Esélyek

Losoncz Márk: Vakító gépezetek

Sipos Balázs

Losoncz Márk egyként társadalmi és filozófiai problémákra keres alkalmazható koncepteket, amelyekkel az „induló” fiatal kelet-európai értelmiség óhatatlanul szembesül. Gyanús. – Sipos Balázs recenziója.

 

Rossz időket élünk, elkél a segítség.

 

Losoncz Márk a vajdasági Gerusija-csoport (ld. Ex Symposion 2013/81) tagjaként a neomarxizmus klasszikusait eddig különböző eseményeken, folyóiratban, fordításokkal vezette be bénult letargiában és butító törzsi harcokban tántorgó térségünkbe. Bemutatkozása bevezetőkből (Deleuze, Badiou, Agamben), esszékből és egy eredeti ötletre alapozott Marx-tanulmányból összeállított, a critical theory-ra építő újbalos politikai filozófia: az ideges Kelet-Európában nem filozófiai magánügy. A nyugati civil engedetlenségi mozgalmak gondolati tőkéjét, problémaérzékenységét és önértelmező nyelvét honosító kollázs.

Ezzel a felvilágosító felzárkóztatással a fiatal magyar ellenkultúra egyelőre adós. Már kevésbé.

A fő figurák (a fentiek mellett Rancière, Žižek, Althusser és mások) egymásból értelmeződnek. Ez ugyan a kifejtés és a részletező portré ellenében hat, de szemléletesen láttatja a critical theory egymásba láncolódó témáit (kisebbségek, munkanélküliség, áru, forradalom), a gondolkodók Szókratésztől Descartes-ig, Marxtól Deleuze-ig ívelő együtt-létezését. A szövegek a kapitalizmus doxát/józan észt meghökkentő vizsgálatának módszertanát tárgyalják: miként alkalmazható a gyakorlat nietzschei kalapácsaként a filozófiai gondolat. Miként képviselhető nem tétova kritikai magatartás itt, ma.

Mielőtt a Marx-tanulmányt ismertetve bemutatnám Losoncz észjárásának pilléreit, két hermeneutikai akadályt szeretnék tisztázni.

Nem olvasunk kortárs filozófiát. A „filozófus” anakronizmust, petyhüdt tudományoskodást konnotál. Miért?

Önálló filozófiai traktátussal ritkán rukkolnak elő negyven alatt. A toposz jegyében bölcs=öreg (ezen ironizál a „Gerusija”). Megszólalási hitellel csak a hagyomány részterületein jártasságát már bizonyított kolléga bír. A pályakezdők filozófiatörténetre szorítása erősíti a(z ostoba) beidegződést: a filozófus apolitikus tudós. Losoncz azáltal, hogy nem egy-egy alkotó vagy iskola szorosan vett történetét bontja ki, hanem olyan, egyként társadalmi és filozófiai problémákra keres alkalmazható koncepteket, amelyekkel az „induló” fiatal kelet-európai értelmiség óhatatlanul szembesül, megmozgatja a berögződéseket. A legkevésbé sem petyhüdt.

Gyanús.

Az élesszemű társadalmi szkepszis kajánul elvigyorodik: az univerzális tudás elvileg (milyen álságosan nyomja meg ezt az elvileget!) nem mocskolhatná be a kezét olyan partikuláris ügyekkel, mint a kisebbségpolitika vagy a munkanélküliség – a filosz úgysem tehet semmit. Nem igaz? Mert ha tesz, nem filozófus többé, hanem politikus vagy mozgalmár. (Csak nem vagy kommunista?!) Hazug, hataloméhes, kapzsi. Mit olvassak rajtad?

A válasz furcsamód összefügg a másik akadállyal.

Az antikapitalizmust Magyarországon kisajátította a (szélső)jobb oldal. Él a réges-régi oppozíció: Nyugat=modern=dekadens=kapitalista versus Kelet=ősi=autentikus=(?). Az antikapitalizmus tabu. Röhögünk rajta, eltereljük a szót. ’89 óta két generáció elindult alkotópályáján anélkül, hogy ellenkultúráját meglegyintette volna az antikapitalista újbaloldal. A civil kurázsi fegyvertelenül hadakozik, a fára mered. A Hallgatói Hálózat, a Humán Platform, a slam poetry, az alternatív színtársulatok, a low-budget filmesek &c &c ugyan kisebbségvédelmi/szakszervezeti/antirasszista témákat – nagyon üdvözlendő módon! – képviselnek, nem gondolják el a strukturális kritikához nélkülözhetetlen antikapitalizmusnak még a lehetőségét sem. Hiába látjuk a rendszer ellen tiltakozó fiatalok tízezreit nap mint nap az Indignadostól az Occupy-ig, Belgrádtól Londonig, hiába gyűlésezünk és tüntetünk, fiatalok, kisebbségiek – ellenállhatatlanul, okos, felnőtt józansággal elvigyorodunk az antikapitalizmusról hallva: nem komoly dolog.

Cinizmusunk megint butábbá tesz minket, megint kimaradunk valamiből.

A Vakító gépezetek esély a bénító kiábrándultságunk elleni harcra. A forradalmi gyakorlat a doxa felől nevetséges – ám legyen. Megtanulunk a józan ésszel szemben gondolkodni. Olvasni kezdjük a gúnykacaj célpontját, Marxot, akiről eddig, istenem, még azt is elhittük, hogy a történelem megcáfolta. Elmerülünk a sokszínű, dekonstruktőrök, fenomenológusok, posztmodernek, strukturalisták, újbalosok alakította hagyományban. Felfedezzük a critical theoryt, fordítjuk, kommentáljuk, ami nincs meg. Okosabbak leszünk. Bátrabbak. Kevésbé cinikusak.

A válasz tautologikus: olvasd, hogy érdemes legyen olvasnod.

A Marx-tanulmány terjedelmesebb elemzést igényelne, mint amennyi hely itt adódik.

Losoncz az árubirodalom fenomenológiájaként olvassa A tőkét. A kapitalizmus története a dolgok és társadalmi viszonyok fenomenalizációjának története. Torzítva tapasztalunk, a világ és magunk is mint valami más jelenünk meg önmagunk számára. Az ideológiakritikák mindig látáskritikák is. A megtévesztettség a kapitalizmusban kulminál: a Gonosz Szellem nem a világ dolgait állítja hazug fényben elénk, hanem a tapasztalás transzcendentális lehetőségfeltételeibe avatkozott bele. A represszió tettenérhetetlenül munkál a tudat háta mögött. A „vissza az áruhoz”-fordulat jegyében a „világban” lelhetjük fel szintetikus ítéleteink eredetét: az árubirodalom a megjelenés lehetőségfeltétele. A marxi antiismeretelmélet alapján „tisztánlátás” a kapitalista viszonyok közepette nincs: a látvány a lényeg. A kapitalizmus minden viszonyunkat preformálja: nincs tér „autentikus” tapasztalásra, nincs „szabadidő”. Ezért a kérdés nem az, hogy hogyan szüntethető meg a vakság, hanem hogy miként gondolható el konstruktív diszpozícióként.

A kapitalizmus demokratikus ideológiája elhiteti szubjektumaival, hogy szabadok. A dolgok úgy vannak (jól), ahogy vannak. Egyenlő esélyekkel indulunk, annyit hozunk ki életünkből, amennyit csak akarunk. A rendszer szavatolja a zökkenőmentes tökéletesedést. Nyugi. Csak idő kérdése. Ha eléggé kifejlett lesz, magától megszünteti az egyenlőtlenséget.

A spektákulummá változó áru fénye egyre vakítóbb. Megfeledkezünk a torzításról, kertjeinkbe temetkezünk. Mit tehetünk?

A vakítás kritikája nem azt firtatja, hogy miként fedhető fel egy színpad mögötti igazság, hanem az árubirodalom fényeiből eredő sötétségre mutat rá.” Sötétség: válság, igazságtalanság, bénító ideológia. A forradalmi filozófia szerint a világossághoz kevés a rendszer tökéletesítése. A sötétség nem episztemológiai megfosztottság, hanem ontológiai adottság (a kapitalizmusban). Nem „több fényre” („Több kapitalizmust a harmadik világnak, több hitelt Délkelet-Európának...!”) van szükség. A Th. Piketty-féle globális vagyonadó vagy az alapjövedelem a rendszer axiómáival összeegyeztethetetlen toldozgatás. A tisztánlátáshoz meg kell változtatni a világot. Ennek sosincs „itt az ideje”: nem látni a józan ész (politikai/gazdasági helyzet, közvéleménykutatások, pártok) felől. Az elkötelezett elhatározottság maga teremti meg az idejét. Még vakon fog hozzá. Nincs mércéje. Tapogatózik. Számára a vakság megszűnik megfosztottság lenni; ihlető erő lesz. Ez a forradalom. 

 

 

2014-11-07 14:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs