A művészet mint a nemzeti identitás megképzésének színtere

Tóth Ditta

„Szimbólumrendszere egyaránt értelmezhető egy ember fizikai és lelki fájdalmainak őszinte megnyilvánulásaként és a gyógyulni vágyó nemzeti identitás ideológiai kapaszkodójaként is”. Tóth Ditta írása a Frida Kahlo-kiállításról.

A Budapesten most látható, Frida Kahlo műveiből összeválogatott kiállítási anyagot talán joggal érheti az a vád, hogy az alkotások esztétikai értékeivel szemben a szenvedélyes életút kiemelése nagyobb nyomatékot kapott, így a bemutatott festmények és rajzok inkább a fontosabb történések tapasztalatainak érzelmi leképződései, mintsem fiktív térrel rendelkező, önálló művészeti produktumok. Frida Kahlo esetében valóban nehéz 35 alkotáson keresztül úgy bemutatni a kiemelkedő jelentőségű életművet, hogy a személyes rétegeket lebontva csak a műtárgyakra koncentráljunk. Viszont indokoltnak láttam volna egy másik aspektus, nevezetesen a korszak nemzeti identitás-keresésének fontosságára is rámutatni, amely jelentősen befolyásolta és meghatározóvá tette azt a művészi és értelmiségi közeget, amelyben a festőnő is tevékenykedett. Frida Kahlo a művészeti mezőt nemcsak a szenvedéssel teli személyes élet önterápiás eszközeként használta, hanem a sérült és elbizonytalanodott mexikói öntudat megerősítésére törekvő igyekezet színtereként is. Szimbólumrendszere és reprezentációs eszköztára egyaránt értelmezhető egy ember fizikai és lelki fájdalmainak őszinte megnyilvánulásaként és a gyógyulni vágyó nemzeti identitás ideológiai kapaszkodójaként is, amelyen keresztül nemcsak önmagának mint művésznek, hanem saját mesztic kultúrájának is érvényt szerez.

Törött oszlop

A „beteg földrész” metaforájával emlegetett (César Zumeta) Latin-Amerika értelmiségét a századelőn számos kérdés foglalkoztatta. A spanyol dominancia miatt elveszett nemzeti identitás körvonalait igyekeztek megrajzolni, azt az Amerikát, amely annak idején az „egyenlőbb igazság, a helyesebben értelmezett szabadság, a teljesebb és az emberek között jobban elosztott boldogság, egy megálmodott köztársaság, egy Utópia” megvalósítására hivatott föld volt (Alfonso Reyes), és amely a 20. századra elbizonytalanodott afelől, hogy tovább higgyenek-e még Európa szellemi örökségében, vagy hogy kialakítható-e egyáltalán olyan eszmerendszer, amely Latin-Amerika valóságából építkezik. Az újrafogalmazott sorskérdések, lehetőségek és a válságból kivezető utak mérlegelésénél az egyénre helyezett jövő képe vázolódik fel, amely nem elsősorban a gazdasági fellendülésre, hanem az alkotói gondolatra, a művészetre, a szellemi elitre és az indián ősöktől örökölt hagyományokra támaszkodik. A latin-amerikai identitáskeresési mozzanatokban kiemelkedik a mexikói vonal, amelyet a korszak jelentős filozófusai, gondolkodói működtettek: Justo Sierra, Antonio Casco, Alfonso Reyes, José Vasconcelos, Pedro Henríquez Ureňa és nem utolsósorban Diego Rivera, Frida Kahlo férje. Az Európától független, sajátosan mexikói kultúra meghatározása volt tehát a tét. „Ez hát a mi dilemmánk: nem érezzük az őshonos kultúra örökösének magunkat, mert nem lelünk benne értelmet; amelyikben pedig értelmet látunk, mint például az európaiban, azt nem érezzük sajátunknak” – írja a mexikói filozófus, Leopoldo Zea az ’50-es években. Európa kulturális eszményeinek az amerikai valósághoz való igazítása a művészeti mezőt is mozgásba hozta. Elismerve az európai kulturális vázat, amelyből a nyelv, a vallás és a világlátás származik, továbbá nem megtagadva az indián eredetet, hanem arra építkezve alakítható ki az az egyediség és kulturális küldetéstudat, amelynek betöltésére Latin-Amerika felnőtt a 20. századra. Diego Rivera murális festészete ennek a sajátosan hazai és egyben modern stílusnak az egyik kitűnő példája. A kolonizáció előtti, azték falfestészet újraélesztésével nem az indiánság reneszánszáról vagy aktualitásáról volt szó, hanem a szóban forgó értékek hangsúlyozásáról és a 20. századi modernséghez való kapcsolásáról. (Miközben a közép-amerikai értelmiség és művészréteg sürgeti a leválást a Latin-Amerikát cserben hagyó európai eszmékről, addig az öreg kontinens is megvívja a saját művészetidentitási harcát: a hagyományos ábrázolási módok ellen új utakat keresve az avantgárd lázadó törekvései egyre nagyobb teret hódítanak.)

A sebesült szarvas

Az új esztétikai tudatosság megalkotására igyekvő érzületek, a saját gyökerek, az indián ősök vízióinak újraértelmezése, a mindennapi életből vett témák reprezentálása az addig periférián szereplő Mexikót termékeny és fénylő intellektuális központtá tették, amelyben Frida Kahlo festészete nagyon érzékeny és személyes líraiságot képviselt. Sajátos kifejezésmódjából kiemelhetők azok az elemek, amelyekkel ezekre a folyamatokra reagált, és amelyek a Budapesten kiállított anyagban is egyértelműen fellelhetők. Bármennyire is evidens a festmények személyes életeseményeken keresztüli értelmezése, mégis azt gondolom, hogy a használt szimbólumrendszer kitűnően olvasható a mesztic identitáskeresés diskurzusában is. A traumatizált test szimbóluma egyszerre ad teret az egyén viszontagságainak és fájdalmának bemutatására és a beteg, megtört kontinens új, nacionalista fogalmiságának a megerősítésére is. A képeken ábrázolt tájak és környezeti elemek, a növényzet és állatok, a csendéletek, a keresztény ikonográfia és az azték mitológiai aspektusok, a ruházaton keresztül megalkotott személyiség mind kulcsmotívumai a kahlói nyelvezet kidolgozásának. A műveken végigvonuló kontrasztos kettősség, vagyis az európai és indián alapzat, a múlt és jelen dualitásának elfogadása teszik igazán mexikóivá, hitelesen meszticcé Frida Kahlo művészetét, és (nemzetközileg is jól dekódolhatóan) szerez érvényt a kultúrájának is. A kiemelt képi és tartalmi motívumok részletes vizsgálatára jelen cikk határai nem adnak lehetőséget, így csak röviden, felsorolásszerűen fogok ezekről beszélni.

Luther Burbank

A festmények háttereként szolgáló honi tájak széles völgyei, szikár pusztaságai, vulkánjai egyaránt alkalmasak a magányosság, elhagyatottság és reménytelenség asszociációinak mozgósítására, illetve buja növényzete az életigenlés és (sok esetben nemi) elevenség reprezentálására. Az egzisztenciális szorongásokat, félelmeket megszemélyesítő állatok (Maria N. Gonzalez Castillo) szintén kétértelmű szerepeket kapnak, összességében használatukat a természet elemei iránti elragadtatás hatja át. A közép-amerikai hiedelemvilág mutatkozik meg az ember állati vagy növényi létmódba történő metamorfózisaiban (például a Luther Burbank című festmény), a gyökerek, indák, köldökzsinórok, vénák és érhálózatok jelentésrétegeinek egybejátszásában. Amíg a kopasz kutya alakja az indián ősöket, addig a majmocskák a gyermektelenség magányát idézik. A kompozícióit áthatja a világmindenség egészére vonatkozó vízió, amelyben mindent az élet ciklikus törvénye mozgat, és amelyben minden élőlény össze van kapcsolódva egymással. A kolonizálás után az ősi indiánhit és a katolicizmus különös, latin-amerikai ötvözetét látjuk, amely sajátos vallási rendszer létrejöttét mozdította elő. Az indiánok úgy tartották életben többistenhitüket, hogy szabad vallásos fantáziával interpretálták a katolikus tanokat. Az ateista és antiklerikális Frida Kahlo szívesen használta ennek a keverék hitrendszernek az ikonográfiai elemeit, mert egyrészt a nép hitének tiszta kifejeződését látta bennük, másrészt a szenvedés kívülre helyezését, láthatóvá tételét segítették elő. A mártírrá válás képe ezért visszatérő téma a festményeken. A tájban lévő üregek, a felvágott és szétbomló gyümölcsök: fájdalmas sebek, melyek Jézus sebeit ugyanúgy megidézik, mint a festőnő műtéti vágásokkal teli testét. A szögek a szétnyílt, beteg testen, a nyílvesszők az ijedt szarvasban, a töviskorona többször ismétlődő motívuma az önmagát áldozatként reprezentáló Fridát vagy tágabb értelmezésben hazája megsebzett arculatát hangsúlyozzák. A vér szimbólumának használata egyszerre aktiválja az azték isteneknek szánt áldozatok és Jézus vérének képzetét is. A mexikói mitológia iránt érzett szenvedély megmutatkozik a tradicionálisan emberi vagy állati maradványokat is tartalmazó prekolumbián agyagfigurák reprezentációiban, illetve a Nap és Hold egy vásznon való ábrázolásában. A két égitesthez hagyományosan kötődő szimbolika mellé két másik jelentés is kapcsolódik. Egyrészt utal azték értelemben a kozmikus erők együttállására, másrészt pedig keresztényi kontextusban a Jézus halálának idején beállt sötétségre, ami a kolonizálást követő időszakban olvadt be a népi művészetbe és vált populáris közép-amerikai ábrázolási témává, a folytonosság és újjászületés gondolatát is hordozva.

Lucha María, tehucáni kislány portréja, avagy a Nap és a Hold

Sajátos motívumként kiemelhető Frida Kahlo arca, hiszen számtalan önarcképet festett, képeinek is leggyakrabban foglalkoztatott figurája a saját teste. A főként frontális vagy félprofilból ábrázolt arc nem sugároz érzelmeket, az időnként megjelenő pár könnycsepp sem torzítja fájdalmasra a gesztusait. Rezzenéstelen arca akár egy bennszülött idolé, egyetlen arckifejezést rögzít, ezzel hozza létre saját maszkját. A funkciók megcserélődnek: az érzelmeket a maszkok hordozzák, az arc pedig mozdulatlan és állandó jellé válik. A nyilvános térbe kihelyezett maszk-arc természetszerűleg hordozza magán a mesztic fiziognómia jeleit, ugyanakkor fel is kínálja magát, és a kulturális használatra szánt reprezentáció helyévé válik. Kettős tulajdonsága révén egyszerre rejti el a szenvedést és fedi fel saját árvaságát. Mitikus funkciója szerint az istenek és ősök megidézésére szolgál, ugyanakkor az egyén önértelmezéseként is figyelembe kell vennünk. Viszont Frida Kahlo művészeti tevékenysége túlhaladt a vászon adta kétdimenziós világon, és ruházatán, külső megjelenésén keresztül is létrehozta az autentikus mexikói identitással rendelkező saját képet mint személyiséget. Ez is kettős maszkként működik, mert felfedi a társadalmi, kulturális hovatartozást, de elrejti a testi defektusokat. A ruha a csáberő forrása vagy fogvatartó börtön. Kahlót ruhaviselete már saját korában is látványossággá tette, mert elvetve a korszak öltözködési divatját, büszkén keverte országa különböző tájegységeinek színes darabjait, melyeket spanyol pamuttal, francia selyemmel és feltűnő ékszerekkel egészített ki. Frida Kahlo megtalálta tehát azt a hiteles kifejezésmódot, amellyel képes volt személyes és sajátosan kevert szimbolikán keresztül közvetítenie korszaka nemzeti kérdésfelvetéseire adott esztétikai válaszait.

2018-10-11 10:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs