F, mint finezza

Görföl Balázs

Ritkán olvasni olyan felszabadult és intellektuális könyvet, mint a német irodalom csodagyerekének új regénye. – Görföl Balázs Daniel Kehlmann F című kötetéről.

Daniel Kehlmannt leginkább A világ fölmérése című regénye miatt ismerheti a magyar olvasóközönség, s a tavaly megjelent F szellemességét, eleganciáját és művészi színvonalát tekintve semmiben sem marad el az Alexander Humboldt és Gauss kettősét középpontba állító nagy sikerű könyvtől. Az új mű már napjaink Németországában játszódik, a nagy pénzügyi válság idején – illetve visszautalással az 1980-as évekre. Az utóbbi időszakba vezet rögtön a regény első mondata, amely már önmagában nem kevés esztétikai élvezettel szolgál: „Évek múltán, amikor már rég felnőttek és mindegyikük a saját boldogtalanságában vergődött, Arthur Friedland egyik fia sem emlékezett, tulajdonképpen melyikük ötlete volt, hogy azon a délutánon megnézzék a hipnotizőrt.” Az elbeszélő játéka az idővel, az emlékezettel, a még nem is ismert szereplők már megismert életállapotával, a meghökkentő, populáris és magasirodalmi párhuzamokat egyaránt megidéző hipnotizálás-epizóddal: benne is vagyunk rögtön a szöveg sűrűjében.

Az ominózus délután nem marad eseménytelen és következmények nélküli: a sikertelen író szerepében kínlódó Friedland a közönség nyomására kénytelen-kelletlen kimegy a hipnotizőrhöz a színpadra, és bár ő az egyetlen, aki teljességgel szkeptikus, mégis az ő életét változtatja meg ténylegesen a „hipnózis”. A kínos kérdésekre válaszolgatva szó szerint kimenekül üres életéből, faképnél hagyva tizenéves fiait, Martint és a néhány évvel fiatalabb ikreket, Ericet és Iwant, hogy csaknem huszonöt évvel később bukkanjon föl újra, immáron híres és sikeres íróként. Ekkor már Martin pap, aki nem hisz Istenben, ennek ellenére lelkiismeretesen, noha rezignáltan végzi lelkipásztori munkáját, és mellesleg az ország egyik legjobb és leglelkesebb Rubik-kocka játékosa. Eric üldözési mániás vezető üzleti tanácsadó, aki hihetetlen pénzügyi és verbális manőverekkel igyekszik leplezni, hogy a rá bízott összes pénzt elvesztette a tőzsdén. Iwan pedig levitézlett festő, aki jobb híján művészettörténészként és egy bizonyos Heinrich Eulenblöck nevű sikerfestő hagyatékának gazdag és befolyásos kezelőjeként tevékenykedik, sötét titkok közepette. A figurák alapján a német kritikákban felvetődött, hogy a regény a katolikus egyház, a pénzügyi szektor és a művészeti világ válságáról szól, de Kehlmann sokkal józanabb és konkrétabb annál, minthogy ilyesfajta ideológiai célzatosságot tulajdonítsunk neki. Ahogy egyik interjújában elmondja, ódzkodik a szimbólumoktól, szereplői nem valami elvont tartalmat testesítenek meg, hanem azok, akik. Az F is leginkább a Friedland család tagjairól szól, és épp az a felszabadító, hogy olvasóként bőven elegendő és megtérülő az ő rendkívül szépen kidolgozott karaktereikben elmélyednünk, anélkül, hogy folyton mögöttes tartalmakat keresnénk. Persze, ha figyelmesen olvasunk, a szereplőkön keresztül sok-sok mindent megtudunk, vagy legalábbis elgondolkodhatunk az élet legkülönbözőbb területeiről.

A figurák pedig rendkívül érdekesek, és annak köszönhetően, hogy egy-egy fejezet egy-egy fiúnak az énelbeszélését tartalmazza, mintegy belülről ismerhetjük meg őket – de mivel a fejezetekben elmesélt történetek egymást is keresztezik, ezért a szereplőket egyúttal a többiek nézőpontjából is láthatjuk. Ez a technika persze nem újdonság, de nagyon megkapó az az elevenség és keresetlenség, ahogyan Kehlmann az egyes szereplőket a többiek tükrében megjeleníti. Nagyon humoros például az a kétféleképpen, egyszer Martin, egyszer pedig Eric nézőpontjából ábrázolt jelenet, amelyben az elhízott, kissé nyámnyila, de jó szándékú és figyelmes pap együtt ebédel a folyton az okostelefonját nyomogató, sürgő-forgó és egzaltált testvérével. Míg Martin szemében Eric kiismerhetetlen, felszínes, már-már karikaturisztikusan eltúlzott businessman, addig Eric perspektívájából Martin tűnik élhetetlen és bosszantóan ráérős alaknak, aki a maga jelentéktelenségében szinte fel sem tűnik a magánéleti és üzleti zűrzavar kényszeres tennivalói közepette. A többnézőpontúsághoz társul a „regény a regényben” szerkezet, ugyanis a műben hosszas jellemzéseket olvashatunk a befutott íróvá vált Arthur könyveiről, sőt, az F egyik fejezete nem más, mint Arthur egyik elbeszélése. De az Iwan belső monológját előadó szakaszban is számos fiktív festményről olvashatunk remekbe szabott leírásokat. Arthur A nevem Senki című regénye pedig a maga után járó öngyilkossági hullámmal játékosan megidézi Az ifjú Werther szenvedéseihez kötődő legendás öngyilkosság-kultuszt, ahogy a hipnózis természetesen a Mario és a varázslóra játszik rá finoman. Többnézőpontúság, kiazmus, metalepszis, intertextualitás: öröm látni, hogy a posztmodern eszközei ilyen természetes klasszikussággal, eleganciával és könnyedséggel jelennek meg egy mai regényben.

De az F nem pusztán játékos mű, vagyis biztosan nem öncélúan az. Martin azt a kérdést teszi föl apja regénye kapcsán, hogy az vajon „egy vidám kísérlet, s ezáltal egy játékos szellem céltalan terméke volna, vagy gonosz támadás minden olvasójának lelke ellen”. Ha a kérdést az F-re alkalmaznánk, korántsem lenne könnyű válaszolnunk: részben mindkettő igaz, részben egyik sem. Hiszen megannyi vidám játékosság és elegáns, oldott szépség van a könyvben: a jelenetezések öröme, a nagyon különböző jellemek belső világának invenciózus megjelenítése, ragyogó párbeszédek és monológok olyan esztétikai, financiális és teológiai témákról, mint a szépség emberrel szemben közönyös tündöklése, a tőzsdeügyletek hárító manővereinek számos furfangja vagy Isten mindentudásának és az emberi szabad akaratnak az összeegyeztethetősége, nem is beszélve a számtalan finom motívumról, amelyek ezer szállal kötik össze a regényvilág gondosan szőtt hálóját. S ott van Kehlmann sziporkázó humora: felejthetetlenek például a gyóntatószékben játszódó jelenetek, így az, amikor a csokit majszoló Martin azon tanakodik egy korrupt könyvelővel, hogy az penitenciaként hogyan fizethetné vissza úgy a cégétől elsikkasztott pénzt, hogy ne kerüljön még nagyobb bajba. Vagy roppant szellemes az az Arthur könyvéből származó novella, amely visszafelé meséli el egy család történetét, egyaránt kifigurázva azt a szemléletet, amely determinisztikusan gondolkodik a leszármazásról, és azt a nézetet, amely semmilyen meghatározottságot nem hajlandó elfogadni az öröklődésben. Nagyon ötletesek a regény ironikus kifordításai is: Martin éppen azért lesz jó pap, mert képtelen eljutni a hitre, Ericet a nagy pénzügyi válság menti meg a csődtől, Iwan pedig azért lehet sikeres hagyatékgondozó (és annál több is, de ez maradjon titok), mert középszerű festő. Van mindebben valami felszabadító céltalanság.

Másfelől a regény ha nem is gonosz, de szelíd támadást intéz olvasói lelke, vagy legalábbis biztosnak tűnő vélelmei ellen. Aki eddig azt gondolta, hogy a hit és a hitetlenség között éles a határ, vagy úgy vélte, mások tudják, mi játszódik le benne, netán azt hitte, a legérdekesebbnek tűnő emberek (vagyis mások, a többiek) nem rettegnek attól, hogy maguk is középszerűek, esetleg abban bízott, az élet szilárd történet, nem pedig puszta benyomások és megoszthatatlan élmények kusza sora, az elbizonytalanodhat a regény olvasása közben. Miközben persze biztos válaszokat, útmutatásokat sem várhat Kehlmanntól.

Csak remélni tudom, hogy az F nálunk is megtalálja a maga olvasóit. Végre egy könyv, amely úgy bizonytalanít el, hogy nem taszít tanácstalanságba, és úgy von be a maga kifinomult örömteliségébe és játékosságába, hogy az ember nyugodt szívvel rábízhatja magát.

2014-12-04 13:46:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs