A tárgyak megismerhetetlenségéről

Schein Gábor: Svéd

Györe Gabriella

A regény egyfajta szövegkatalógus: fordításrészletek, regényrészletek, önvallomások, kórrajzok, magánlevelek alkotják azt a korpuszt, amelyből összeáll az eredménnyel nem kecsegtető történet. – Györe Gabriella recenziója.

Schein Gábor írásai a Jelenkor folyóiratban>

Elöljáróban álljon itt három idézet.

„Kiderült, hogy a dokumentumokban és a tényekben sokkal több a rejtély és a váratlan mozzanat, mint gondoltuk. Azt hittük, egy dokumentum egyszerű, egyértelmű, szikár valami, pedig a dokumentumból is sugárzik a kor és a személyiség sajátos fénye.” – mondja Szvetlana Alekszijevics az Elhordott múltjaink című kötetben közölt interjúban.

„Nem helyesebb-e tudomásul venni, hogy az átélt tudások és tapasztalatok akár egyetlen nemzedéknyi idő alatt is a teljes érthetetlenségbe merülhetnek, és velük elhallgatnak azok is, akiknek az elmondott szavak az életüket jelentették?” – kérdezi önmagától Bíró doktornő, mielőtt átadná Ervin Grönewaldnak, egykor Stiller Ervinnek az élete kezdeti szakaszát csak nagyon gyér fénnyel megvilágító dokumentumokat édesanyja pszichiátriai kezelésének részleteiről, Schein Gábor regényében.

„Nincsen se múlt, se jövő. Legalábbis számomra. Azok a töredékes emlékképek, amelyek engem kísértenek, olyanok, mint a kényszerképzetek. Ha Németországra gondolok, úgy érzem, mintha az őrület bujkálna bennem.” – mondja Max Ferber, W. G. Sebald Kivándoroltak című könyvének egyik alakja, több évtized távlatából tekintve vissza németországi fiatalkorára.

A történelmi múlt egyéni áldozatokat követelő, sokszor igen gyorsan átadhatatlanná váló tapasztalatáról, és annak az egyén sorsára gyakorolt hatásairól szól Schein Gábor Svéd című regénye, mely egyúttal a nagy elbeszélésbe ékelődő személyes történelmet hordozó dokumentumok kezelésének érdekes példája is.

Ervin, a regény egyik központi karaktere, az 1956 után kisfiúként Ausztriába juttatott, s onnan a svéd diplomata, Grönewald által megvásárolt, svédként felnövő férfi. Édesanyja egy olyan magyar zsidó kommunista nő, aki belerokkan a világ változásába, s többször is kezelésre szorul. A 2006-ban megszűnt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kórrajz-tárából származó dokumentum valós. Vallomás egy asszonytól, aki alulmaradt a küzdelemben, hogy megértse a rajta átcsapó történelmet. A személyes, a politikai és a pszichiátriai minőségek keveredése nem csupán az egyén őrületéről, de a kor és az utókor őrületéről is beszél. Hiányzik az a látószög, mely felől érthetővé válna az ellenkező oldal tapasztalata, ami pedig rávilágít az igazság-koncepciók relativitására.

A hiteles dokumentum köré szervezte Schein Gábor a regény fiktív szövetét, az adoptált fiúval, tárgygyűjtő apjával és az anya történetét a kórrajz alapján újra-analizáló doktornővel, akinek épp segíthet is, ha munkahelye megszűnése és párkapcsolata elvesztése után valami a megszokott keretei között tartja. Sejthető, hogy Stiller Anna, a kommunista anya analízisének részletei több országhatáron és nyelven át nem szállíthatók, ekként megoszthatóságuk maradéka is elveszik.

Ervin élete első éveiről apja szándéka szerint csak annak halála után tudhat. A Bíró doktornő elemzéséből megismert kórtörténet pedig világossá teszi, hogy bármilyen, az identitást mélyről átalakító és meghatározó tudás leszűrése ezekből az információkból már ellehetetlenült. A regényben mégis mutatnak rá jelek, hogy ez a tudás más módon, de már jelen van a karakter személyiségstruktúrájában.

Smid Róbert a Műútban megjelent kritikájában a kurrens irodalomelméleti folyamatokra való reakcióként, az antikvarianizmus és archívumtudomány újraértéseként olvassa a könyvet, mely értelmezésbe gyümölcsözően szervíthetők a regényben található felsorolások, gyűjtemények, katalógusok, tárgy- és műtárgy-leírások. Smid szerint Schein úgy érti újra e témákat, hogy kifordítja azokat, hiszen a szenvedélyes tárgygyűjtő Grönewald a katalogizáló szenvedélyével és kitalált történeteivel mégsem jut közelebb szándékolt céljához, hogy fiának valamiféle biztos múlt- és önismeretet szerezzen. Az édesanya utáni nyomozása szembesíti azzal, hogy a listák nem visznek közelebb a valósághoz (telefonkönyvek vagy kaputelefon-névtáblák hosszas böngészésével sem biztosan lehet rátalálni arra, amit/akit keresünk).

A regény maga is egyfajta szövegkatalógus: fordításrészletek, regényrészletek, önvallomások, kórrajzok, magánlevelek alkotják azt a korpuszt, amelyből összeáll az eredménnyel nem kecsegtető történet. A múlt kutatásának e dokumentumokkal megerősített, mégis eleve kudarcra ítélt jellege W. G. Sebald szándékaival rokonítja a könyvet, melynek mondataiban én többször mégis a bernhardi regénynyelv mondatainak lüktetését véltem felismerni. A saját történet és a történelem találkozási pontjainak feltérképezése; az egyes ember történetének kitörlődése a kollektív emlékezetből, s az e történetek visszaírására tett kísérlet, de éppígy a hallgatás elviselhetetlen és arcpirító kudarca, s a fényképek szoros, de nem illusztratív kapcsolata a regényszöveggel szintén Sebaldot idézi. Szegő János szerint Szőcs Petra fotói nem a könyv, hanem a regény részei. Mind Szegő, mind Smid kiemeli a feszes regénypoétikát és nagyobb fesztávval bíró regénynyelvet, mint Schein regényírói munkáinál már megszokott jellegzetességeket.

A regény hét fejezeten át mutatja be, 2006-tól visszafelé tekintve, mi történik itthon, mi történt ’56 után Ausztriában, Svédországban, hogyan lehetett új életet kreálni a felejtésen, és milyen nyomokat hagyott a felejtésre kényszerülők életén ez a sorsukba ékelt néma lyuk. Felidéződnek a 2006-os budapesti események, s a város múltja is, melyben épp akkora szakadékok tátonganak, mint a személyes és családtörténetekben. A fejezetek egymásra épülésének sorrendje variálható, egymásra következésük sorrendje nem fontos.

A múlt elbeszélhetetlenségének és a mesélés mégis-szükségességének számos metaforája kap itt helyet. Ilyen Grönewald úr tárgykatalógusa, mely őt magát is elválasztotta az élőktől, bár választott családjának tagjai is úgy kerültek mellé, mint e mások számára hasznavehetetlen, egy-egy múltdarabkát hordozó tárgyak, melyeknek feljegyzi a történetét, vagy ha nincs, kreál nekik egyet vagy többet. A történetek igazságtartalmának jelentőségét relatívvá teszi gyűjteményével. Az élőktől talán épp meglévő történeteik tartják távol. Ám halála előtt mégis fontosnak érzi, hogy Ervint valódi és igaz tudással lássa el történetéről, melyet eddig nem tártak elé. Az igaz történet feljebbvalóságának beismerése egyúttal kollekciójára kimondott mene-tekel is. Megteszi, ami telik tőle, hogy Ervin múltját kinyomozza, de sem az eltelt idő, sem a kultúrák és a közöttük lévő távolság nem segítenek abban, hogy ez az átörökített önmegismerési lehetőség valós életalakító hozadékkal járjon.

Éppen ilyen metafora a temető is, ahol Grönewald úr Ervin édesanyjának nyomait keresi. A mesélés efféle mégis-szükségéből születik Ervin Karinnak írt levele is, melyre nem vár választ, s melyet Karin aztán továbbít Ervin apjának, akitől, saját megjegyzéseivel kiegészítve, Bíró doktornőhöz kerül abba a paksamétába, melyet Grönewald utasítása szerint majd át kell adnia Ervinnek. Smid Róbert szerint e levél állna a regény szöveg-hierarchiájának csúcsán, mert a regény menetével ellentétes eredményt állít elő, amikor ahelyett, hogy a kiinduló állapotból következően Ervin lepődne meg a tényen, hogy apja őt annak idején megvásárolta egy menekülttáborból, Grönewald lepődik meg azon, hogy a fia sejtett valamit származásáról. Smid a regény igazi erényeként emeli ki a fikciós és valós befogadói tapasztalat egybejátszását. A levél beszámol egy gyerekkori verekedésről, melyben végső érvként intézetisnek titulálják a fiút, s ez a gyerekkori ismeret lepi meg a levélhez fűzött jegyzete szerint Grönewald urat, s éppígy az olvasót. Olyan rejtett, nem felszínre engedett tudás ez a karakter személyiségében, mely tudatosan nem befolyásolja életvitelére vonatkozó döntéseiben, mégis megmutatkozik bennük.

A tárgyak valós történetének elbeszélése is egyfajta mégis-szükség: ezért zúzható porrá Grönewald gyűjteménye, mert az csak kényszeres lenyomata annak a némaságnak, mely a közvetlen környezet tárgyainak kibeszéletlen múltjából árad, s elválasztja őt az emberi dialógusok lehetőségétől.

A történelmi őrületek mintha nem csupán Keleten, de a semleges és hideg Északon is kénytelenül mindennapi tapasztalatai volnának az embernek, aki személyisége épségét megőrizni csak akkor képes, ha a traumákat igaz történetük szerint teszi, legalább magának, hozzáférhetővé. Az érzelmek felismerésének, kezelésének és a múltfeldolgozásnak nehézségeivel szembesít Schein Gábor regénye – Ervin és Grönewaldék történetén messze túlmutató, a regény szövetéből itt-ott tán ki is türemkedő módon saját országunk történetének vonatkozásában is. 

 

 

2015-12-08 11:10:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs