A szók és a dolgok

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat –

Reichert Gábor

Hol van az Isten, amikor az ember a hétköznapok passióját járja? – Reichert Gábor recenziója.

Esterházy Péter írásai a Jelenkor folyóiratban>

Bár elég sok visszautalást találhatunk az Egyszerű történet vessző száz oldal Márk-változatában a szerző előző kötetére – az ön- és egyéb idézetekre a végjegyzeteket szignáló E. P. természetesen emlékeztet is bennünket –, mégis inkább a különbségek a szembeszökők a Kardozós változathoz képest. Először is az, hogy ez a változat valóban száz oldalas – igaz, hogy a címadó evangélium mintájára itt is háromféle befejezést, pontosabban három darab századik oldalt olvashatunk. Feltűnő továbbá a felvázolt beszédszituáció szokatlan transzparenciája: persze továbbra is túlzás lenne a címnek megfelelően „egyszerűnek” neveznünk a történetet, annyi bizonyos, hogy a Márk-változatban sokkal könnyebben érzékelhetők a regénytér és -idő határai, mint a tavaly megjelent első kötetben. A legkomolyabb változások azonban kétségkívül az elbeszélői hang megújulásában, pontosabban a szerző által egy ideje hanyagolt, a humornak és a permanens intertextualizálásnak jóval kisebb teret engedő megszólalásmódban keresendők. Esterházy talán A szív segédigéi óta nem volt ennyire a tragikum közelében, a súlyos – és meglepően konkrétan megfogalmazódó – tematika pedig legújabb regényében az utóbbi évek műveiénél sokkal kevésbé játékos, mindenféle csűrés-csavarástól mentes narratív struktúrához vezetett.

Míg a Kardozós változatban (legalábbis elvileg) a tizenhetedik század, ezúttal (nemcsak elvileg, de gyakorlatilag is) az 1950-es évek Magyarországa szolgáltatja az elbeszélés kulisszáit. Az Esterházy-filológiában jártas olvasó pontosan tudja, kiemelten fontos időszak ez a szerző számára: a horti kitelepítés tapasztalatai számos szövegében megjelennek, és az is sejthető, hogy élethez és irodalomhoz való viszonyulását erősen befolyásolták az itt megtapasztaltak. A Márk-változat gyermekelbeszélője ugyanezen (vagy legalábbis ezekhez nagyon hasonló) keserves élmények birtokában arra keresi a választ, hogy hol van az Isten, amikor az ember a hétköznapok passióját járja; amikor anélkül kell vezekelnie, hogy – legalábbis eleinte – bármit vétkezett volna. A teodicea a Rákosi-korszak Északkelet-Magyarországán pedig akkor is nehezen levezethető műveletsornak tűnik, ha az elbeszélő otthonául kiszabott kulákházban a Megváltó kétségkívül mindent a felügyelete alatt tart: „Fölöttem függ a falon a Kisjézus. Hasonlít rám. Pufók, mosolygós, erős. […] Nem anyám bölcső fölé hajló, fáradtan diadalmas arca, nem apámé, […] nem ezek az első emlékeim, hanem ez a sugárzó Kisjézus, ki fölöttem függve állandóan jelen van, figyel, mosolyog.” A jézusi szenvedéstörténet állandó előképként lebeg az Isten háta mögötti faluba zsuppolt család tagjainak szeme előtt: a helyenként (viszonylag) pontosan idézett, legtöbbször viszont merőben új szövegkörnyezetbe helyezett és annak megfelelően átírt bibliai (természetesen Márk evangéliumából átemelt) vendégszövegek is felfoghatók ennek a párhuzamnak – a leghitelesebb forrásból vett – illusztrációiként.

A kötetben mindvégig egymásba ér Isten létének evidenciaként való kezelése és az ezt cáfolni látszó tények miatti kételkedés – felidézve ezzel a Leibniz által megfogalmazott állítást, mely szerint Isten jósága a világban fellelhető minden rossz ellenére is kétségbevonhatatlan. A Márk-változatban – Esterházytól nem túl meglepő módon – ez a probléma is nyelvi kérdésként tűnik fel, amelyre az egyik szélsőséges választ maga az elbeszélő, a másikat pedig bátyja adja meg. Utóbbi szereplő fontos állítása szerint „olykor nehéz szétválasztani a szókat és a dolgokat.” A történet középpontjában álló két fivér legfőbb jellemvonásai kezdetben épp e distinkció mentén rajzolódnak ki: míg az idősebb testvér soha ki nem fogy a szóból, addig a fiatalabb szótlanul figyeli az őt körülvevő dolgokat. Pontosabban nem egészen szótlanul, hiszen az ima (amit a főszereplő a regény második mondatának tanúsága szerint hamarabb megtanult, mint a beszédet) is egyféle nyelvként, méghozzá a kimondott szónál magasabb rendű nyelvként tételeződik: „Az te Uradnak Istenednek nevét hiába ne vegyed, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, valaki az ő nevét hiába veszi. Hiába számra ne vegyem. De én nem is veszem a számra, én szót nem veszek számra. Belülről mondom. Isten nevét is belülről mondom. […] Sose hiába, de mindig, így vagyok Isten nevével. Sose hiába. Reggel a Kisjézushoz, aztán a Krisztushoz a kereszten, így telik a nap, aztán napnyugtakor a nagy Istenhez, lefekvés előtt megint az ezüstös képhez. Ez egy ima, ugyanaz az ima. Egy ima van.” A Márk-változat ennek az egy imának a kiragadott részleteként is értelmezhető, ugyanakkor ha az egyszeri olvasó azt is számításba veszi, hogy mindezt „hagyományos” – jelesül: magyar nyelven írt – szövegként fogadja be, előre megsejthet valamit a dolgok rendjének felborulásából, amelyet majd a regény zárlata fog elhozni. Az elbeszélő és bátyja mintha ugyanannak a személyiségnek a két különböző arcát jelenítenék meg, ezek azonban a regény végén – a báty meggyilkolása révén – szükségszerűen feloldódnak egymásban. Amikor a narrátor „egyedül marad a történettel”, nem marad más választása, mint megpróbálni egyedül szétválasztani a szókat és a dolgokat: „Fájdalommal, erővel és fájdalommal nyomom a ceruzám. A bátyám ceruzája, a bátyám füzete, de most már az enyém. Mindegy, kié, ceruza, füzet, csak írjon, csak fogadja be az írást.” A káini bélyeg letörölhetetlen, így az életben maradt testvér feladata marad az őt körülvevő világ további rendszerezése.

Hiába tartunk már az Egyszerű történet vessző száz oldal-műsorozat – ha műsorozat lesz belőle egyáltalán – második változatánál, számomra egyelőre nem világos, hogy végül hova fogunk kilyukadni – persze valószínűleg sokakban hasonló benyomást keltettek annak idején a Bevezetés a szépirodalomba-kötetek is. A Márk-változat viszont, úgy gondolom, jó ideje elveszettnek hitt hangot hozott az Esterházy-prózába, az utóbbi években végérvényesen önmagába fordulni látszó életmű régi-új irányokba való tájékozódását pedig okvetlenül értékelnünk kell.

 

(Esterházy Péter portréját Tóth László készítette)

2014-10-27 12:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs