Világalmanach

Bencsik Orsolya

Ez az igazi boldog családi élet. – Bencsik Orsolya írása.

Bencsik Orsolya írásai a Jelenkor folyóiratban>

Az ágyban feküdtem és izzadtam. Mintha akáccal fűtöttek volna be. Anna barátnőm azt mondta, elmúlik. Azt álmodtam, hogy anyám vastagbelében vagyok, mint valami börtönben, és hogy anyám csak akkor lesz jobban, ha engem onnan kioperálnak. Később még mindenfélét álmodtam, például hogy én vagyok a tata, hajnali kettőkor felkelek, kimegyek pisilni, de elesek és bélcsavarodásom lesz. Bevisznek a kórházba, eltávolítják a vékonybelem jelentős részét, majd kétoldali sztómát kapok. Anna barátnőm törölgette a homlokom, ez a korral jár!, ezt mondta, meg azt, hogy el kell téged tiltani a mozizástól! Az unokatestvéreimmel már régen beszéltem, emiatt is evett az ideg. Az egyiknek van két műfoga, és teljesen meztelenül alszik. Ő Juditka. A házunkban van egy tiltott könyv, a címe az, hogy Az érzet logikája, amire a fotós haverom azt mondta, az semmi. A fotós haverom (úgy hívják, mint a kedvenc állatkámat) hétvégére hazautazott Gádorosra, mert az anyjáék vettek ötven kiló húst és negyven méter belet. Kolbászt csinálnak, kellett a segítség, a haverom tekerte a húsdarálót, az anyja meg azt hajtogatta, tekerd fiam, tekerd, tekerd!

Amikor még voltak disznóink és még a mama is élt, mindig ő mosta a belet. (A zománcos vájdlingban ázott, cuppogott.) Soha nem szakadt ki, erre a mama rendesen odafigyelt, de ideges is lett volna a tata, aki szerint a műbélbe kár a töltelék. Az unokatestvéreim, ha tehették, disznóvágáskor mindig elkerülték az udvart, és már csak akkor jöttek ki a házból, amikor a vacsorára terítettek anyámék. A nővérem, az áldott jó lélek meg egész idő alatt a spájzban, a stelázsi mellett kuporgott, és hájas kifliket tömött magába. Szájára, ujjbegyére, a spájz kopott padlójára finom hódara tapadt. Én meg attól féltem, miatta ellepik a házat a hangyák, a termeszek. (Nem lepték.)

Az unokatestvéreim sokszor elájultak, ha izgalmas jelenetet láttak egy filmben, vagy a melegtől, sőt olykor a puszta búbánattól is. A nővérem egyszer egész véletlenül ájult el, lefordult a székről. A tata elájult, amikor ecettel próbálták kijózanítani. Apám, aki sohasem ájult el, azt szokta mondani, mind hazudnak, meg azt, hogy elég már a tettetésből! Én is megpróbáltam elájulni, utána fektetett ágyba Anna barátnőm. Azt álmodtam, hogy polip vagyok, és az orvos, miközben engem eltávolít, belevág az anyám vastagbelébe. Később pedig azt, hogy én vagyok a tata, és a kórházi ágyon arra ébredek, két zacskó lóg le az oldalamon. A Katona József utcai bérházban a szomszédok hangoskodtak, Anna barátnőm nem értette, miért nem zavar a zaj. Kiállt az erkélyemre, és csak csóválta a fejét. A kedvenc állatkám a szekrényben kuporgott, pedig körülöttem szeretett volna sürgölődni. Beférkőztem anyám belébe, ezt mondtam Annának, meg azt, benne élősködtem, és csuda jól éreztem magam. Gádoroson a fotós haverom sertésbélbe húst (harminc százaléka szalonna) töltött, én meg arra gondoltam, anyám, akárcsak a tata, egyedül nem lesz képes a sztómáját tisztogatni.

A kedvenc állatkám szerint a kérdéseimre csak a világ dolgainak ismerete adhatja meg a helyes választ. A kolbászt egy hétig kell füstölni, akáccal kell alágyújtani, ez a tata vagy a fotós haverom véleménye. Az unokatestvéreimmel már régen beszéltem, pedig az ő életük mindenki szerint tökéletes. Az igazság az, hogy mindig megérintettek a vágóhidakat és a húst ábrázoló képek vagy a mama ételei: az abáltszalonna-variációk, a nyelvkocsonyák, az agyas káposztalélevesek, amelyeket a család minden egyes tagja ész nélkül tömött magába. Amikor Anna elment, és a szekrényből kiengedtem a kedvenc állatkámat, a kedvenc állatkám a hasamra ugrott, és azt csivitelte, hogy Olaszországnak miért nincs hurka alakja a csizma helyett, arra nincsen semmiféle alapos érv. Világ minden, ami tény, ami pedig tény, az nem tartozik a logika hatáskörébe. Ez az igazi boldog családi élet. Egy folyamatosan zsugorodó, vacak testű tengerimalac apró, kaparó mozdulatai a köldök felett. Egy anya belében növekvő polip szakszerű kivágása. Kétoldalt lelógó, pukkadásig feszült zacskók kiürítése.   

A nyakamba raktam a mama fehérarany láncát, amit még a tata vett neki Olaszországban. A nővéremé, az áldott jó léleké lett anno a karkötő meg a fülbevaló, apám így osztotta szét közöttünk a szettet, ez is a hagyaték része volt. A tata azt mondta, a nőknek az ékszer kell. A mama nyaka réteges volt a Basedow-kór miatt, a fehérarany meg belesimult. Így járt mindenhova: a boltba, a piacra, a szomszédba, pároztatni a disznókat és végül, amikor már nem voltak állataink, a henteshez is. Ha henteshez megyek, mindig csodálkozom, hogy nem én vagyok ott az állat helyén, ezt mondtam a hasamat kaparó, csivitelő húsnak, az meg csak egyre apróbb lett, alig használható. Így kellett volna lefényképezni, arcán a még látható, boldog vigyorgással: egy széncsúszdára tévedt, hat éve halott macska mosolyával.

Apám felhívott Skype-on, és addig nem hagyott nyugton, amíg meg nem ígértem neki, most már tényleg kialakítom a napi rutinom. Keveset maradok ágyban, nem próbálok elájulni, reggel és este is meglocsolom az eperpalántákat. Megtanulok agyas káposztalélevest főzni (a hozzávalókat már ki is másoltam a mama szakácskönyvéből: 50 dkg porcos apróhús, 1 fej hagyma, 20 dkg agy, 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 babérlevél, 1 maréknyi kolbászhús, 2 evőkanál hurkakészítésből megmaradt, főtt rizs, 1-1 evőkanál liszt és zsír, 1 teáskanál pirospaprika, káposztalé, 2-3 evőkanál paradicsomlé, csipetnyi cukor, só, őrölt bors). Csak aprómintás, kékfestő ruhát hordok, mint évekkel ezelőtt. Minden reggelemet tejivással kezdem, hadd erősödjenek a csontjaim. És megírom a 2015-ös vagy a 2016-os, fotókkal illusztrált Világalmanachot: benne a tények lesznek, csak a tények, túl a logika hatáskörén.

 

(A szövegben eredeti vagy torzított formában Bacon-, Barth-, Bora Ćosić- és Petri-idézetek vannak.)

Részlet a Több élet című kisregényből.

2016-05-12 13:25:00
http://bit.ly/np_arbormundi