Variációk nemzeti múltra

Mohácsi István – Mohácsi János – Kovács Márton: E föld befogad avagy számodra hely

Pandur Petra

Az E föld befogad avagy számodra hely a Mohácsi testvérek darabjaitól megszokott módon ismét (közel)múltunk egy epizódját dolgozza fel, a szembesítés, a nemzeti emlékezet és a történelmi gaztettekben történő szerep- és felelősségvállalás kérdését állítja a középpontba. – Pandur Petra előadáskritikája.

Pandur Petra írásai a Jelenkor folyóiratban>

Az előadás formanyelvével és múltfeldolgozó igényével olyan korábbi Mohácsi-opuszok sorába illeszkedik, mint az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, a Csak egy szög, az 5606 / őrült lélek, vert hadak, valamint témájában A Dohány utcai seriffet is idézi.

Az előadás kiindulópontja – csakúgy, mint az említett előadások többségében – egy konkrét történelmi esemény, az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás, amelynek során több mint húszezer zsidót hurcoltak el és végeztek ki az ukrán városban. A témaválasztás apropója egy történész nemrégiben tett állítása, amely szerint az említett esemény idegenrendészeti eljárás volt. A Mohácsi testvérek felkavaró előadása erre a kijelentésre reflektálva szembesít a múlt említett, eltagadni és elfelejteni kívánt epizódjával, és bűnbakkeresés helyett a nemzeti felelősségvállalás kérdését firtatja.

Az előadás első jelenete rögtön felvázolja az alaphelyzetet. Egy sábeszre készülő zsidó család otthonába kétségbeesve betoppan a szomszéd, Gyabronka József azzal a hírrel, hogy a zsidókat még aznap este deportálják. Ez az információ a Mohácsi-darabokra jellemző módon csak félreértések, mellébeszélések és a szavak jelentését folyamatosan idézőjelbe tevő nyelvi játékok mentén derül ki: a Gyabronka játszotta szomszéd először ugyanis arról beszél, hogy a magyarokat fogják kitelepíteni. Azonban az efféle nyelvi játékok és poénok, illetve az egyes dialógusokat megszakító közbeszólások, replikák – melyeket a Mohácsi testvérek előadásaikban, s többnyire az E föld befogadban is remek érzékkel alkalmaznak – nem mindenütt épülnek bele szervesen az előadás szövetébe, s néhol kicsit gyengébbek, mint azt az író-rendező párostól megszokhattuk.

Különösen leleményesek viszont a visszatérő nyelvi játékok a „zsidó” szóval, melyek rámutatnak a zsidókkal kapcsolatos sztereotípiák, közhelyek, s a faji alapú megkülönböztetés abszurd jellegére: a szereplők hol indiánoknak, svájciaknak, hol (a zsidó házvezető neve nyomán) Annuskaféléknek nevezik őket, ám a szó nyomatékosításával rögtön pontosítják is a tévesztést: „Zsidó? – Zsidót mondtam. – Zsidót mondott”. De a szereplők szólásokat, közmondásokat, közismert szófordulatokat is kifordítanak, új kontextusba helyeznek, s egy esetben vizuálisan is megjelenítenek, ami rendkívül izgalmas játékot eredményez. Az egyik jelenetben a Horthyt játszó Kocsis Pál kétségbeesetten ismételgeti: „nagy rám a kabát”, miközben húzza maga után a ráadott hosszú kabátot, mely visszarántja a színpad tömegsírként funkcionáló üregébe.

Az Örkény Színház színpadán Mohácsi a megszokottnál jóval kevesebb, mindössze 16 színésszel dolgozik, ám ez – a rendezéseiben gyakran főszereplővé váló – tömeg létrehozásához kevésnek bizonyul. A nagy tömegjelenetek, melyek dinamizmusukkal, a nyelvi lelemények kavalkádjával rendezéseinek már-már szinte védjegyei, itt elmaradnak. A csoportjelleg esetenként az E föld befogadban is megjelenik, ám nem mindig tud úgy az előadás szerves részévé válni, ahogy a Mohácsi testvérek olyan korábbi darabjaiban, mint az Egyszer élünk, a Csak egy szög vagy 5606 / őrült lélek, vert hadak.

Kovács Márton és társainak zenéje, valamint az általuk megidézett zajkulissza az E föld befogad avagy számodra hely című előadásnak is egyik fontos alappillére. Az előadás énekes-táncos betétei (magyar népdalokkal, katonadalokkal, népi táncokkal) rendkívül erőteljesek, ezekben válik leginkább csoporttá (s egyben kórussá) a színpadon megjelenő szereplőgárda. Külön kiemelendő az előadás nagy lélegzetvételű „haláltánc-jelenete”, melyben a Majd ha egyszer vége lesz a sok-sok szenvedésnek című katonadalt énekelve rabok és kivégzőik együtt ropják utolsó táncukat a katonákkal, akik a tánc végén ki is végzik őket.

A színpad tölcsért formázó, hátrafelé szűkülő fehér falai szürke, rácsszerű árnyékaikkal börtönt idéző teret hoznak létre. A hátsó rés egyszerre nyitja meg az eltűnés, a múlt és az emlékezés folyosóját: itt távoznak az első jelenet szertartásában részt vevő zsidó közösség tagjai, valamint a hazájukat elhagyni kényszerülők, ugyanakkor e résen keresztül érkeznek a térbe kulturális emlékezetünk alakjai, a betlehemi királyok (Bíró Kriszta, Gyabronka József, Vajda Milán) és a Némedi Árpád által megformált Attila (a „Szerencséd, hogy ostorának szólítottál!” felkiáltással), meglehetősen karikaturisztikus vonásokkal felruházva.

A Mohácsi testvérek korábbi darabjaihoz hasonlóan az E föld befogad... is mozaikszerűen, epizódokból épül fel, melyek finom átmenetekkel kapcsolódnak egymáshoz. A különböző epizódokban megelevenedik a zsidó származású Hamvaskürti család sorsa, a saját sírját ásó apa és családjának kivégzése, a KEOKH-hoz (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság) állampolgárságért folyamodó magyar zsidók kálváriája, egy fényképész problémája, aki a kivégzést rögzítő fotókon képtelen elkapni a lélek utolsó pillanatát, valamint a belügyminiszter és az „ellenkormányzó” bizarr döntéshozatali procedúrája.

Az egyes epizódok rendkívül árnyaltan, sokoldalúan és összetetten mutatják be a szereplők közötti viszonyokat. Különösen jól megrajzolt a zsidó vallású Hamvaskürti fiúnak (Patkós Márton) és nyilas menyasszonyának (Varga Lili) kapcsolata. Kiemelkedőnek tekinthető továbbá az a jelenet, amely két régi szerelmes, a Gálffi László játszotta hivatali motozó és a Kerekes Éva által megformált Hamvaskürtiné viszonyát mutatja be. A két szereplő hosszú évek után ismét találkozik egymással, nosztalgiázva együtt töltenek néhány meghitt pillanatot, ám a jelenet végén a nő sem mentesül az intim motozás megaláztatása alól.

Az epizódokat alkotó jelenetek között azonban egy-egy gyengébb is feltűnik. Ilyen például az a keret, amelybe a fentebb idézett jelenet is beágyazódik. A keretet ugyannak a helyzetnek az ismétlése hozza létre (egy elképzelt csirkét evő Hamvaskürti Mártonnak és fiának az anya csirkét hoz), ami így kissé didaktikus hatást kelt. Vontatottan indul továbbá az az epizód, amelyben a katonák eleinte a kivégzések pillanatában készített fotókat nézegetik, s közben a parancsnok ukrán szeretőjére (Kerekes Viktória) tesznek (olykor obszcén) megjegyzéseket, miközben a nő szorgalmasan tölti poharaikba a pálinkát. Az epizód második fele éles párbeszédeivel, az ukrán nő egyre fokozódó kiszolgáltatottságának megjelenítésével azonban ismét dinamikussá válik.

Az előadás a korábbi Mohácsi-művekhez hasonlóan különféle fikciós és narratív szinteket hoz játékba. Az álom az álomban többszörösen összetett alakzata, illetve a történelmi keretbe beemelt mesei, mondai elemek, mitikus alakok egyaránt megjelennek, s miközben folyamatosan működésbe hozzák kulturális emlékezetünket, idézőjelbe is teszik a színpadon látottakat, és a történelem adott fejezetét abszurd, fiktív történetként ábrázolják. Az egyik jelenetben Kocsis Pált még a tömegsír szélén álló apaként látjuk, akit családjával együtt kivégeznek, majd a következő jelenetben már a sírból kikelve belügyminiszterként jelenik meg, aki a kivégzést mint rémálmot meséli el alkalmazottjának, Gálffi Lászlónak. Ezt követően ismét felébrednek, a szerepek felcserélődnek, Gálffi jelenik meg belügyminiszterként, majd egy újabb álomszinten Kocsis már Horthy, az „ellenkormányzó” szerepét tölti be. A zsidók deportálásának kérdésében a háromkirályok adnak tanácsot a két férfinak, így azok a delphoi jós segítségével megidézik Attilát „titánium, plutónium, purgatórium hármas koporsójából”, aki később egy bajuszrövidítő mozdulattal Hitlerré változik. Meglehetősen abszurd az a jelenet is, amelyben a bohóctréfák mintájára Gálffi László egy sárgacsillagkötelet húz elő ingujjából, csillagokat köhög, Kocsis Pál pedig szemgödrében két csillaggal támolyog. Az abszurd jelleg nem csak az egyes jelenetek, helyzetek kapcsán érzékelhető. Az előadás a történelmi alaphelyzet, a kamenyec-podolszkiji események abszurditását is hangúlyozza, melyet Hamvaskürti Márton (Debreczeny Csaba) egyetlen fájdalmas kérdésben sűrít össze: „Milyen cirkuszt kell még végigcsinálnom ahhoz, hogy állampolgára lehessek annak az országnak, amelynek az állampolgára vagyok?”

Az abszurdba hajló jelenetek és a Mohácsi-féle színházi nyelv alapját képező irónia révén az előadás kellő távolságtartással, patetikus felhang nélkül dolgozza fel a kamenyec-podolszkiji eseményeket. A színpadon látottak éppen e szemléletmód és a történtek irracionalitására való reflexió révén válnak különösen megrázóvá. Az előadás utolsó jelenetében a szereplők az előzetesen határőrként megjelenő Némedi Árpád kivételével elhagyják a színt, árnyaik azonban távozásuk után sem tűnnek el a falakról. Némedi pedig egyre gyorsuló, hevesebbé váló néptánc-szólójával járja be és foglalja el a teret, mígnem az utolsó árny is szertefoszlik az ürességben, és eltörli mindazt, amire kínos emlékezni.

 

2015-01-07 11:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)