Megint büdös a víz

Tóth Krisztina
Cimkék: tóth krisztina

A fiú egy pil­la­nat­ra hát­ra­né­zett, mert olyan ér­zé­se tá­madt, mint­ha azok ott az asz­tal kö­rül rá vár­ná­nak. Va­gyis ar­ra, hogy vég­re el­men­jen.

Tóth Krisztina írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

A fiú im­bo­lyog­va fel­állt, és a pult­ra kö­nyö­költ. Gön­dör, fé­nyes ha­ja iz­zad­tan ta­padt a hom­lo­ká­ra. Kért még egy pá­lin­kát.

     – Íz­lik? – a pultosnő rá­le­helt a kis po­hár­ra, az­tán pe­re­mig te­le­töl­töt­te. Nem az ada­go­ló­ba mér­te ki az italt, ha­nem köz­vet­le­nül a cső­rös üveg­ből ön­töt­te.

     – Mi főz­zük. Eb­be’ csak szil­va van.

     A fiú a mo­raj­lá­son és a ré­szeg­ség kö­dén át is érez­te a há­tán, hogy né­há­nyan fi­gye­lik. A nő nyo­mott egyet a táv­irá­nyí­tón, ki­kap­csol­ta a fal­ra sze­relt té­vét, ami azt je­len­tet­te, hogy nem­so­ká­ra, leg­ké­sőbb fél óra múl­va zár­nak, ám a ma­ra­dék né­hány ven­dég to­vább­ra is a he­lyén ült, és el­szán­tan vi­tat­ko­zott va­la­mi kör­nyék­be­li ser­tés­hiz­lal­dá­ról, amit be akar­nak zár­ni. A fiú egy pil­la­nat­ra hát­ra­né­zett, mert olyan ér­zé­se tá­madt, mint­ha azok ott az asz­tal kö­rül rá vár­ná­nak. Va­gyis ar­ra, hogy vég­re el­men­jen. Fel­haj­tot­ta a pá­lin­kát,
vis­­sza­for­dult a nő fe­lé.

     – Ne­künk is van szil­vánk. Har­minc fa. Most érik. Ha aka­rod, el­vi­he­ted. Nem kell ki­fi­zet­ni.

     Oda­bo­tor­kált az egyik alu­mí­ni­um­szék­hez, elő­sze­dett egy ös­­sze­pré­se­lő­dött, szottyadt gyü­mölc­­csel te­li zacs­kót a há­ti­zsák­ból. Az út­ra ké­szí­tet­te be reg­gel, de meg­fe­lejt­ke­zett ró­la, csak az imént ju­tott eszé­be. Szét­nyi­tot­ta a pul­ton, csö­pö­gött a sár­ga lé a bá­dog­ra. A nő egy moz­du­lat­tal le­tö­röl­te, az­tán tisz­to­gat­ta to­vább a sör­csa­pot. A fiú át­nyúlt a ned­ves pult fe­lett, oda­nyúj­tott egy ép sze­met, de a nő nem vet­te el, csak kö­ze­lebb ha­jolt, hogy te­gye be a szá­já­ba.

     – Jó érett – for­gat­ta a nyel­vé­vel, rá se pil­lant­va a fi­ú­ra.

     – Édes.

     – Ki­csit már mál­lik is. Most kell meg­ráz­ni a fát, ilyen­kor jó pá­lin­ká­nak.

     – Ak­kor a ti­éd, mind.

     A nő fe­lé for­dult, és na­gyon las­san, csü­csö­rít­ve ki­tol­ta a ma­got. A fiú fel­fog­ta a te­nye­ré­ben, az­tán vá­rat­la­nul be­vet­te a sa­ját szá­já­ba. A nő vég­re el­mo­so­lyo­dott.

     – Ha le­sze­ded, el­vi­szem. De most szedd le, mert meg­kez­di a da­rázs. Ak­kor már dob­ha­tod ki – tet­te hoz­zá meg­pör­dül­ve, és ru­ti­no­san el­kezd­te hely­re­pa­kol­ni a meg­szá­radt kor­só­kat.

 

A fiú más­nap a föl­dön éb­redt, el­zsib­badt kar­ral. Erős fer­tőt­le­ní­tő­szer-szag ter­jen­gett a ned­ves le­ve­gő­ben. Egy szi­va­cson fe­küdt, ahogy így el­ső­re ki­vet­te, va­la­mi rak­tár­ban. A fal mel­lett fel­tor­nyo­zott, üres re­ke­szek áll­tak, ar­rébb mű­anyag­kan­nák. A klór­szag kint­ről szi­vár­gott, a nő ép­pen fel­tö­röl­te a sön­tést, de kör­ben a re­dő­nyök még le vol­tak ereszt­ve. Hát­tal állt, láb­bal tol­ta ma­ga előtt a vöd­röt, és csak ar­ra a hang­ra fi­gyelt fel, ahogy a fiú meg­eresz­ti a csa­pot.

     – Te az­tán jól ki­dől­tél, hal­lod.

     – In­dul­nom kell. Nem szól­tam, hogy nem me­gyek ha­za.

     A mo­bil­ját néz­te, egy­más után csi­pog­tak a be­jö­vő üze­ne­tek.

     – Fél­té­keny a ba­rát­nőd, mi?

     A fiú nem akar­ta mon­da­ni, hogy nem a ba­rát­nő­jé­vel van, ha­nem a szü­le­i­vel nya­ral­nak a nagybátyjáék há­zá­ban. Ho­má­lyo­san em­lé­ke­zett a teg­nap es­ti be­szél­ge­tés­re, és nem sze­ret­te vol­na, ha szó­ba ke­rül a szil­va. Iga­zá­ból csak egy ár­va szil­va­fa volt a tel­ken, az se az övé­ké, bár nyu­god­tan szed­het­tek ró­la.

     – Azért egy ká­vét meg­iszol, nem?

     – Kö­szö­nöm.

     Amíg a ká­vé főtt, kö­rül­né­zett a mű­kö­ves he­lyi­ség­ben. Az alu­mí­ni­um­szé­kek fel vol­tak for­dít­va a négy­szög­le­tű asz­ta­lok­ra. A fa­lon kör­ben tró­fe­ák lóg­tak, ezek­re elő­ző nap va­la­hogy nem fi­gyelt fel.

     A nő fel­rán­tot­ta az egyik ol­dal­só re­dőnyt, az­tán ki­hoz­ta és le­rak­ta a ká­vét. Amint a fiú ki­ürí­tet­te a csé­szét, és az asz­tal sar­ká­ra tet­te, vé­gig­si­mí­tot­ta a kar­ját, és ki­csit kö­ze­lebb lé­pett hoz­zá.

     – Reg­ge­lit nem kérsz?

     Amaz csak meg­ráz­ta a fe­jét, nem mer­te az ar­cá­ba le­hel­ni a sa­va­nyú ká­vé­sza­got. A nőt vi­szont lát­ha­tó­lag nem za­var­ta a le­he­le­te, mert szin­te a szá­já­hoz ha­jolt, úgy sut­to­gott to­vább.

     – Ha akarsz, le is tu­sol­hatsz há­tul.

     Mi­köz­ben ezt ki­mond­ta, a fiú azt érez­te, hogy kis ké­sés­sel ugyan, de an­nál ha­tá­ro­zot­tab­ban meg­ér­ke­zik a reg­ge­li me­re­ve­dé­se. A nő de­kol­tá­zsát bá­mul­ta, a kö­zép­re szo­rí­tott, ki­csit már meg­eresz­ke­dett, pu­ha mel­le­ket. A nő le­né­zett a blú­zá­ra, mint­ha el­len­őriz­ni akar­ná, hogy nincs-e ott va­la­mi mor­zsa vagy pi­szok, az­tán egy moz­du­lat­tal elő­vet­te a bal mel­lét.

     Le­szop­ja­lak? – sut­tog­ta, és már gom­bol­ta is ki a fiú a nad­rág­ját, az­tán térd­re eresz­ke­dett.

     Las­san, szak­sze­rű­en dol­go­zott, köz­ben időn­ként fel­né­zett, ahogy a por­nó­fil­mek­ben lát­ta. A fiú ilyen­kor nem né­zett vis­­sza rá, le­huny­ta a sze­mét, és szé­dül­ve igye­ke­zett nem tu­do­mást ven­ni a tom­pa, más­na­pos fej­fá­jás­ról, a szem­hé­ja mö­gött fel­vil­la­nó ne­on­szí­nű áb­rák­ról. Ami­kor új­ra ki­nyi­tot­ta a sze­mét, már kö­ze­led­ve az or­gaz­mus­hoz, arasz­nyi­ra az ar­ca előtt egy fél mé­te­res, le­gyek­kel te­li­pöt­­työ­zött, ra­ga­csos légy­pa­pírt fe­de­zett fel, ami az előbb még nem volt ott. Rá­jött, hogy köz­ben ész­re­vét­le­nül ar­rébb ara­szol­tak egy ki­csit, és igye­ke­zett fél­re­for­dí­ta­ni a fe­jét, ne­hogy le­fe­jel­je a légy­pa­pírt. Ar­ra az ol­dal­só ab­lak­ra lá­tott, ame­lyi­ken a nő már fel­húz­ta a re­dőnyt. Bán­tó­an dőlt be a fény a csí­ko­san szá­ra­dó kö­ve­zet­re.

     Még min­dig ugyan­ab­ba az irány­ba né­zett bam­bán, ön­tu­dat­la­nul, ki a kert­be, ami­kor a nő már papírzsebkendővel tö­röl­get­te a szá­ját, az­tán fel­egye­ne­se­dett, és hoz­zá­si­mult.

     – A fát né­zed? Na­gyon öreg fa. Majd­nem száz­éves. Nagy­apám ar­ra akaszt­gat­ta a zsi­dó­kat. Le is van ve­lük fény­ké­pez­ve, ha aka­rod, megmutatom… Ho­va mégy, mi? Ki se fi­ze­ted a ká­vét? Hü­lye kis pöcs!

 

A fiú két sar­kot fu­tott, és csak ak­kor las­sí­tott le, ami­kor a föld­út emel­ked­ni kez­dett az er­dő fe­lé. Üte­me­sen ha­so­ga­tott a fe­je, mint­ha az agya min­den lé­pés­nél ide-oda zöty­kö­lőd­ne a ko­po­nyá­já­ban. Érez­te, ahogy a ká­vé fel­to­lul a gyom­rá­ból, és mar­ni kez­di a tor­kát. Há­nyin­ger tört rá, le akar­ta dob­ni a há­ti­zsá­kot, de már nem volt rá ide­je. Elő­re­gör­nyedt, és az út szé­li, po­ros fű­cso­mók­ra ró­ká­zott. Tő­le pár mé­ter­re vi­lá­gos­kék ar­té­zi kút állt. Oda­bo­tor­kált, le­nyom­ta a kart, mű­kö­dött. Meg­mos­ta az ar­cát, de a ha­jol­ga­tás­tól megint rá­jött a há­nyás, ök­len­dez­ve lé­pett el a kút­tól.

     Ek­kor vet­te ész­re a kis­gye­re­ket, pon­to­sab­ban elő­ször csak a mez­te­len, ko­szos lá­bát. A kis­fiú ott állt a kút­nál, ar­ra várt, hogy ő el­men­jen. Ke­zé­ben bá­dog­vöd­röt tar­tott. Ami­kor egy pil­la­nat­ra le­tet­te, majd­nem a de­re­ká­ig ért. Gya­na­kod­va fi­gyel­te, mit csi­nál a tor­na­ci­pős ide­gen, az­tán egy­szer csak meg­for­dult, és sza­lad­ni kez­dett vis­­sza­fe­lé a föld­úton a tá­vo­li, roz­zant ház­sor fe­lé. Ló­bál­ta a ke­zé­ben a vöd­röt, úgy ki­a­bált:

     – Megint bü­dös a víz! Megint bü­dös a víz!

     A fiú még egy­szer meg­lögy­böl­te az ar­cát, meg­sza­gol­ta és a nad­rág­já­ba tö­röl­te a ke­zét, de nem ér­zett sem­mit. Az­tán kö­rül­né­zett, hu­nyo­rog­va pró­bál­ta ki­ta­lál­ni, mer­re le­het itt a leg­kö­ze­leb­bi busz­meg­ál­ló.

 

(A szöveg a Jelenkor októberi számában jelent meg. A szerző fotójának forrása: www.tothkrisztina.hu)

2013-10-19 13:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs