„Legyen a zene mindenkié!”

Szatmári Áron

Milyen jó is lenne, ha a mindennapunk részévé válna, hogy bárhol az utcán hallhatunk élő komolyzenét – Szatmári Áron beszámolója a Zeneszüret Fesztiválról.

Szatmári Áron írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Kevés elcsépeltebb idézet létezik a zenével kapcsolatban, mint az, hogy „a zene mindenkié”. Ráadásul a Kodály Zoltántól származó mondat így teljes: „Legyen a zene mindenkié!” Egy zenei fesztivál a programok bőségével és sokszínűségével arra világít rá, hogy a zene akkor lesz mindenkié, ha nem zenéről, hanem zenékről beszélünk. Mert sokfélék vagyunk, és mindenki más és más zenét hallgat, és a különféle zenéket eleve máshogyan kell hallgatni, sőt, ugyanazt a zenét is különféleképp hallgatjuk és halljuk. A zenékhez való hozzáférés arról is szól, hogy megtanulunk újabb módokon zenét hallgatni és hallani, hogy így minél többféle zene lehessen a mienk.

Ezért tartom a fesztiválok, így a Zeneszüret Fesztivál egyik legfontosabb elemének is a köztereken, utcán, bevásárlóközpontokban, közintézményekben tartott rövid koncerteket, melyek az idei fesztiválon a Pannonpower „Zenelépcső” program keretében hangzottak el. Egyrészt ilyenkor nem a hagyományos módon találkozunk élőzenével: megvesszük a belépőt, elmegyünk a koncertterembe, végighallgatjuk a zeneművet, zavarnak a feleslegesnek vélt zajok, tapsolunk a művek végén. Itt a zenészek jönnek hozzánk, mi pedig úgy és annyit hallgatunk végig a koncertből, ahogy és amennyit szeretnénk. Nagyon fontos az a tapasztalás, hogy az élőzenének a nagy koncerttermi befogadása, a maga jól meghatározott szabályaival, a hallgatásnak csak az egyik – bár kétségkívül nagyon fontos – formája. Lehet máshogy is, ez is zene. Másrészt sokaknak nincs vagy nagyon kevés lehetősége van helyhez, időhöz és legtöbbször belépőhöz kötött élőzenét hallgatni. Az idei fesztiválon az Árkádban, a Postapalotában, az álló villamoson és a Zsolnay Negyedben hallhattunk ilyen mini hangversenyeket. És hát sokakat meggyőzhettek arról, hogy milyen jó is lenne, ha a mindennapunk részévé válna, hogy bárhol az utcán hallhatunk élő komolyzenét.

A fesztivál nyitókoncertjét a Budapesti Fesztiválzenekar adta. Marek Janowski lengyel származású, Németországban nevelkedett karmester vezénylete végig kimért, higgadt, takarékos volt, ami a zenekar részéről pontos és fegyelmezett játékmódot, áttetsző, részletekben gazdag hangzást eredményezett. Vezényletének ez az erénye mindhárom darabban nagy fontossággal bírt, a tuttik sosem egy tömbként, hanem jól elkülöníthető hangszínek és hangszercsoportok összhatásaként jelentek meg, míg a vékonyabb faktúrájú részeknél ezek kontrasztja és egyensúlya volt jó érzékkel beállítva. Richard Strauss Halál és megdicsőülés (op. 24 – 1889) című szimfonikus költeménye rövid motívumok szövedéke és folyamatos fejlesztése, egymásra hatása. Az előadás nem a hirtelen váltakozó hangosabb és halkabb részek közti átmenet megteremtésére törekedett, éppen ellenkezőleg: a váltások hangsúlyozásával arra hívta fel a figyelmet, hogy a tuttik is ugyanúgy az egyes szólamok játszotta motívumtöredékekből épülnek fel, azok összegzéseként, túlcsordulásaként. A folyamatosságot inkább a lüktetés pontossága és frissessége biztosította.

Kitűnő választás volt, hogy a koncert végén hangzott el Jean Sibeliusnak az első darabhoz szerkesztésében és hangulatában is hasonló 4. szimfóniája (a-moll, op. 63 – 1911). Míg Strauss műve törekszik a nagy forma létrehozására (kérdés, mekkora sikerrel), addig ebben a darabban eleve széttartanak a részek, mondhatni szenved a zene. Itt a romantikus formáknak már csak töredékeit, romjait, néhol csupasz építőelemeit hallhatjuk. Az interpretáció sem bajlódott a széteső részek összerakásával, mert az éppen a töredékesség elkendőzésével volna csak lehetséges. Janowski nem riadt vissza attól, hogy olyannak mutassa a művet, amilyen: a mozgás időnként megáll, ha van egy-egy nagyobb nekilódulás, hosszabb összefüggő ív, az is rögtön magába roskad, és mindvégig kísért valami csüggedő monotonitás. Ezt nagyon hitelesen és koncepciózusan vezette végig a karmester, ami persze megnehezítette a közönség dolgát, mert nem adatott egy nagy látképünk a műről, minden egyes részletét tüzetesen végig kellett néznünk – azaz hallgatnunk.

Benjamin Britten Les illuminations (op. 18 – 1939) című, Arthur Rimbaud verseire írt darabját vonószenekar és Sophie Klußmann német szoprán énekesnő adta elő. Meglehetősen nagy volt a kontraszt e mű és a többi között. Ha csak annyit tudunk, hogy kevesebb hangszer volt a színpadon, akkor téves elképzelésünk lesz a darabról. A zseniális hangszerelő Britten a négyféle vonóshangszerből és egy énekhangból a hangszínek és együtthangzások gazdag tárházát hozta létre. Klußmann is mintha nem is a szöveg pontos, a francia vokális zenére jellemző énekbeszédszerű előadására törekedett volna, hanem a szavak hangzására, a kiejtés különböző módjaira helyezte a hangsúlyt, hangját sokszor hangszerszerűen használta. A rövid karakterdarabok egy-egy hangulatot jelenítettek meg, a zenekar és az énekes színes és élménydús előadása némi felüdülést jelenthetett a közönségnek a két szélső darab között. Talán éppen ez a darab az egyik válasz a koncert által feltett kérdésre: arra, hogy milyen formákat lehet létrehozni, ha olyat már nem, mint a romantikában. A közönség is nagy tapssal jutalmazta a valóban nagyszerű előadást, még annak ellenére is, hogy Janowski nem éppen a látványos – és mind az előadóknak, mind a hallgatóknak könnyebb – megoldásokat választotta.

A Zeneszüret Fesztivál messze nem csak a koncertekről szól. Az idei tematika – „Észak Délen” – a skandináv országok és népek kultúrájának számos elemét vonultatja fel. A programok ehhez, a zenéhez és sokszor mindkettőhöz kapcsolódnak, hol szorosabban, hol kevésbé szorosan. Hétfőn, kedden és szerdán az Apolló Moziban az elmúlt években bemutatott skandináv filmeket vetítettek. Látható volt Thomas Vinterberg A vadászat című filmdrámája, Liv Ullmann August Strindberg drámája alapján rendezett Julie kisasszony című adaptációja és Hans Petter Moland Az eltűnés sorrendjében című akcióvígjátéka, amely ízelítőt adott a fekete humor északi változatából. Rendkívül népszerű volt a Planetárium bemutatója, amely a fesztivál alkalmából zeneművekkel fűszerezve várta a látogatókat. Különleges helynek mondható a „Zenebutik” nevű helyszín, ahová hangszerkészítő műhelyek és mesteremberek települtek ki, hogy betekintést adjanak a munkafolyamatokba és alkalmanként magukba a hangszerekbe is. Egész héten látogatható a Vikár Béla és a Néprajzi Múzeum finn gyűjteményéből rendezett kiállítás a Kodály Központban, ahol finn népi hangszereket tekinthetnek meg a látogatók.

Szerdán szintén a „Zenebutik”-ban lépett fel Bősze Ádám. Műsorában Rossinihez, Haydnhoz és Richard Strausshoz kapcsolódó humoros, néha gúnyos történeteket és anekdotákat hallhatott a közönség. Különösen azok voltak izgalmasak, melyek az adott személy más zeneszerzőhöz való viszonyát világították meg. Kiderült például, hogyan próbálta lebeszélni a nagy Beethoven Rossinit – és rajta keresztül úgy általában az olaszokat – az opera seria írásáról, de Strauss és Mahler vitája arról, hogy a korai vagy a kései Beethoven jobb-e, már zenetörténeti szempontból is érdekes.

A nap záró rendezvénye a Góbé zenekar koncertje volt a Trafikban. Megint egy másik zene (vagy zenék), más zenehallgatás, más hangulat. A Góbé zenekar fiatal zenészekből, népzenészekből álló formáció, zenéjük pedig mindenekelőtt izgalmas, legfőképp attól, hogy az ember nem tudja eldönteni, vajon népzenét, jazzt vagy folkosabb rockot hall-e. Aztán rájön, hogy nem is kell, és inkább beáll táncolni a többiekhez, tegnap is voltak, akik így döntöttek, ami csak tetézte a hangulatot. Zenéjüket épp az teszi egyedivé, hogy az átjárások helyett inkább megmaradnak a határmezsgyén, kialakítva ezzel nagyon határozott saját stílusukat. Kiss-B. Ádámtól, a zenekar hegedűsétől olvasható ez az idézet a honlapjukon: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. S mivel nem volt ilyen, hát megcsináltuk mi.”

A hosszú hétvége közeledtével a programok száma is növekedni fog. Csütörtök este egy új koncerthelyszínen, a Magtárban a Budapesti Vonósok játszanak, a hangversenyen ismert és kevéssé ismert skandináv romantikus szerzők művei hallhatók. Pénteken a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara ad koncertet a Kodály Központban, itt egészen különböző, mégis a zenei romantikát jól reprezentáló Liszt-művek és Wagner-operarészletek hangzanak el (köztük a Trisztán és Izolda előjátéka, ami mégiscsak a funkciós tonalitásra épülő zene egyik csúcspontja – vagy ha úgy tetszik: végpontja). Szombaton az ANK Művelődési Házban egy talán Pécsett kevéssé űzött műfaj, a hangszeres párbaj elevenedik meg: Bjarke Mogensen dán harmonikaművész és a Virtuózokból ismert Demeniv Mihály játékának lehetünk majd csodálói. Vasárnap, a fesztivál zárónapján délután szintén a Virtuózokból ismert négy fiatal zenész lép fel a Palatinus Hotelben, este pedig Wolfgang Seifen világhírű német orgonista és komponista koncertezik a Bazilikában, ahol feltehetően saját és más szerzők művei mellett improvizációkat is hallhatunk. A hangversenyeket továbbra is kísérik egyéb rendezvények: utcai performanszok, felolvasószínház, bábszínház. 

 

(Fotó: Filharmónia Magyarország, Horváth Gábor)

2015-10-22 18:40:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs