A régi Pécs

Várady Ferenc

Gondolatban sorrajárom

       Múltam boldog helyeit,

       Ahol egykor vígan éltem

       Ifjúságom éveit;

       A lelkemben fölújulnak

       A régi szép emlékek,

       A rég elmúlt jó idõkrõl

       Sokat, sokat mesélnek!

 

       Ott járok a Mecsekalján,

       A régi Pécs uccáin,

       Amikor még félennyi nép

       Hullámzott a járdáin;

       Amikor még sandervárak

       Csorgatták a hegy vizét,

       Tüzes szemû bosnyák lányok

       Kínálták a gesztenyét.

 

       Az apácák uccájában

       Volt a családi házunk,

       Négyablakos földszintes ház,

       Kilences a házszámunk...

       Ott éltem én ifjúságom

       Aranykorát boldogan,

       Ott a régi öttemplomú,

       Görbeuccás városban.

 

       Az apácák templomával

       Szemben volt a búzatér,

       Hova minden héten betért

       Pár száz falusi szekér;

       Mészáros- és hentes-sátrak

       Álltak a székház elõtt,

       Nyílt piacon vágták a húst,

       Mérték a zsírt, tepertõt.

 

       A kofák közt Juli-néni

       Legnépszerûbb alak volt,

       Háromlábú széken ülve

       Vékái közt bóbiskolt;

       Ha meglopta valamelyik

       Szurtos inas a nenõt,

       megeresztette utána

       A nagyhangú kereplõt.

 

       A fagylaltot hangos szóval

       Árulta a talián,

       Sósperecet rúdra fûzve

       Kínálgattak az uccán;

       Stájer-lányok a hátukon

       Hordták az édes almát,

       A sarkokon fezes török

       Szelte kókuszdióját.

 

       Az volt ám csak a jóvilág!

       Könnyû élet, olcsóság;

       A sok heveng szagos szõlõt

       Hosszú rúdon hordozták;

       Ráakgattak ötven fürtöt

       Egy-egy vékony pálcára,

       Házról-házra jártak vele,

       Két hatos volt az ára!

 

       Boldog idõk voltak azok,

       Melyeket ott éltem én!...

       Az üszögi kiserdõben,

       Rácvároson s a Tettyén;

       Tüzet gyújtott a szívembe

       Varázsával mindenkor:

       A széplány, dal, muzsikaszó,

       Szõlõ lelke: a jó bor!

 

       Víg cimborák, jó pajtások

       Ki-kijártunk gyakorta

       Iszogatni, dalolgatni

       A megyeri malomba;

       Éjfél után, hajnal elõtt

       Tértem haza pihenni...

       Hej! nem lehet azokat a

       Szép idõket feledni!

 

       Mámorosan bandukoltam

       Végesvégig az uccán,

       Sok éccakán zeneszóval

       Kísért haza a cigány...

       Egy-egy lányos ablak elõtt

       Bohó kedvvel megálltam;

       Elhúzattam a nótáját –

       Hadd sóhajtson utánam!

 

       Egyéves önkéntes voltam,

       Jókedvû, víg katona;

       Akkoriban történt velem,

       Nem feledem el soha:

       Megszerettem egy szép kislányt

       Az üszögi erdõben;

       Ez a kislány, barna kislány

       Lett az én feleségem!

 

       Hogy is tudnám elfeledni

       A pécsi emlékeket,

       Hiszen Pécshez rózsafûzér

       Köti az én szívemet...

       Ott virradt rám, ott mosolygott

       A boldogság hajnala,

       Ott szállt le a mennybõl hozzám

       Életem hû angyala!...

 

       A lapokból, levelekbõl

       Értesülök idõnként,

       Hogy ott lenn a Mecsekalján

       Mi az ujság, mi történt?

       Nem múlik el egyetlen nap,

       Hogy Pécsre ne gondolnék,

       Hogy lélekben, gondolatban

       Mecsekalján nem volnék.

 

       Sorra veszem az uccákat,

       Az ismerõs házakat...

       Más a gazda, más a lakó

       A régi házszám alatt;

       A legtöbb ház gazdát cserélt,

       Új lakók, új emberek...

       Az én régi városomra

       Már csak alig ismerek.

 

       Fejemet a dér belepte,

       Úgy érzem, hogy itt a tél;

       Lelkemben a múlt emléke

       Mégis fiatalon él;

       Bár merre vet a sors szele,

       Pécs emléke velem száll,

       A szívemben, a lelkemben

       Dalos visszhangra talál!