogy november 9-én született, így a fal leomlásának napján töltötte be 19. évét.

A fal két oldala tehát a gyerekkorra való visszaemlékezéseken keresztül jelenik meg. Főként Wagner törekszik gyerekkori nézőpontjának felidézésére, felnőttektől hallott jelentés nélküli szavakra utalva („A pályaudvari könyvesboltokban gyakran új árcédulát ragasztottak a könyvekre nyomtatott árra. Ez volt az úgynevezett infláció!”) vagy új technikai vívmányokra rákérdezve („Aztán egyszer csak megjelentek a pénzautomaták. És azok hogyan működnek? Ül egy törpe a kijelző és a billentyűzet mögött, mint az első sakkautomatában, és leszámolja a pénzt, mielőtt kidugná a nyíláson?”).

Schmidt ettől eltérően inkább a felnőttkori tapasztalatok szűrőjén keresztül értelmezi a gyerekkori élményeket. Amikor például arról számol be, hogy a nyugati rokonoktól érkező használtruha-csomagok nem hasznosítható darabjait Lobetalba, a Hoffnungstali Intézetek fogyatékos gyerekeinek küldték el, ironikusan fűzi hozzá: „A fordulat után Erich Honecker az odüsszeiája során egy ideig a lobetali lelkésznél talált menedékre, lehet, hogy ő is a mi ruháinkba öltözött be, mielőtt új életet kezdett volna Chilében.” Szintén utólag jut Schmidt arra a belátásra, hogy a keleti típusú berendezkedés kilátástalanabb helyzetéből milyen előnyök származhattak: „Kisebb teljesítményű számítógépeink voltak, ez arra kényszerített minket, hogy átgondoljuk a problémát, ne csak számolgassunk. Ezért voltak a legjobb matematikusok és sakkozók oroszok vagy románok. Sok természettudományi problémát az oroszok már régen megoldottak, de ezt a nyelvi nehézségek miatt a világ többi részén még nem ismerték fel.”

A kötet Kelet- és Nyugat-Németországot szembeállító koncepciója magától értetődően hoz működésbe előzetes olvasói elvárásokat, sztereotípiákat a két különböző német társadalomra vonatkozóan – amelyeket mindkét oldal alá is támaszt. Wagner gyerekkorát perzsaszőnyegeken lépdelve és szigorúan minőségi Heinz ketchupot fogyasztva tölti egy Rajna-vidéki történelmi kisvárosban, a kutyának külön olcsóbb zabpelyhet vesznek, családjának bejárónője, két autója és időzítős kávéfőzőgépe van. „Gazdagok voltunk? Visszatekintve úgy tűnik, és ha az akkori időkről mesélek, számomra is úgy hangzik.” – írja, s hozzáteszi: „mi csak a magunkfajták között mozogtunk, ebben a nivellált, középosztályi paradicsomban, amelyben csak a kultúra és a műveltség jelentett finom különbségeket.” Schmidt pedig a keleti leszakadtságot érzékelteti hatásosan, a szennyvíz-szagú kelet-berlini lakótelepet, a beázás ellen alufóliával szigetelt plafont, a fémszagú mászókákat vagy a biciklizést a közeli betoncsövekhez. A kellemetlen körülményeket Schmidt jellemzően iróniával hangolja szerethetőre, például egy szokásos esti tévénézést leírva: „Én a kanapén ültem, a fejemet egy párnával védtem, mert egyszer váratlanul leszakadt egy polc, és féltem, hogy a másik egyszer csak a fejemre esik, és összenyomja a gerincoszlopomat. Sajnos ez volt a legkényelmesebb hely, nem nagyon tudtam ellenállni a vonzerejének. Elölről a fáradt képcső felrobbanásától kellett tartani, felülről a nehéz könyvespolctól, és még emlékeztünk arra a pillanatra, amikor a hősugárzó felrepült a plafonra.”

A gazdag Nyugat és szegény Kelet szembeállításánál azonban vitathatatlanul sokrétűbb a kötet. A két gyerek nézőpontjain és eszköztárán keresztül például szemléletesen mutatja meg, mi látszik a másik oldalból: a nyugati gyerekelbeszélőben megfogalmazódik a kérdés, vajon „az NDK az Asterix-füzetek Galliája volt? Ott vaddisznókra vadásztak?”; Schmidt elbeszélője pedig arra emlékszik vissza, hogy „A nyugati játék szebb volt, a Playmobil-figurák már a megteremtésükkor tökéletesek voltak, nem kellett hozzá az a sok évszázados fejlődés, amelyre a szobrászatban a görögök emberideáljáig szükség volt.”

A kiinduló kérdéshez visszatérve: a két szöveg közül Schmidté önmagában is kerek történet. Míg Wagner az előre adott szempontokat szorosan követve veszi leltárba gyerekkora elemeit, addig Schmidt saját koncepciójához igazodva lazít a kereten. A keletnémet szerző történetének részleteit az elbeszélő fejében mindvégig ott motoszkáló kérdés formálja egésszé: mi lesz vele, ha felnő? „Éjjel néha féltem, mert nem tudtam, mi legyen belőlem az iskola után” – fogalmazza meg legfőbb aggályát az én-elbeszélő. Gyerekkori emlékeit Schmidt aszerint építi fel, hogy következhet-e egy-egy mozzanatból bármiféle jövőkép. A régészet mint hivatás például akkor merül fel benne, amikor lakótelepük mellett egy szláv település maradványait tárják fel: „Legyek régész – talán még fel lehet fedezni elfelejtett fáraókat? Ahhoz nem kell tudni semmit, csak megtalálni dolgokat, amik úgyis ott vannak, és lehet utazgatni a világban.”

A kétszerzős kötetből az a tanulság látszik kirajzolódni, hogy a nyugati jólétben töltött gyerekkor zökkenőmentesebb lehetett ugyan, a Kelet-Németországban felnőtté váláshoz viszont több irónia volt szükséges: s ez Schmidt elbeszélőjének leendő szakmája szempontjából – e kötet esetében mindenképpen – jelentős előnyökkel járt.

2017-05-19 17:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs