A visszaszólás szabadsága

Erdős Virág: ezt is el

Vilmos Eszter

Erdős Virág könyvhéten megjelent verseskötete példátlan népszerűséget tudhat magáénak. Egyszerre listavezető bestseller, minőségi kortárs líra és közéleti esemény.

Az ezt is el tizenhárom mondókaszerűen egyszerű versnyelvű, provokatív költeményét leginkább tárcaversekként lehetne definiálni, melyek inkább ciklust alkotnak, mint kötetet. Egytől egyig a „mai magyar valóságot” járják körül, többnyire ugyanabból a nézőpontból, variációk hosszú sorát nyitva meg ezzel – egy témára.

Az ezt is el versciklus-szerűsége nem jelenti azt, hogy a szövegek nem érettek meg arra, hogy kötet legyen belőlük. Éppen ellenkezőleg; megjelenését követő hetekben olvasva a könyvet végig az az érzésünk, hogy ennél aktuálisabb nem is lehetne, és hogy pont eleget vártunk egy ilyen megfélemlítettséget és tabut nem ismerő közéleti-irodalmi akcióra. Nem csak a versek érettek meg a kiadásra, közönségük is felkészülten és türelmetlenül várta a megjelenést. Nehéz lenne példát találni még egy olyan verseskötetre az utóbbi évtizedekből, amelynek megjelenésekor már közel a felét fejből idézni tudja az olvasóközönség nem-szakmai rétege, és megnyugtató az is, amit a kötet ezáltal bizonyít: hogy az említett réteg valóban létezik. Az új Erdős Virág-versek mémként terjedtek különböző internetes portálokon, teltházas felolvasóesteken, koncerteken és tüntetéseken hangzanak el. Mind közül a legismertebbnek, a Kollár-Klemencz László által megzenésített „Ezt is elviszem magammal”-nak címe válik töredékesen – nagyszerű reklámfogásként – a kötet címévé, azt sugallva, hogy már végig sem kell mondani, mindenki tudja, miről van szó, a (meg)idézett verset bárhonnan tovább tudjuk szavalni vagy énekelni.

A könyv „fülszövege” is médiumváltással játszik: internetes kommentekből összeollózott, egy-két szavas idézeteket sorol. Már itt találkozunk a kötetből és a szerző megnyilatkozásaiból jól ismert öniróniával: a lelkesedő dicséreteken kívül („ütős”, „Szeretem :-))”, „köszönöm az érzést!”, „Fúúúú!” stb.) megbújik egy-egy „Hígfos, mint a másik volt” és „Mit kompenzálsz kis mesüge?” is. Az öniróniának és -kritikának rendkívül fontos szerepe van a kötetben és az általa képviselt költészetben. Legalapvetőbb mozgatórugója a nemzeti önirónia és a költészethez fűződő ironikus viszony. Utóbbit erősítik az egyszerű, katatón ritmusok és versformák, a nagybetűk és az írásjelek gyakori elhagyása, valamint a költő-szerep degradálása: „én viszont ott voltam / van róla papírom / fura de van ez a heppem hogy / megírom” (24.); „[szóljatok légyszi a] szorgos kis rímekkel magukat / szedáló költőknek” (14.). A költőnő nyilvánvaló lírai-ritmikai tehetségét, programszerűen, kizárólag a lehető legbanálisabb ritmus- és rímképletekre korlátozza, költői imidzsébe nem férnek bele a klasszikus strófaszerkezetek. A Közelítő című versben is többszörösen megbontja és széttördeli a Berzsenyi-féle aszklepiadészi strófákat.

Erdős Virág versei napjaink Magyarországának leírását gondosan körbeszövik a magyar költészeti hagyomány biztonságot nyújtó, intertextuális hálójával. Ez a hagyomány válik a kisajátított és túlhajszolt nemzeti jelképek és az erőltetett hagyományőrzés ellenpontjává. A „Csokonai / Vitéz Mihály Összes”-től (57.) eljutunk József Attilán át („semmi ágán / lógó / flakon”, [5.]; „ha majd minden kisbalázsnak / bealszik / a mamája” [62.]) Nagy Lászlóig („úgy hiszem / fogamban tartva / átviszem”, [53.]), de Pilinszkynek is jut egy sor („alvó / szegek a homokon”, [50.]), majd kiderül, hogy „legszebb vers a parti nagy” (51.), és egy Belmondo-sláger is felcsendül: „egy / belmondó szám ment éppen és / pont a lesz volt van most / vitt magával pedig amúgy / nem vagyok egy fan” (56.).

Legutóbbi verseskötetéhez, A Trabantfejű Nőhöz képest mindenképpen egységesebb anyagról beszélhetünk. Az ezt is elben kevesebb a szerepvers és a stiláris játékosság, inkább azt látjuk, a szerző olyan markáns hangot talált, amely – ha nem is folytatható a végtelenségig – alkalmas arra, hogy egy egész köteten át kitartson, valamint új híveket nyerjen meg a magyar kortárs költészet és a gyakorolt szólásszabadság ügyének.

Könnyű felvenni a kötet ritmusát; minden versét ugyanazzal a stratégiával olvassuk. A mondókaszerű, szókimondó, didaktikus stílus korlátozza az értelmezés lehetőségeit. Kevésen múlik, hogy a hasonló szerkezetű, hangvételű és témájú versekből álló kötet ne legyen egyhangú. Ritka, hogy a költő ismétli önmagát, néha azonban előkerül egy-egy (el)használt forma, ellőtt vicc, már kijátszott rím: „viszem a régen / kihízott nacim / viszem a kelet-német / származású macim” (57.); „ma hét- / pecsétes tesi- / naci / ma egy lógó / belű / maci” (27.) (Kiemelések tőlem: V.E.).

A kötet mikor című, nyolc oldalas, egymondatos záróverse olyan utópisztikus Magyarországot vázol fel, amelyben „majd nem lesz veszélyben a / visszaszólás / szabadsága”, „nem lesz mit a magunk / ocsmányságán / szépíteni”, „nem a tartózkodá- / sunkkal fogunk / tüntetni”, „nem lesz lezárva a / szabad sajtó / útja”, és „nem kell dalolni a / sár helyett az / azúrról” (62-69.). Mindezt a lehető legnagyobb szkepszissel – mégis úgy tűnik, Erdős Virág minden rendelkezésére álló eszközzel ilyen kor elérésén dolgozik.

 

 

2013-08-12 08:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)