A művészet mindenkié

Vermes Nikolett

„– Apa, mi ez a hely? – Pékség – áll a DRUKKER reklámplakátjainak egyikén.” Vermes Nikolett mutatja be a nemrég megnyílt DRUKKER-t.

Holott nem pékség áll a Király utca 48. sarkán, első ránézésre inkább egy múzeum és egy galéria furcsa ötvözete. Valójában pedig nyomda. Ahogy a név is utal rá, a maroknyi térben nyomdagépek és magasnyomású technikák útján készült alkotások élik mindennapjaikat.

A kilenc lelkes művészből álló alkotócsapat az ősz derekán nyitotta meg nyilvános nyomdáját, ahol dolgoznak, képzőművészeti projekteket bonyolítanak le és kiállításokat szerveznek. Mindezt a közönség szeme láttára. A team célja egy közösségi alkotóműhely létrehozása volt, ahol letűnt korok nyomdászati eszközeivel hívják életre alkotásaikat. Mára pedig a megvalósítás elméleti fázisából a működtetés rögös útjára léptek. Szombatonként bárki, akinek megakad a tekintete a pékségen, nyugodtan benyithat és csatlakozhat az önmagukat – képletesen – kirakatba állító alkotókhoz. A DRUKKER „a művészet mindenkié” elve alapján nemcsak a szakma iránt komoly érdeklődést mutató tanulók és képzőművészek számára tart foglalkozásokat, illetve kínál betekintést a nyomdászat világába, hanem a laikusok számára is. A közösségi térben mindig van valaki, aki körbevezet a gépek labirintusában, mesél múltjukról és a jelenben betöltött szerepükről.

Az ily módon üzemeltetett nyitott műhelyeket elsősorban a nyugat-európai országokból ismerhetjük. Tehát, amikor a DRUKKER-ről van szó, idehaza egyedülálló képzőművészeti kezdeményezésről beszélünk. A projekthez szorosan kapcsolódó alkotók: Gergő (Böhm Gergely) a Művészeti Kar és a Művészeti Szakközépiskola tervezőgrafika szakos tanára, Renya (Biacsics Renáta) egykori tervezőgrafikus hallgató – ma grafikusceleb –, Szovjet (Varga Balázs) mezőgazdasági élmunkás, Vörös Judit a nagyra becsült Szabadkikötő kedves világáért felelős grafikus, Horváth „tömegsír” Gergő és Knyihár Bence festők, valamint tanítványaik: Csibi Anett, Papp Zsófi, Harangozó Imi. A kemény mag munkáját további egyesületek, brigádok erősítik. Már-már családtagok: Kovács „Xrc” Balázs, Jankó Mátyás, Hagyma és Pausz Péter, akik folyamatos fémszerelemben egyengetik a többtonnás nyomtatóeszközök útját. Azoknak a nyomtatóeszközöknek az útját, melyek az 1800-as évek második feléből maradtak ránk. A DRUKKER-ben üzemeltetett gépek nagy része a századforduló táján felszámolt nyomdáknak, megszállott gyűjtőknek, valamint az Erősödő Civil Közösségek pályázatának köszönhetően került egy fedél alá.

Aki azt gondolná, hogy a régi nyomdászati technikákban nincs semmi érdekes, téved. A csapat az elfeledett gépek használatával, fa- és ólombetűkkel, linó- és fametszetekkel, illetve galvanizált, polimer, flexó klisékkel nyomtatja képeit. Szintén századfordulós könyvészeti eszközeiken kívül digitális sokszorosítót (risograph) is használnak, főként szerzői kiadású, kis példányszámos zine-ekhez, plakátokhoz és egyedi nyomatokhoz. Utóbbi munkákon vitathatatlanul különleges műveket kell érteni. Mint korábban is említettük, a csapattól távol áll az öncélú művészkedés. Folyamatosan készülő alkotásaik rendszeresen megtekinthetők a falon vagy, ahogy ők mondják: átlapozhatók a „printes dobozban”. Bár a műhely nem kereskedelmi céllal működik, utóbbi láda tartalmának darabjait bárki megvásárolhatja. Nem elhanyagolható, hogy a műveknek nincs megszabott ára, a vásárló maga dönthet, hogy mennyit szán a különleges technikával készült képekre, miközben a DRUKKER megálmodói játszi könnyedséggel működtetik a régi nyomdagépeket és készítik újabb munkáikat. Talán ez a legszebb az egészben, úgy kezelik ezeket a múzeumi tárgyakat, mint más a klaviatúrát.

(Fotók: Horváth Gábor)

2018-12-05 18:00:00
http://bit.ly/np_arbormundi