Irodalmi és művészeti sodrásban

Jelenkor 60, Pécsi Galéria, 2018

Rétfalvi P. Zsófia

A Jelenkor 2018 októberében ünnepelte első megjelenésének hatvanadik évfordulóját. Az ünnepségsorozat részét képezi a Pécsi Galéria Jelenkor 60 című tárlata is, melyet Pinczehelyi Sándor rendezett. Rétfalvi P. Zsófia írása.

Rétfalvi P. Zsófia írásai a Jelenkor folyóiratban>

A kiállítás szervezőelve nem abban rejlik, hogy kizárólag olyan művészek munkáit tekinthessük meg, akik szorosan kötődnek a laphoz, hanem annak érzékeltetése, hogy a Jelenkor – irodalmi és művészeti folyóirat lévén – hat évtizede áll hol szorosabban, hol lazább kölcsönhatásban a város képzőművészeti életével..

A kiállításon mintegy negyven pécsi művész egy-egy alkotását láthatjuk, mely által gazdag betekintést nyerünk a kortárs képzőművészeti irányok sokféleségébe. A tárlat olyannyira törekedett az aktualitásra, hogy a műalkotások többsége a 2010-es években született, illetve jelentős részük idén készült. Ilyen heterogén gyűjteménytől nem várható el a tematikus egységesség, ennek ellenére mégis kibontakoznak olyan csomópontok, amelyek a mélyebb esztétikai koncepció élményét keltik.

Az önkonstrukció témája számos formában megjelenik a kiállítás anyagában. A fotorealista alkotások, amelyek egykor a társadalmi valóság megragadására törekedtek, az én felé mozdulnak el például Nyári Zsolt Önarckép (2014) vagy Mátis Rita Elrejtőzködő Hippolütosz (2018) című festményén. A téma azonban megjelenik az újmédia-művészet eszköztárával dolgozó Makra Zoltán Önreklám (2018) című alkotásában is. E tárgyban talán a leginkább figyelemreméltó mű Dobány Sándor Másik oldal (2005) című kerámiája. A Zsolnay-stílusú vázán Jan van Eyck Arnolfini házaspár című festményét láthatjuk fordított nézőpontból. Már nem a szereplők vannak a középpontban, hanem az alkotó, aki ezúttal nem mint festőművész, hanem mint keramikus áll szemben a befogadóval, ezzel reflektálva az újfajta énközpontúságra.

A tárlatból természetesen nem maradhattak ki az aktuálpolitikai kérdéseket felvető műalkotások sem, például Pál Zoltán Triptichon installációi (1978–2015), amelyek a Közmunka I., Túlnyomás, Közmunka II. címet viselik. A legmarkánsabb kritikai megfogalmazást azonban Lengyel Péter Be nem nyújtott pályamű a Tisza István szoborpályázathoz (2013) című művében láthatjuk. Az alkotás az 1945-ben ledöntött Tisza István-szobor rekonstrukciója, ami megkérdőjelezi annak a döntésnek a helyességét, hogy 2014-ben újat állítottak a helyébe, és ezzel más hasonló hősavatási kettősségekre is felhívja a figyelmet. Valamint jelentős kritikai reflexió Rezsonya Kata öncenzúradresscode (2018) című alkotása is, amely kabátba vert szögekkel érzékelteti a távolabbról elegánsnak tűnő, közelről azonban önkínzó állapotokat.

Az emlékállítás is a tárlat fontos részét képezi. Rigó István Reflexió I. In memoriam Thomas Bernhard (2017) című műve azért is fontos darab, mert általa konkrét kapcsolódási pont tárul fel a képzőművészet és a folyóirat között, hiszen a Jelenkor sokat tett Bernhard magyarországi recepciójáért és műveinek népszerűsítéséért. Több alkalommal is jelentek meg elbeszélései, drámái a lapban, utoljára idén júniusban, a színházi számban látott napvilágot a Claus Peymann vesz magának egy nadrágot, és eljön velem ebédelni című dramolett, melyből októberben – bár nem az ünnepségsorozat részeként, de – felolvasást is tartottak. Emellett Fejős Miklós műve is beleilleszkedik ebbe a tárgykörbe. Festményeire általában nem jellemző a geometrikus szerkesztettség, azonban a kiállításon szereplő alkotása a Tisztelet Gellér Brúnónak (2018) címet viseli, tehát az idén elhunyt pécsi művészről emlékezik meg. Gellér B. alkotásainak jelentős részén geometrikus kompozíciókat láthatunk, ezért Fejős Miklós műve hommage-ként funkcionál; vastag homokszerű keretbe ágyazza a geometrikus formát, amely felidézheti Gellér B. A növekvő város projektjét, ahogy a régészek eltüntetik-letisztítják a felületről a rárakódott rétegeket.

A tárlaton központi szerepet kapnak a konceptualista alkotások is. Mind az optikai művészet, mind a természeti formákból táplálkozó absztrakt művek megjelennek a kiállításon. Bóbics Diána Fekete sorozatának VI. darabjával is találkozhatunk, amely a tavaszi teljes sorozat kiállítása után most másodízben látható Pécsett. Korábbi munkáinak az emberi sérülések organikus visszatükröződései voltak a fő témái. A Fekete sorozat azonban mintha a lélek sérüléseire irányítaná a figyelmet. Egle Anita WW (White Wave) (2018) című alkotása az optikai illúziókeltés eszközével él. Annak ellenére, hogy fehér alapon fehér hullámokat láthatunk, a vonalak nem maradnak a képsíkban, szabályos rendszerben kiemelkednek belőle, ezáltal a mozgás érzését keltik a befogadóban. Ezzel szemben Ernszt András és ifj. Ficzek Ferenc alkotásaiban az eredeti természeti kontextus hangsúlyosabb szerepet kap. A Sodrásban II. (2018) és a Törésvonal II. (2017) című alkotásokban a vonalak nem a mesterségesen létrehozott mozgás élményét keltik, hanem a természet véletlenszerű, saját szabályai szerint rendeződő ábrázolását láthatjuk.

A kiállítás sokféleségének hála a képzőművészet rendkívül széles palettája tárul a néző szeme elé, amely egyszeri látványra talán meg is terheli a befogadót. Mégis, ezáltal valami olyan aktuális, átfogó képet kaphatunk a pécsi kortárs művészeti életről, amelyre csak ünnepi alkalmakkor van lehetőség.

2018-11-21 16:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)