Emléksorok egy régi pécsi uszodára

Babits Mihály

Somno mollior unda

Szenvedélyes szenvedély korcsolyája lelkem.
Nem kerülém el, ami elkerülhetetlen.
Szenvedély, ó szenvedély, könnyû heved oly vad:
hogy kopik a korcsolya és a jég hogy olvad!

Vers, te másfelé röpülj, menekülj a vésztõl,
nyugodalmas képeket, régi kort igézz föl.
Légy te búm-feledtetõ, légy te nekem Léthe:
kinek éber gondja kín, dalban újul léte.

1

Áll-e a nagy uszoda, közepén a parknak,
melyet nyáron oly poros akácok takartak,
mely tavasszal poshadón, pocsolyával telten
kushadt túl kórházon és túl temetõkerten?
- Messze messze sík terül, hol a káplár sort hív,
messze fontos négy torony, minaret és boltív;
messze füstölgõ Mecsek zöld teteje újít,
szemnek nyújtva legalább üde koszorúit.

Idele csak fülledés, semmi hegyi érzet,
zöld hínár, por s némi bûz ködli az egészet.
Szivárványszinû hínár s füst, a gyárak füstje,
korhadt bûrü sík moha, pókháló ezüstje,
roncshid színjátszó moha s gõz, a gázgyár gõze,
némi forró várospor s bûz, a bõrgyár bûze.
A vasútról szénszag is, s füttye fájó hangja -
délbe közbe kondul a dóm komoly harangja.

Messze messze sík terül, oly unalmas, álmos -
s fuj, milyen nép jár ide, parkhoz és hinárhoz,
nappal ahol dong a dú, este zenél béka: -
fuj, milyen nép jár ide, mindenfajta léha
sok csavargó, naplopó, hasztalan és renyhe.
Munkátalan munkásnak e hely ím az enyhe.
Sok botor hajléktalan, sok iszákos vérarc,
s nappal akit idehajt gyomorûr és bérharc.
Itt veszekvés, esküvés, káromlás a káron
s buta restség búj, unott napközötti álom,
éh bendõ fúr forrt füvet, feje tök-felejtve
s szesznyomos pofák zsirült kalap alatt rejtve.

Itt a pajkos utcamag, s nyúl a gumipuska:
ostornyél-íj, zsinegöv, s tolltok övön puzdra.
Itt sok izgató beszéd, tolvajcsere s osztály -
s este ronda vágyakkal rohad ez a rossz táj.
Színe kopott, embere s nyelve céda, tarka -
nyom is csupa csupasz ujj s ferde cipõ sarka.

2

D. e. 8-11. nõknek,
11-12. férfiaknak.

Úgy - de nyári délelõtt, ha a nap tekinteti
azt, mi máskor undok is, kedvesen kellemteti,
s halavány diákot és karcsú iskolásleányt
pár porülte zöld levél bájol erdõség gyanánt
s serdülõ szíven, melyet már egy új bú lágyogat,
költ a durván buja táj fínoman-rossz vágyakat:
ekkor e ligetben is más nyom hajtja a gyomot
ekkor kap szegény liget néha mégis más nyomot:
könnyû kis cipõ nyomát, melyen télen korcsolya,
kis cipõét, mely nem lát tegnapos sárt, port soha.

S lám: a kényes úrleány és az álmosléptü bonne
kezüket cserélik a könnyü fürdõkalapon,
lanyha lánykacsót, amely nem tud gépet hajtani
s egy fínom tenniszverõt lusta nyugton tartani.
S lábuk szinte támolyog, míg a kusza gondolat,
milyet nyár költ és növés, isten tudja hol mulat -
ó ha szappan, mint biborpattanásos arcokon,
tisztasággal gyõzne e léha elmeharcokon,
melyeket e buja hely boldog lanyhaságba nyujt!

Belül a medence már kosztümöktõl kivirult
s zaj, sikoly, habloccsanás, hallik a faház mögül...
S ó, a drága ifjúság! sok suhanc körébe gyûl:
úri, disztingvált suhanc, akin már kemény a gallér,
kis fiú, de nagy betyár, eldédelgetett gavallér.
Mindjárt õk fürõdnek itt, addig órájukra várnak
s míg a hölgyek végezik, mit csinálnak? Kukucsálnak.
Ó, a korhadó faház s ezer áldott hasadéka!
ó, a reteszes kabin! ó, az ifjú vér játéka!
ó, az áruló kabin s alkalom, a vágynak atyja!
ó, a titkos formales ezer édes új adatja!
ó, a tilos formales! báj amely enyész a nyárral!
ó, e benyomástavasz, bõ virággal, tele sárral!
mennyi harc csírája kél, tavasz gyüjt avart a télnek
s szenvedélyes szenvedély korcsolyája lesz a lélek.

3

Vers, te másfelé repülj, menekülj a vésztõl,
enyhe percet, hûs habot, lágy vizet igézz föl.
Mert habár e langyos ár tele közsereggel,
s jönni mikor senki sincs, lusta valék reggel;
s mert habár e népes ár nyüzsg a profán zajtól,
fejest ugrik a vitéz, gyáva gyerek gajdol,
pattog ezer bugyborék, reng az ugródeszka:
itt hol alig oszla a nõi testek piszka,
hol pajzán kislány, ha nem figyelé a bonne õt,
fröccsel imént heccele sok derék zsidónõt,
itt hol most is jár a hecc, lárma, locspocs, szennyhab:
mégis e világi zaj énreám itt nem hat,
mégis e hely énnekem nyugalomra költõ,
puha dunna, béles ágy, s hinta bizony, bölcsõ.
Mert te vagy jelen, te, víz, leghívebb barátom,
tiszta mégha piszkos is, elemem, világom.
Bár csinált tó, csent anyag, kicsike is tónak,
kéjjel fekszem rád hanyatt s evezek mint csónak.
Otthon érzem magamat, mint a hal, és tisztán.
Égbe látok egyenest, szinte égben úszván.
Áldott márvány, enyhe víz, mindig csillapító,
pázsitodra fekszem és azt kiáltom: Itt jó!
(ennyi csõcselékhadat hogy ki nem vet hátad!)
édes vizem, hadd ölel leghívebb barátod!
Puha tömött fodrodon egyengetem arcom:
(tisztasággal gyõz a hab minden léha harcon)
s mellettemtõl szívemnek messze kanyarg álma
(álomnál puhább a hab, nyári hûvös párna).

http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs