Good Bye, Rajnák!

Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon

Fehér Renátó

Míg a Gagarin… cselekménye bonyolódik, addig a valóságban, egy másik budapesti iskolában a Megáll az időt forgatták, hamarosan pedig megjelent az első szamizdat verseskötet is, amelyben örök a hétfő. – Fehér Renátó írása.

Vörös István írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Iskolaregényekben erős a magyar irodalom – mondta néhány éve egy kerekasztal-beszélgetés alkalmával Parti Nagy Lajos. Igaznak is látszik az állítás, ha olyan könyvekre gondolok (és most a személyes triumvirátusomat mondom), mint A Pál utcai fiúk, az Aranysárkány vagy az Iskola a határon. Vörös István Gagarin-regénye is hordozza magán (és hátlapján) ezt és az ehhez hasonló címkéket, ám ahogy a fentiek, úgy ez a könyv sem jellemezhető csupán egyetlen fogalmi keretben.

Vörös saját generációjában, sőt legközelebbi pályatársaiban is munkál a nemzedéki, de legalábbis korszakelbeszélés szándéka: mind Kemény István Kedves Ismeretlene, mind Tóth Krisztina Akváriuma lenyűgöző érzékenységgel, intim környezetből (a családi konyhákból) kiindulva mesél el sorsokat, amelyek természetszerűleg magukon viselik a külvilág (a Rendszer) érintését, még ha esetleg maguk a szereplők nem is törődnek vagy szembesülnek ezzel.

Emellett az utóbbi időben sorra jelentek meg a generációs regényként is olvasható, sőt magukat így (is) jellemző művek – nagy kár, hogy ennek az utóbbi néhány évben újjáéledő, látványos tendenciának a kritikai-áttekintő értékelése még várat magára. Vámos Miklós Szitakötőjének az alcímében egyenesen az szerepel, hogy „Nemzedékünk regénye”, Dés Mihály Pesti barokkjának hőse maga a ’80-as évtized, Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek címmel összerendezett hepajnovelláiból pedig a ’90-es évek slágerei szólnak. A Gagarin… ebből a szempontból igen intenzív időszakban született. A könyvnek ezek a vonásai sűrű asszociációs lehetőségeket kínálnak fel, és talán nem is igazán akarok ellenállni annak, hogy a regényről a felmerülő lehetséges párhuzamok alapján gondolkodjam.

A cselekmény ideje a ’70-es, ’80-as évtizedfordulóra tehető. „Nem is tudom, hogy lehetett volna gond nélkül átlépni a rendszer legunalmasabb évtizedéből az utolsóba, ha nincs ez a történet.” Ez a történet pedig a ’80 januárjára jósolt budapesti-bicskei földrengés városi legendája, mely szerint a Dunába fordult volna a Gellért-hegy.

Valószínű, hogy a korszak egyik (ifjúsági) bestsellerét, Szilvási Lajos 1976-ban megjelent Egymás szemében című könyvét a regény szereplői, Tímea, Otília és Tamás olvasták volna, sőt Boldizsár is, aki – az utolsó mondathoz érve – fitymálva dobta volna azt a sarokba. A két regény miliője és több élethelyzete is azonos, ám Vörösnél Szilvásival ellentétben valóban a kamaszlelkekből látni ki, és a serdülés sem csupán biológiai rendetlenkedésként kerül bemutatásra. A Rendszer módszereinek, kényszerhelyzeteinek és kijátszhatóságának fokozatos felismerésével a felnőtté válás tanácstalansága és vívódása itt hitelessé és szeretetreméltóvá válik („Hát ezért neveltelek én? Hogy itt, ebben a rendszerben még egy rohadt igazgatói intőt se érdemelj meg?”).

A regény előképei között szerepel a jóval keserűbb végkicsengésű Megáll az idő is, amelynek figurái előtt még ott van, elviselésre vár az ázott lódenkabátként kőnehéz majdnem három évtized. A Vörös-hősök talán az ő gyerekeik, akik számára ugyanolyan kecsegtető, majd elvetett lehetőség a disszidálás (a bécsi ismerős, Péter bácsi ajánl útlevelet Boldizsárnak), de akikben már felmerül, akik azt jósolják alapfokon, hogy a Rendszer talán nem is tart majd örökké. (Itt kell megjegyeznem, hogy noha a szerző Mahler szimfóniáit ajánlja az olvasáshoz, én Cseh Tamás Jóslat című lemezének címadó dalát is az ideális háttérzenék közé sorolnám.)

Míg a Gagarin… cselekménye az N. Pálné, X. Tamásné gimnáziumban bonyolódik, addig a valóságban, egy másik budapesti iskolában (talán a Toldyban) a Megáll az időt forgatták, amelyben statisztaként a gimnazista Vörös István is feltűnt egy mondat erejéig. Hamarosan pedig megjelent az első szamizdat verseskötet is, amelyben örök a hétfő. Ugyanakkor a Boldizsár-féle mókuskerékben már ott az egész hét, amelynek napjai torzítva a regény fejezetcímeit is adják (Hét fő, Köd, Fővesztés, A kedves stb.; Boldizsár vezetékneve Péntek, Tímeáé pedig Szerdahelyi), a tartalomjegyzékben pedig két és fél hét áll össze ilyen módon.

Michal Viewegh Varázsos évek pórázon című regényének Kvido nevű főhőse lehetne Boldizsár csehszlovák alteregója, hiszen mindketten könyvmolyok és egyikük sem túl előnyös külsejű, lásd a szépségnek a hét napjaival megjelölt fokozatait a Vörös-regényben, melyben Boldizsár a kedd minősítést kapja, tudniillik „hol csúnya, hol szimpatikus”, ráadásul „a külső ebben a korban perdöntő jelentőségű”. Míg Boldizsár a legvidámabb barakkban, addig Kvido a husáki konszolidáció Csehszlovákiájában tölti mindennapjait.

A Gagarin… befejezése a tematikailag persze szintén sokban hasonló Moszkva tér című film emlékezetes, retrospektív zárlatát juttatja eszembe, annak egy sűrített változata köszön vissza, villan fel itt: „Több mint húsz év telt el azóta. Tímea az én feleségem lett. Otília és Boldizsár az egyetem vége óta nincsenek együtt.”. A rokonságot a felidézett első, felejthetetlen, megbánhatatlan szerelmek keserédessége adja, na meg az az érzet, hogy az egykor örökre fogadott rendíthetetlenség mostanra vagy szégyenteljesen elpárolgott, vagy már akkor is csak illúzió volt. A szerelemnek tehát nem is a tárgya, hanem az intenzitása hiányzik igazán. Ilyen elegáns visszafogottsággal illeszkedik a Gagarin… valamiféle nosztalgiatörténetek sorába is.

Vörös István regényében nem az utólagos elbeszélés fölénye, inkább a kortársi (kamasz) nézőpont felidézése és megszólaltatása a domináns, ezáltal valóban minden jövendőre vonatkozó megjegyzés jóslatnak tekinthető („azóta jóslatnyi idők teltek el”). Egyúttal pedig a történelmi pillanat (akkor született, mára kultikussá vált, legtöbbször megnevezetlen) műveinek hatása alatt bontakoznak ki Boldizsár, Otília, Tímea, Tamás, Zsolt és iskolai-otthoni környezetük történetei. Egyrészt tehát a megélt, másrészt – ahogy a fentiekből is látszik – a pletykák, legendák, jóslatok, lemezek és filmek által rögzített közérzetet eleveníti fel és illeszti bele, vissza a szerző ebbe a regénybe, így a Gagarin…-ra is igaz lehet, amit maga Vörös írt a Varázsos évek pórázon utószavában: „leszüreteli azt, ami a történelem betonrepedéseiből kihajtott”.

 

 

A Jelenkor februári számában Márjánovics Diána recenzálja a regényt.

2014-02-10 10:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs