Fiúbarbi

Etlinger Mihály

A buszmegállóban eszembe jutottak még a női aktok a könyvből, ami valószínűleg nincs már meg. Árnyékos hajlatok, puha ívek, ébredés utáni testmeleg. – Etlinger Mihály tárcája.

Etlinger Mihály írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A határokkal együtt nyílt meg anyám. Olyan iramban bújtam ki, ahogy a McDonald’s jött be. Ez valahogy váteszi szereppel ruházott fel, a messiás korcs, családi reinkarnációja lettem. Kései, becsúszott messiás. Szóval boldogság voltam. Apám büszkén ültetett ki kétéves koromban a kocsmapultra, ahol a haverok fújták rám a füstöt, meg vették nekem a pogácsát. A kocsma előtt üres babakocsi. Bent a sörhabokon megállt a füst és a szájszag. A falon, a képeken boldog emberek ittak. Mutatta apám, milyen húsos vagyok („Túlél ez, túlél.”), megmarkolásztatta a haverokkal a combomat meg a tokámat. Rossz napjain még inkább büszkélkedett, hogy a begyűjtött elismerésekből kihozza az önbecsülését legalább nullára. Pedig engem dicsértek. „Haver, a te fiad nem mindennapi.” „Ott van benne a jövő.” „A nőket is falni fogja.” Ilyeneket mondogattak. Apám ilyenkor hátradőlt, halkan kortyolt a száraz fehérből, mosolygott és kicsit bele is pirult. Feltűrte mandzsettában foszló, zöld kockás flanelingét, alkarjával megtörölte izzadt homlokát és bajszát, kifújta a levegőt és rágyújtott. Fakóbarna bőrmellénye kigombolva, műbőr övén az elhasznált lyuk eggyel balra tolódott, akkortájt kezdett hízni és szuszogni.

Ezeket évtizedekkel később mondta csak el, miután az enyhén parkinsonos kezével a kórházi ágyához húzott. Embólia, azt mondták. A sok cigi. Ezt meg anyám.

Születésemre kaptam egy Amerikába disszidált nagynénitől egy Kent. Barbie örök szerelme kék szemével folyton ugyanoda fókuszál, brillantin óvja mindig szőke haját a tengerparti széltől, felsőteste tökély. Nekem fiúbarbinak mutatták be, mert a szüleim tudatlanok voltak. A lányok világosítottak fel az oviban, hogy mi is az igazi neve. Ettől még otthon fiúbarbi maradt. Fontos, jelentőséggel bíró tárgy volt a háztartásban. Mégiscsak velem egyidős, fiú, de amerikai. Szülői nyomásra muszáj volt megkedvelnem, ettől persze hamar a példaképemmé nőtt. „Húzd ki magad, nézd, a fiúbarbi is milyen egyenes háttal ül.” „Mossál fogat, mert sosem fog úgy csillogni, mint a fiúbarbié.” Egyetlen hibája volt csak: óvni kellett, mert gyakran lejárt a feje. Valahogyan szélesebb volt a testben a foglalat, mint a gömbcsukló a nyaka alján. Mert ugye csak a lánybarbinak volt a hosszú nyaka a testtel egybeöntve, a fiúbarbik általános jellemzője a testbe mélyesztett nyakrész. Szóval lejárt. De ettől még vittem a pálmát csajozás terén kiscsoporttól felfele, mivel nekem volt, másnak nem. Hamar megtalálta a hangot a sok Barbie-lánnyal, szebb napokon le is vetkőztek egymásnak. De itt már én voltam az ő példaképe: abba a babába lett szerelmes mindig, akinek a gazdájába én. A sildes sapka csatja fölött kilógatott lófarkas lányok voltak a favoritok. Főleg a szőkék. A legkedvesebb elfoglaltságom a művészettörténeti képeskönyvek nézegetése volt, különös tekintettel a barokk női aktokra. Ezt gyakran űztük négyen, két babával kiegészülve.

A kórházban is dohányzott, de csak stikában a vécén, és sokszor lebukott. Ilyenkor elvették a cigijét, de valahogyan mindig szerzett újat. Mi csak a bort csempésztük tízszázalékos almaleves tetrapakkokban, soha életemben nem ittam annyi almalevet, mint akkortájt. „Fizettünk érte, nem öntjük ki, meg vitamin is van benne.” Anyám mindig takarékos volt, akár a saját nagyanyja. Apám szeretett velem sétálni a kórház kertjében, mert akkor láncban tudott dohányozni. Akkor beszélt a babáról is.

A nyolcvanas években elterjedt modern technológia lehetővé tette, hogy a kései gyermek nemét már előre megnézhessék. Illetve az akkor még csak jelzésértékű nemi szervét. Így már biztosan tudták az ötödik hónapban: két lány után végre fiú, a trónörökös érkezik. A szüleim egymásra néztek a képernyő vibráló fényében, elvigyorodtak, és tizenöt év után újra szerelmesek lettek. Anyámnak ezt a visszeres lábát simító száraz kéz adta tudtára, erre anyám elpirult. Ő a folyosón súgásnak álcázva harapott a szőrös fülbe. Apám a terhesség hátralévő szakaszát permanens részegségben töltötte, erre az öröme jogosította fel. Gondolom, innen vette a bátorságot, hogy levelet írjon Amerikába a nagynéninek. Kapcsolatukat időszakossá lazította a távolság, ám a közös múlt nem engedte felszámolni.

Apám gyermekként a nagynénire volt utalva, mivel apja háborús halott, anyja emiatt dolgozó nő volt, nővérénél lepasszolhatta a kicsit, míg iskolás nem lett. Hamar elsajátította a gyerek a különböző kártyajátékokat, beleihatott a sörhabba, megkapta a visszajárót, későig fennmaradhatott. A vénlány kényeztette, apám meg aranykorát élte. Cinkosok voltak, így a bizalom mindig megmaradt.

A levélben írt az öröméről és a vágyáról. Azóta szeretne kokaint szívni, amióta bemutatnak itthon amerikai filmeket. Úgy érzi, el fog jönni az alkalom, a születésem napján a tejfakasztón minden körülmények között (kedves tanti), csupán a beszerzésben kellene segédkezni. Még azt is kifejtette, hogy a vágya egyik fontos tényezője, hogy a port a sógornője térdhajlatából szívhassa fel. Részletezte a lábak íveit, az ízületek kecsességét, és ahogy bikiniben mutat, ha a balatoni röplabdapályák homokja rátapad. Valószínűleg kedves tanti megértette mindezt, apámék esküvőjén ő is felfigyelt a menyasszony húgára, amint visítozva táncolt az idősebb urakkal is. Kedves tanti, ki tudja honnan, de szerzett kokaint. Válaszlevele csomagban jött („Amerikai bélyeg az, te. Áztasd le azonnal.”), amely tájékoztatott hogylétéről, jókívánságait tolmácsolta, és felhívta a figyelmet, hogy a kisfiúnak küld egy játék babát, használja egészséggel, nőjön nagyra, küldjenek képet. A babát taglaló mondat végén meg piros felkiáltójel. Az előszobába osont ki éjjel apám, és zseblámpával a szájában nekiállt feszegetni a fiúbarbit. A zseblámpán csorgott a nyál, a pizsamájára csöpögött, a kihűlt folyadék épp a köldöke fölött áztatta át az inget. Időbe telt, amíg rájött, hogy is van. A mindig mosolygós fejet, ahogy a söröskupakot, csavarhúzóval kipattintotta a helyéről. A test üregében a zseblámpa fényénél megcsillant az alufólia, már tudta, hogy győzött.

Csak ennyit mesélt, meg hogy a maradékot az ínyére kente. „Méltó fogadtatásod volt.” Ezt hajtogatta. „Ezért járt le a feje?” „Próbáltam megjavítani, nem ment. Pedig még a haveroknak is mutattam a hibát.” Azt gondolta, ezzel meg van oldva. Miután az összes cigijét elszívta, visszakísértem, kacsintottam az ápolónőre, hazaindultam. A buszmegállóban eszembe jutottak még a női aktok a könyvből, ami valószínűleg nincs már meg. Árnyékos hajlatok, puha ívek, ébredés utáni testmeleg. Csak az övem nyomta a hasamat egy kicsit.

2014-03-06 17:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs