Pécsi napló

Ilona Witkowska

Ilona Witkowska 2015 novemberében volt a Pécsi Íróprogram rezidense, az ekkor készült írásaiból közlünk egy csokorral Bagi Dániel fordításában.

A repülőgép a leszállópályán gurult aztán végre megálltunk, jó messze a termináltól.

Kiszálltam, elmentem a csomagomért, rágyújtottam. Most már a kocsiban utazom. Fél hat van, és töksötét. Az úr, aki levisz engem, azt mondta, hogy van internet, és nem beszélgetünk. Tizenkét órával ezelőtt még abban a gyönyörű lakásban voltam a Boreken, a pasimmal és a csodapofa cicával, és ott nagyon jó volt. Útközben összesen három emberrel találkoztam: először a Charlotte-ban belefutottam három intelligensnek tűnő leszbibe; az egyik elkérte a telefonszámomat. Már olyan régen nem akart senki sem ilyen keresetlen egyszerűséggel felszedni, hogy megadtam neki, és azt is mondtam, hogy – ha egyszer úgy alakul – szívesen megiszom vele egy kávét. Aztán a repülőtéri dohányzóban egy csillagásszal beszélgettem a lengyel felsőoktatás végzetes állapotáról, a gyerekvállalásról meg az autóvezetési kultúráról, valamint – általánosságban – az emberi kapcsolatokról. Javasolta, hogy hallgassam meg, hogy olvassa Marek Kondrat a Mester és Margaritát este hétkor a Kettesen (meghallgatható a rádió archívumából), meg hogy nézzem meg a regényből készült 2005-ös ruszki sorozatot, a kivételesen házsártos, öreg és megfáradt Wolanddal. Végül a repülőn még az ablakon sem tudtam kinézni, mert a repülés teljes ötven percében egy Janek névre hallgató alak tartott szóval, aki televíziós (vagy rádiós) műsorokat készít Budapesten, s akinek van egy tizenhét éves, Márta nevű lánya, aki vegán, és hogy Janek maga is áttért a vegetarianizmusra, és azóta nagyon jól van. Ugyanarról dumáltunk, mint a csillagásszal, mínusz gyerekvállalás, plusz kopasz futballhuligánok (Krakkó, a fegyveres rablóbandák városa), plusz egy kevés Magyarország és magyarok (Janek képben van, mert hosszú ideje itt dolgozik), a nemzeti karakterük, a történelmük stb., kerülve az esetleg kényesebb témákat.

Varsó teljesen kiürült, mert halottak napja van, és az utcákon azok járkáltak, akiket hétköznap nem látni.

És most itt vagyok, és csöndben utazom. Azt hiszem, telefonálnom kellene: anyunak, a pasimnak, Károlynak (most Károj, vagy Károli? és egyáltalán: hogy ragozzam?); aztán nem telefonálok senkinek. Csak utazom, és nincs semmi, ami muszáj lenne. Szörnyű nagy a sötétség. Az internet működik.

*

Hosszú hallgatás következett.

Nem emlékszem, hogy lettem volna valamikor életemben egy hónapig teljesen egyedül. Máris hosszú fürdőt veszek, és fürdés közben a nagy kádban filmet nézek. A KADR filmstúdiónak van egy csatornája a Youtube-on, amelyen régi lengyel filmek mennek. Az Éjszakai vonatot nézem. Hány ilyen hasonló történet kezdődik vonaton: a Szaltó, ha jól emlékszem, meg a Varázshegy, és talán Munro összes elbeszélése is.

Nem néztem végig. Arra vágyom, hogy vérfagyasztó politikai újságcikkeket olvassak. Az új lakás zörejeit zenével nyomom el: 

Van egy kis teraszom, a teraszon cserepes eper.

Napokon keresztül nem beszélek senkivel.

*

Az új élet mindenben új

            Például teljesen újak voltak

  • A hangok:
  • A gyerekek hangja a játszótéren, olyan, mint a sirályoké, amelyet az elhaladó autók zúgása egészít ki, mintha hullámzást hallanék;
  •  Opera hangjai egy dzsipből
  • aztán valaki, aki az utcában naphosszat gyakorol a zongorán;
  • Az iskolából kiáradó hangok kavalkádja a Mária utcában – ének, hangszerek, lábdobogás, csoszogás, kiabálás és nevetés;
  • a „Fürelize” dallama az egyik Zsolnay Negyed körüli panelforma társasház kaputelefonján (nem tudom, miért, ezek a panelszerű házak felettébb királyul néznek ki);
  • egy idősebb pali kocsijából kiszűrődő szentimentálisan takonynyálas zeneszó. A pasas kiszállt, aztán utána kiugrott a kutyája is, ennek köszönhetően hosszabb ideig állt módomban hallgatni. Ez a zene maga volt a pokol az aznapi napnyugtához, és ez a kettősség már-már több mint szép volt; majdnem úgy voltam, hogy megkérdezem, mi volt ez, hogy otthon is hallgathassak szentimentális magyar gagyiszámokat, de végül nem kérdeztem meg;
  • Zbigniew kézzel-lábbal mutogatva kért engedély, hogy a dombon álló kis fehér templomban orgonálhasson. Megkapta. Nem volt ebben semmi vallásos izé.

*

Hozzátenném még, hogy igen kellemes időt jósolnak erre a hétre.

Hőség van, bár november közepén járunk. A népek fagyiznak és vállra vetett kabátban üldögélnek a padokon. Ma egy egész nyuggercsapatot láttam, csupa idősebb nőt, fagyiért álltak sorba. Sorban állás közben némi feszültség látszott rajtuk, utána boldogság ragyogta be az arcukat. Mindegyikük három gombóccal távozott.

Bogarak és lepkék repkednek a napfényes vénasszonyok nyarán, olyanok, mintha hosszú, a kandeláberek fényében úszó fehér halak lennének. Tiszta nyár van, csak tekintve a fenti körülményeket, értelmetlenül korán sötétedik, úgy öt körül.

*

Ezer bocsánat, de nekem Pécs különböző

illatokat és szagokat jelent:

  • A sonka illata a hotelban, amelyről nem lehet száz százalékos biztonsággal megállapítani, hogy nyitva van-e vagy zárva;
  • Az utca hideg levegőjén elszívott cigaretta illata (isteni!)
  • Az ételek illata, amikor elhaladok a kocsmák mellett: minden kocsma lángosszagú;

időnként ezt az illatot már meglepetésemre messziről megérzem, mint azon a helyen, ahol a fa kerti lugas áll az Ilonka pihenő felé vezető úton; a kifli és zsemlye pékségekből kiáradó illata az utcákon. Őrjítő!

  • A birsalma, a kertekben meg a fényképen látható templom alatti romok közt szerteszét heverő lehullott gyümölcs illata;
  • Valamiféle titokzatos, citromos illat a gyerekkoromból a sötét, üres József utcán a telihold utáni napon
  • Az elégett levelek és ágak illata, az ősz illata; de egyben a kéményekből áradó szaga annak, amit nem kellett volna elégetni, amit mifelénk csak egyszerűen téliguminak hívnak.
  • És a kipufogógáz bűze, amely ott van mindenütt, és beteríti az elbűvölő kisutcákat, és a napsütésben sárgásszürke halotti lepellel takarja be az egész völgyet; annál jobban érzem, minél több időt töltök fenn a Tettyén, ahova már nem ér fel. Nap mint nap oda járok lélegezni;

*

Előre, előre, előre,
Minden nap fel a hegyre,
Minden nap a Tettyére
Minden nap a szűk utcácskákba,
Hogy belessek az ablakokon,
Megnézzem a függönyöket, a muskátlikat, az ajtókat, a kapualjakat,
a harapós kutyákra figyelmeztető táblákat.
Mert ilyen később már nem lesz.

BAGI DÁNIEL fordítása

2016-12-04 08:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)