Fekete és vörös

Fekete Richárd: Bányaidő

Görföl Balázs

Rég járt már magyar verseskötet ilyen mélységben – Görföl Balázs recenziója Fekete Richárd Bányaidő című könyvéről.

Fekete Richárd írásai a Jelenkor folyóiratban>

Az utóbbi időben nem szokatlan, hogy fiatal magyar költők markáns koncepciójú verseskötettel rukkolnak elő, nem pedig csupán az elmúlt néhány – vagy ijesztőbb esetben egy-két – évben összegyűlt verseiket adják közre. Nincs ez másként Fekete Richárd második könyvével sem (másodiknak nevezem, noha az első kötet Király Odett fiktív szerzői nevével jelent meg). A mind a ciklusokat, mind a verscímeket mellőző kompozíció pedig nagyon is indokolt: egybefüggő, több irányba elmozduló, de szigorúan összpontosító versvilág bontakozik így ki a kötet lapjain, amely eltökélten egyetlen tárgyat állít középpontba, a bányászatot. Ám azt olyan alapossággal és figyelemmel, hogy az olvasó valóságos mikrokozmoszként találkozik ezzel a letűnt világgal.

Merthogy a Bányaidő – amely a cím hasonlósága ellenére nem kapcsolódik Székely Csaba híres dráma-trilógiájához – a mélységi, elsősorban a pécsi uránbányászat világát írja le, ábrázolja, költi meg, faggatja, kutatja. Méghozzá éppen akkor, amikor ez a tevékenység, sőt életforma nemhogy már végleg múltbelinek kezd bizonyulni, hanem mintha a közösségi emlékezetből is kihullana. Ebből a szempontból tesz szert különös jelentőségre a kötetet átható személyesség: bizony, itt Odetteknek már nincs helyük, az első vers nem kertel: „Fekete Richárd vagyok, / kivel beszélek?” A hangsúlyossá tett alanyiság ugyanis mind térben, mind időben lehorgonyozza a versek beszélőjét, és ezáltal egyértelművé teszi az emlékezés pozícióját. Az 1986-os születésű, és, mint több interjúban is hangsúlyozza, pécsi bányászcsaládban nevelkedő Fekete a rendszerváltás környékén született kortársaihoz hasonlóan egyszerre emlékezik a bányászattól elválaszthatatlan szocializmusra, illetve a rendszerváltásra, és nem emlékszik rá („Ismerni vélem, nem emlékszem rá” – mondja az egyik vers zárlata a rendszerváltásról). A kisgyerekkori emlékek és a családi élményanyag egyfelől, a rendszerváltás utáni eszmélődés másfelől. Feketénél is, ahogy nemzedéktársainál, így Pion Istvánnál vagy Fehér Renátónál, hogy csak két, figyelemre méltó kötettel jelentkező pályatársat említsek, az a feszítő kérdés, hogy a szocializmusba vezető gyökerekkel miként lehet elszámolni: mi az, ami végleg a múlté, mi az, ami elkerülhetetlenül folytonos, és mi az, ami megőrzésre méltó és igenelhető. Izgalmas számvetés ez, melynek során egy korosztály épp kitapogatja, mi köti össze a tagjait egymással.

Egy verseskötet esetében persze ezek a személyes kérdések abban a formában merülnek fel, hogy mit tud mindehhez hozzátenni a költészet, sőt, mi az, amit a költészet tesz hozzáférhetővé. Fekete kötetében pedig nagyon szép és gazdag válaszokkal találkozhatunk. A versek feltárják a bányászat egész miliőjét: nemcsak a tárnák sötétjét, hanem a kies lakótelepeket a bányászlakásokkal, a bányász-lét fizikai és szellemi veszélyeit (a balesetektől a tüdőbetegségeken át az alkoholizmusig), a családok életlehetőségeit vagy a bányászat sajátos, a hétköznapokba is beszivárgó nyelvhasználatát és szókincsét. „Újkomolyság”, vágja rá, aki érdeklődik a fiatal líra iránt, de Fekete érezhetően a 90-es évek költészetén nevelkedett: többek között a folytonos nyelvjáték, így a névből a fekete színszimbolikáját kiaknázó, s azt a fehérrel és a korfestő vörössel összejátszó poétika, a kihagyásos szerkesztésmód és a hangsúlyos intertextualitás tanúskodik erről. No meg az irónia: a rendszerváltás előtti időszakból esetlegesen egymás mellé sorolt helyekre, tárgyakra, eseményekre úgy emlékezik az egyik vers, hogy éppen az elfelejtésüket hangsúlyozza: „Elfeledkezni a sakktábláról a betonasztalon a húgyszagú tömbházak között. / Elfeledkezni a jól nevelt bányászivadékról a homokozóban. Már nem túrja az orrát. / Elfeledkezni a nagyvillanyról. A nagyvillanyt hagyjuk a fenébe! / Elfeledkezni a Piknik nevű kiskocsmáról, ahová nem jártak szüzek. / Elfeledkezni a halálról, bányásznak élni szép halál. / Elfeledkezni a bergmanról, tényleg nem került elő.” Ami a bergmant illeti: a bányarémről van szó, mint arról a könyv végén szereplő szószedet tájékoztat. Az, hogy szükség van ilyenre, már önmagában jelzi e világ távoliságát.

A múlt darabjainak asszociatív egymás mellé helyezése a Bányaidő egyik költői eszköze. Egy másik, épp ellenkezőleg, a sűrítéssel él, mint a kötet egyik legerősebb darabjában: „Mielőtt apám lement / Nem volt igazi bányász / Így jött létre a mélység / Így lett igazi bányász // Otthon túlfűtött szoba / Ég a nagyvillany játszunk / Szirénázik a tévé / Mentőst kórházast játszunk // (…) Azt mondta játszunk tovább / Aztán egy snapszra lement / Nem volt igazi bányász / Mielőtt apám lement”. A tömörítéssel és a katatón ismétléssel egyszerre drámai és megütköztető, ijesztő hatást ér el a vers. Szintén sajátos költői megoldás, hogy a bányászathoz kapcsolódó állatokból, hagyományokból és képzetekből mitikus világot alkot a kötet. A bányalovak, a bányarém, a tekergőző belű bányaisten és a bányászok védőszentje, Borbála a szereplői ennek a bizarr, néhol rémálomszerű világnak. Ugyanakkor ha e szereplőket metaforákként fogjuk fel, és mintegy lefordítjuk őket egzisztencális tapasztalatokra, akkor a bányászkodás sötét miliője rajzolódik ki előttünk. E mitizáló metaforika nemritkán gyönyörű, emlékezetes látomásokat eredményez. Hogy végül csak egyet említsek: „Mikor a pirkadó Nap / átragyog a panelházak / rengetegén, / és a munkába induló / szőrös angyal hátán / melegíteni kezdi / a szárnyak helyét, / hogy nyomot hagyva / rajta egy műszak idejére / ő is alászálljon a mélybe”. Ilyen vízióra csak a költészet képes. S ez a múltat nem megszépítő, fegyelmezett, de ha szükséges, elragadtatott költészet azáltal, hogy épp letűnte után idézi meg a bányászat világát, elismeri és megmutatja annak méltóságát. Szép, komoly gesztus, erős és értékes költői teljesítmény.

 

(Fotó: Takács Dóra Katalin)

2015-11-12 12:25:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs