A színház minden este fényben áll,
amikor a fõuccán hazahúzok,
mint idegbeteg, sárgatalpú túzok.
Két hitvány fölvonás között kanál

csilingel a büfében, abazsúrok
fényét száz gemma, tágult szembogár
hinti, a rossz mûvészet így talál
a szívbe, melyet áttört csipkeblúzok

alatt szatén melltartók öble zár.
Majd csengõ szól, rebbennek régi zsúrok,
jõnek a színre újabb fess ficsúrok,

énrám meg otthon mennyi munka vár:
szegény fejemben, mint egy félrecsúszott
nyakkendõben, felslihtolva a húsok.

(1999)