A bálnadalok álomsúlya

Sirokai Mátyás: A beat tanúinak könyve

Mohácsi Balázs

A beat tanúinak könyve egyfolytában a transzcendenst keresi, de távol áll tőle a buzgó fanatikus beszédmódja. Kimért és vázlatszerű – ugyanakkor látszólag mindenre kiterjedő –, mint egy használati útmutató. – Mohácsi Balázs recenziója.

Sirokai Mátyás írásai a Jelenkor folyóiratban>

Sirokai Mátyás új kötete, A beat tanúinak könyve a magyar költészetben mindenképpen egyedülálló vállalkozás. Első kötete, a Pohárutca is erős debütálás volt, bár sajnos nem került az őt megillető helyre. Nemes Z. Márió beszélt a Pohárutcát laudálva a Sirokai-féle evidenciáról, amit az „érzéki anyagöröm és reflektált anyagnyelv” egységeként határozott meg. A beat tanúinak könyvét is ez az evidencia hajtja. Sőt, megóvja az átlátszó nagyotmondástól vagy a kínos banalitástól. Ez az evidencia az, amit el tudunk fogadni a szövegek és a kötet saját(os) belső logikájaként.

Mert a kötet egy furcsa időhurok. Ezt jól mutatja a hátsó borítóra írt ajánlószöveg is. „Sirokai Mátyás új versei mintha régészeti leletek lennének egy eljövendő civilizáció szent irataiból”. És tényleg: Sirokai prózaverseiben egyszer a tajga közepén állunk a sámánnal (vagy sámánként) révedve, a természetre hangolódva, állatokkal és növényekkel értve szót – itt mindenképpen kiemelném a III. ciklust és azon belül is a III.2.-t, amelyben a szarvasünőt leölő vadász “önmagát az állat gidájaként érzékeli, szemében anyja farának kifosztása sosem látott ragadozók lakomájává változik (…) szűkölésére felfigyelnek társai”. A III.2. a kötet talán legsúlyosabb darabja, mely képes megmutatni az ember állatiságát. Másszor viszont az univerzum leglényegibb kérdései szólítanak meg minket a néma űrben sodródva. „[H]a a gyűrű tágas, és anyaga tiszta, a héj nőni fog, és magja hasonlóvá válik a távoli tömegekhez, melyeket holdak kísérnek, részesülnek és részesítenek a távoliak szeretetéből.” (II.3.)

A beat tanúinak könyve egyfolytában a transzcendenst keresi, de távol áll tőle a buzgó fanatikus beszédmódja. Kimért és vázlatszerű – ugyanakkor látszólag mindenre kiterjedő –, mint egy használati útmutató. „Aki forgásba kezd válasszon tengelyt” (II.3.). „A halaknak a nádason keresztül üzenhetünk (…) A keskenyebbik ladikot bocsássa vízre, aki ilyenkor a nádasba merészkedik. Evezői legyenek vékonyak, rövidek, mert nem a csónakot fogja hajtani, azt bízza csak a gyöngyöző, lyukacsos vízre, hanem a tüskéket kell megszólaltatnia velük, könnyeden, pontosan, szaporán. A nádas ritmusának megértésében a szél segíti, kísérje hát a szelet mint nővérét, ha énekelve a nyílt víz felé indul, s hagyja maga mögött a partra hívogató, vérző ajkakat.” (V.2.)

Ha hiszünk a hátsó borítónak, a kötet olvasható a megváltás felé vezető ösvényként, amelyet egyszerű gyakorlatsornak álcáztak. Talán tényleg ehhez szolgál útmutatóul a kötet. Habár, amikor a II.1. a rendszeres ugrókötelezést szorgalmazza, kissé nyakatekert módon, akkor azért elgondolkodunk. „A reggel gyakorlataiban első legyen a kötél, mert vele a földtől való elszakadás gyakorolható. Ebből olyan hosszúságú szükséges, melynek közepére lépve végei felérnek a hónaljig, és olyan vastagságú, ami nem haladja meg a kisujjét.”

De mielőtt azt gondolnánk, hogy A beat tanúinak könyve kissé darabos és száraz morális és spirituális útmutató (és olykor edzésterv), fölhívnám a figyelmet a rendkívül kiegyensúlyozott nyelvhasználaton túl a gyakran megdöbbentő képiségre és verstémákra. Egyik személyes kedvencem a III.9., mely a dunnaludak sírásáról szól. „Arról [sírnak], hogy máshogy morajlanak a sós és az édes vizek, hogy a morajlás hallható az utak mentén és az elvaduló erdei ösvényeken is, hogy a hegyek délen könnyebbek és magasabban lebegnek. Arról, hogy a szél és a lélek nem szent, de erejük megforgatja a fenyvesek, a hajnalok és a hajnal katedrálisainak turbináit, és arról, hogy ahol ketten alszanak, az előbb ébredő megvárja a később elalvót.” A másik kedvenc szöveghelyem pedig a IV.2.-ben olvasható. „Új személyiségek és azonosságok, bazaltmólók és felhőátvonulások között, a bálnadalok álomsúlyával merülve egy másik föld felé, melynek égboltja horpad és domborodik, levegője áramló, növényei szelídülni készek, vadai nyugodtak, s ha vándorolnak is, soha nem ígéretek felé és jóslatok szerint.”

Igen, kedvenc szöveghelyek. Mindenkire rátalálnak a neki megfelelő gyakorlatok. Sportolókra az ugrókötelezés vagy a labdázás. Rézfúvósoknak pedig az V.6.-ot javaslom, mely egy kagyló mint (réz)fúvós hangszer megszólaltatását írja meg. „A fújás közben, amelyhez teljes tüdejére szüksége van, azonosul a levegővel, végigköveti útját a kagyló tekervényeiben, majd vele együtt árad ki. (…) Ha sikerül, a tüdő a mellkason és a háton átragyog. A kagyló megszólaltatója azonban a levegőt követheti a tüdőbe is. Ilyenkor a ragyogásban átéli az adott nap konstellációjának erejét, a második fújással pedig megoszthatja azt az arra vágyakozókkal.”

Ha akár csak néhány hasonló kötetet (vagy költészetet) kéne fölsorolnom, gondban lennék. Talán Oravecz Imre a prózaversek miatt, talán Győrffy Ákos a természetben (újra) megtalált transzcendencia okán. És persze egyszer-egyszer a képalkotás módján meglátszik a telepes múlt is. A világirodalmi hatások, párhuzamok után kutatva pedig érdemes a Sirokai által, Bajtai Andrással együtt szerkesztett Lelkigyakorlatok világirodalmi versblogon körülnézni.

A beat tanúinak könyve egyedi alkotás a magyar irodalomban. Ha a polcomon nem betűrendben állnának a könyvek, kitüntetett helyet keresnék neki.

 

 

2013-10-03 16:30:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs