Uram, a frivolitás

Németh Bálint: Kiküszöbölés

Mohácsi Balázs

Németh Bálinté a fiatal líra egyik legironikusabb, legfrivolabb kötete. – Mohácsi Balázs recenziója.

Mohácsi Balázs írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Németh Bálint első kötete számomra meglepetés. Bár a szerzőnek itt-ott találkoztam korábban verseivel, melyek felkeltették érdeklődésemet, ám amikor megvettem a kötetét, igazából nem tudtam, mire számíthatok. Azon túl, hogy hiteles, komoly, az apa elvesztését és ebből is kifolyólag a védett, ártatlan fiatalság hirtelen megszűntét feldolgozó gyászmunka, számomra a versanyagban az is megkapó, hogy bár látszik a közelmúlt költészetének hatása, elődeinek és kortársainak technikáit, eszközeit a lehető legtermészetesebben, átsajátítva, eredetien használja. A Kiküszöbölés érett, kimunkált, precízen szerkesztett alkotás.

És éppen a versek patikamérlegen mért pontossága a legizgalmasabb Németh Bálint lírájában. Hogy felismerni vélek, mondjuk, egy (vagy több) Pilinszky-utalást, és abból mégsem Pilinszky érdekes. „arról kérdezősködnek, melyik / a kedvenc csokoládém, mi van a homlokomra írva, / hány kiló egy flaneling, és mondjam meg, melyik a rosszabb, / az, hogy nincs, vagy az, hogy volt. De hiába faggatnak, / válasz helyett csak két-három mondatot ismételgetek: / három madár volt a tóban, egyikük maga a róka, / a többi szétrebbent.” – olvassuk a Bízz bennem! című vers zárlatában (kiemelések tőlem: M. B.), s ráismerhetünk a Terek című Pilinszky-versre („kibontanak egy rongyosládát, / lemérik, hány kiló egy hattyú, / vagy ezerszeres ismétlésben / olyasmiről beszélnek azzal / az egyetlen lénnyel, kit szeretek, / miről se írni, se beszélni / nem lehet, nem szabad.” – kiemelések tőlem: M. B.). De az utolsó két sor modalitásában külön is emlékeztet Pilinszky állatmesei motívumaira, kiváltképpen a Fabula című versre.

Ebből nem az utalás felfejtése az izgalmas. A két szövegrész egymás mellé helyezése bár egyértelművé teszi az allúziót, ezen túl nem történik semmi. Az értelmezéshez nem szükséges a pretextus, a párhuzam felismerése által nem történik robbanásszerű jelentéstágulás. Nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból se, hogy a pretextus szerzője Pilinszky, mert ebben az idézetben nincs kanonizáló, sem tiszteletadó gesztus, a költő nem lesz a vers, és főleg nem a kötet hőse. Ez a szöveg nem kölcsönvett, hanem átsajátított (ami azt is jelenti, megváltoztatott), amolyan a saját írásba kollázsszerűen beépített (megtisztított) talált tárgy. Ebben lényegileg hasonlóan jár el Németh, mint az utóbbi néhány év fiatal költőinek nagy része: a vendégszövegek nem játékszerek, hanem komoly – és egyesek tollán akadémikus pontosságú jegyzetekben hivatkozott – idézetek. S hogy az ilyen idézetek létrejöhessenek, nagy pontosság szükséges, hiszen a vendégszöveg bármilyen alkalmazása rizikós: a legapróbb pontatlanság a paródiához, vagy ami még rosszabb, az öncélú humorizáláshoz sodorhatja közel a szöveget.

Az eddig elmondottak alapján ne gondoljuk azonban, hogy a Kiküszöbölés sótlan és komolykodó, hogy híján van a humornak. Ami azt illeti, bizonyos tekintetben a fiatal líra egyik legironikusabb, legfrivolabb kötetéről van szó. Persze, hogy ezt mondhatom, abban nagy szerepe van annak, hogy a fiatal líra közege viszont általánosan komoly(kodó), csak kevesen vannak, akik komoly mondanivalójukat – az alkalmankénti önlefokozáson, önirónián túl is – következetesen némi (sajátos) humorral tudják vagy akarják elegyíteni, ellenpontozni: gondolok például a Nemes Z. Márió-i poszthumán társadalomkritika karneváli dimenziójára, Kerber Balázs félálom-lírájának a szabadvers formai keretei közt virtuóznak mondható zeneiségére vagy Bognár Péter felforgató műfaji–formai kísérleteire. Ebbe a sorba illik Németh Bálint költészete is. A Kiküszöbölés humora legáltalánosabban talán abban ragadható meg, ahogy a kötet tudatosan trükkös szerkezete többször is kihasználja és kibillenti az olvasói prekoncepciókat. Például gyakran játékosan egymás ellen feszül a cím és a szöveg. Vagy egymásra utaló szövegek kölcsönösen relativizálják, pluralizálják egymás értelmezhetőségét. Az egyik legszemléletesebb példa erre a Kései című vers, melynek címét nagy valószínűség szerint „késői”, esetleg „öregkori” jelentésben értjük, mivel addigra túl vagyunk több halál- és egy a késésről szóló versen is. Ezt az értelmezést támogatja a vers elégikus hangneme is már a felütéstől („Mennyire megörültünk, hogy visszajött, / hogy megjött délután fél ötkor, hogy leszállt / a buszról […] ősz volt talán, / a napfény még tócsákba gyűlt a hosszú fűben”), ehhez képest a cím elsődleges értelmét a verszárlat adja meg: „és akkor zümmögni kezdett a napfény, / egyre és egyre hangosabban, / és benzinszaga lett a fénynek, / mintha beindultak volna a fűnyíró kései”. Ezt csak tetézi, hogy néhány oldallal később szerepel az Ami késik, nem múlik című szöveg, majd még az után a Korai című. Ez pedig fifikásan játszik el az időjelekkel: „Hirtelen jött örömünk mégsem bizonyult korainak, / gyanakvásunk feloldódhatott tehát, mint a levespor”, s a levespor később „gyorsleves”-ként szerepel a versben, így ez is a koraiság képzetkörébe illeszkedik. Mindezen csavar egyet, hogy a Korai címűhöz képest – ez egyértelmű a verskezdetből („Visszajött hát megint.”) – a Kései című előidejű. Persze ez így talán inkább tűnik blikkfangos nyelv(kritika)i játéknak, mint izgalmas és humoros formai-szerkezeti megoldásnak, összességében azonban nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kötet versei lírai énjének frivol beszédmódja szerethető legyen.

És a nagyvonalú, szellemes frivolitásra szükség is van, különben az apa halálát feldolgozó kötet végtelenül komor szöveganyag volna. A családi tragédiák, traumák, viszonyok az utóbbi évek lírikusainak tollán gyakran válnak témává, olykor valósághű(bb)en, akár a referencialitás ígéretével (például Simon Márton, Turi Tímea, Fehér Renátó költészetére gondolok), máskor fikciós keretek között, neoszürreális parák hordozójaként (így például Bajtai Andrásnál, Deres Kornéliánál, Nemes Z. Máriónál). Németh apahalál-verseit ebből a szempontból mindenekelőtt Simon Márton első, Dalok a magasföldszintről című kötetének anyaverseihez lehet hasonlítani. Az élőbeszédet finoman felülstilizáló, olykor épp csak történéseket, dolgokat regisztráló versbeszéd meghitt és visszafogott, azonban nem enged sem a letaglózó rezignációnak, sem a pátoszközeli érzelmeskedésnek. A regisztrált érzelmeket, a versmotívumokból adódó képzetköröket gyakran plasztikus hasonlatok nyitják meg nem várt, újszerű irányokba – ezzel némileg profanizálva és emberközelben is tartva az emóciókat. Mint például a Hiánygyakorlat fiú beszélője visszaemlékezve a csínyre, a cigarettalopásra apjától, azt mondja: „ahogy / cigarettásdobozra fólia, / észrevétlenül simulsz az életemre.”

S hogy ne legyen elég, végül: a kötet frivolitásának szintén eklatáns példái az „uram”-at megszólító, fohászokra emlékeztető szövegek, melyek gyakran olvashatók ars poeticaként – vagy egyfajta ars vivendi leírásaként – is. Leginkább talán a kötet vezérverse említésre méltó ezek közül, szarkasztikus humorával, Az elbeszélés könnyűsége: „Ments meg, uram, a pontosságtól. Nem szeretném, / hogy félreérts, nem az időre gondolok megint, / hanem a tiszta beszédre. Rettegek tőle, hogy / mondataim körül egyszerre megszűnik derengeni / a tompa homály, mint mikor feloszlatja magát, / mert lidérces lelkifurdalása támadt, a novemberi / köd. […] Én a tisztázatlan, / ingoványos jelentésekben húzódom meg, mint / deszkában a szú. A fesztelen, félresiklott társalgásokban, / mikor szellemesen és könnyedén beszélünk el / egymás mellett a bárban”. Ez a rendkívül pontos kötet tehát a pontatlanság, a jótékony homályosság programjával kezd – s ez a tekintetben nem is baj, hogy a szövegek általában tartózkodnak a harsány, eredetieskedő, keresett fordulatoktól, képektől, a versanyag homogénebbnek tűnhet, részletei csak közelről látszanak. Emlékezetes lehet továbbá A bőség zavara néhány sora is manapság: „Ments meg a takarékosságtól, uram. […] Ne adj / zsebembe lakáskulcsot, mert elhagyom, ne utalj / számlámra bőkezű juttatásokat, mert a vagyon csak / hamis bőr az emberen, ezért iszonyú teher nekem / a felhalmozás. Ha nincs semmim, nem veszíthetek, / uram, a tartalékokat viszont folyton féltenem kell”.

Németh Bálinté a 2014-es líratermés egyik legfigyelemreméltóbb kötete, ezért is sajnálatos, hogy méltatlanul kevés figyelmet kap. Nemcsak a kritika hallgat róla mindeddig, de a szerző (hát még a kiadó) sem menedzseli túl könyvét. Ezért jó szívvel biztatok arra mindenkit, hogy miután beleolvasott, vegye meg, érdemes feltenni a polcra.

2015-03-17 11:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs