Egy táj nyelvi rétegei

Szálinger Balázs: 360°

Mohácsi Balázs

Szálinger Balázs új kötete számos meglepetést tartogat, érdemes bebarangolni a verstájait, szemlélődni, tanulni. A 360° a személyes téteken túl arra is markáns javaslatot tesz, milyen lehet a 21. század tájköltészete. Mohácsi Balázs recenziója.

Szálinger Balázs írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Szálinger Balázs négy év után jelentkezett ismét lírai művel. Időközben a dráma műnemében alkotott, színházi munkái voltak, illetve Cserna-Szabó Andrással közösen feltámasztotta a Hévíz folyóiratot. Szálingerék lapjának erénye, hogy képes egyszerre regionális és országos jelentőségű lenni: nemcsak a szerzőgárdának, de a zalai térségről, a Hévízről, a Balatonról szóló helytörténeti írásoknak is tágassága van. S így van ez Szálinger költészetében is, és kiváltképp az új, 360° címet viselő kötetben.

A 360° verseiben Szálinger a tájat, a tájegységet és áttételesen a magyar vidéket tartja figyelme fókuszában. Sőt, a szerző, aki egy klasszikusabb versíró iskola jegyében indult, azon túl, hogy már rég meghaladta indulásának költészeteszményét, most kifejezetten kísérletező kedvében van. A 360° panorámája a körültekintés teljességét oly módon is sugallja, hogy a tárgy, a zalai, kis-balatoni tájegység, a vidék felmérése a lehető legváltozatosabb módokon történjen meg. A versek nyelvében, szókincsében megjelennek földrajzi, biológiai, néprajzi, szociológiai terminusok. A szövegek egyrészt a tudományos beszédmód líraiságát kutatják, másrészt azt a határt keresik, ameddig a tárgyilagos pontosságra törő értekező és a lírai beszéd még képes egységet alkotni – e törekvése hasonló Oravecz Imrééhez (legyen szó az Egy földterület növénytakarójának változása kötet urbánus tereket leíró vagy a Halászóember Szajlát részletenként feltérképező költészetéről) vagy a fiatalabb generációból A rodológia rövid történetét jegyző Bognár Péteréhez. Ennek a kísérletnek szélsőséges példái a Szakvélemény („Az óholocén terasz a legdélebbi, 8.800 jelzetű főmegtelepedés és a 8.800/1 és 8.778 jelzetű megtelepedések között keskeny teraszszigetek formájában jelentkezik.”) vagy a Térképjelölések („Egyes házak. Házcsoport. Házsziget. Szálló. Menedékház. Kocsma. Erdészlak. Erdőőrház. Kastély. Kolostor. Major. Templom. Mecset. Zsinagóga. Kápolna. Kis mecset. Kis zsinagóga. Képoszlop. Szentképes fa. Kereszt. Temető.”) című szövegek, melyek voltaképpen ready made-ekként gazdagítják a kötet anyagát.

Izgalmasabb persze a különböző beszédmódok találkozása, érdekesek az olyan momentumok, mint A Szévíz völgyéből a Foglár völgyébe című szövegben ez: „A polgárőr Lada Niváját várják. / Két szuronyos áll mellettük, / Egyiket még tanította az asszony”. Szálinger verseiben a történelem éppúgy poszt- és preapokaliptikus rommozaik, ahogyan Kemény István költészetében. Az idézet első sorában – melyet gond nélkül vonatkoztathatunk napjainkra – szociografikus színek csillannak, az autómárkában a vidék elmaradottságát láthatjuk meg. A második sor azonban átrajzolja a képet, láthatóbbá válik, hogy eltérő történelmi korok rekvizitumai kerülnek egymás mellé: a polgárőr a kilencvenes-kétezres évekre, a Lada Niva a késő szocializmusra (’77 óta gyártják a típust), a szuronyosok a 20. század első felére is utalnak. A harmadik sorban pedig a tragédiát is sejthetjük: hogy sötétebb időkben barátok, ismerősök, szomszédok jelentették fel egymást, hogy az egykori diák vegzálta, telepítette ki vagy csukta le a volt tanárát, és így tovább. A kötet nagyobb részében azonban a hasonló nyelvi rétegződések, regiszterkeverések nem komorságukkal, inkább finom humorukkal tűnnek ki, például a címadó versben: „öt óránál Ellend mint falunév // negyed nyolcnál / sok zseniális mandulafácska / közé befűzött puha féreg // nyolc óránál elkezdődik a nap, / az oromba bükkök állanak // fél kilencnél az invazív fajok / meghallgatása, kávészünetben / elrágcsálnak egy őshonos almát”. És a kötet egyes versei emlékeztetnek Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát című kötetében kiérlelt radikális hibriditására is, például amikor „a berekben a köd paplanja alatt / Minden hajnalban eligazítást tart a természet, / Lelkesítő beszédet mond a tó érdekében, / És kiosztja az illegalitás fegyvereit” (A berek)

Szálingeré már régóta politikai költészet (is): amennyiben van mondanivalója a közösség számára a közösséget érintő dolgokról. És megítélésem szerint kiválóan műveli ezt a többnyire nem direkt, szublimált, áthallásos, de néha odamondós és mindig éles beszédmódot. „A kisebbistenházi trafónál / Lilaakác és selyemfa hangos / Társulására ébred a környék, / De gyüttmentezésre sincs elég erő. // Népmesei szigor, ami itt van. / Emlék békéből, háborúkból, / Ez meg a megtett igazság. Nyilván / Lehet még élni, de ez a mese vége.” (Hetés) Ráadásul egyetemesebb problémákat is szűkebb témájához, a tájhoz tud kötni: A skandináviai kirajzás című szövegben a kivándorlás válik verstárggyá. A versben a skandináviai emigránsok két generációja nincs jóban egymással, ám „Amint feszültség fenyeget, valaki szóba hozza a Balatont, és / Régen kihűlt lassú levesek gőzei csapnak fel diadalmasan / Elmúlt, elhagyott, könnyűnek talált ezüstasztalokról. / Ilyenkor beüt a béke anélkül, / Hogy bárki a másik szemébe nézne, / És könnyen jön a hajnal.” E versben az is megmutatkozik, miként jelenthet, jelképezhet egy hely többet puszta önmagánál – nemcsak a Balaton, hanem a dombhátak, völgyek, csatornák, ismeretlen falvak is. A Szálinger-líra politikumának szintén fontos része, hogy tükröt tart a vidéknek, szeretetteli, finom iróniával rámutat sutaságokra is, de általánosabb körű kritika ez, az egész ország helyzetéről beszél valójában: „Az egyetlen utca továbbra is a nagy költő, / Petőfi Sándor nevét viseli, / Míg a buszforduló körül mint egy idegen életforma, / Megtapad valami, aminek jobb vidékeken neve van: / Faluközpont. // Kimagasló és bűvös szekerek hoznak / Csillagport a messzi aszfaltutakról, / Idegen csizmák verődnek le sarkantyúsan és szépen, / Plusz van a két szobor, amit meg lehet nézni” (Jóléti-víztározó és környéke).

A kötetnek van egy rejtettebb vezérfonala is, méghozzá az apa–fiú-szál. Ez talán kevésbé feltűnő, hiszen tökéletlen, elsősorban hiányként manifesztálódó viszonyról van szó, amelyre eleinte csak utalásokat találunk: „negyed ötnél, ahogy sötétedik, / egyre látványosabban nincsen apa a tájban” (360°). Vagy esetleg gondolhatjuk első olvasásra, hogy az ide tartozó versek – melyek főleg a negyedik ciklusban kapnak helyet – elütnek a kötet nagyobb részétől. Pedig már az egyik első, mondhatnám azt is, programadó versből, a Populációdinamikai modellezésből az derül ki, hogy a gyermek(ek) játékos tanítása is célkitűzése a kötetnek. „A populációdinamikai modellezés / És a fajközösségi mérőszámok használata / Az új évszázad legnépszerűbb, / Gyermekek által legszívesebben űzött / Egyéni és társasjátéka, […] Gyermeki világukban / Helyére kerül az emberi élet, emberi teljesítmény, / A halál és az idő fogalmai – / Miközben persze jól szórakoznak, és / A humoros helyzeteket ábrázoló képek / Segítségével megismerik a főbb / Állatfajokat is.” Ennek aztán egyik csúcspontja a Zuhatag című, nagy lélegzetvételű vers. „Ez itt a Zuhatag, / Egy apa építette a fiának. / Ez a fiú papírcsónakra szállt / Pont amikor megáradt […] Szép kisfiú, / Nem szép neked hazudni, / De ez a Zuhatag, / Ez a világ legnagyobb kifolyása, / Itt halad át az egészség, a nátha, / Itt folyik át boldogság, kín, öröm”. A Cirkuszban a fiú szólamában valójában az apai bűnbánat és önkritika kap hangot: „Apa egy messzi cirkusz, / Néha erre kanyarodik”. S végül a kötet utolsó verse, az ötös és ötödfeles jambusokban és hősi (vagy más tekintetben: tragikus) párrímekben írt Nyolcéves kisfiú teljesíti ki a bűnbánó apai szólamot: „jaj nem lehetek én a hagyománya // Úgy mondanám kisfiam hadd legyek / Akármid csak kézre álljak neked / Mint kockakő vagy mint ehető féreg / Ha már nem lehettem lehetőséged”. Itt félbemarad a vers, töredék lesz, ami egyszerre mutat rá a nyelv elégtelenségére, s arra, hogy egy ponton túl már nincsenek kifogások, se mentségek. Ez ambivalens kötetzárást eredményez: mert amíg a versek tanítás jellege elvitathatatlan, a táj felmérése kellően körültekintő, addig a konkrét apa–fiú-viszony válsága nem oldódik fel.

Szálinger Balázs új kötete számos meglepetést tartogat, érdemes bebarangolni a verstájait, szemlélődni, tanulni. S az kifejezetten örömteli, hogy a hosszú hallgatás után a szerző meg tudta újítani líranyelvét, sőt, arra is javaslatot kínál, hogyan nézhet ki a tájköltészet a 21. században. Már csak abban kell bíznunk, hogy a folytatás nem várat magára annyit, mint ez a kötet.

 

(Fotó: Litera)

2017-02-16 16:15:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs