A Kelet: karrier

G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz (Elfogulatlan kritika, 2. rész)

Havasréti József

1943-ban jelent meg G. Hajnóczy Rózsa írónőnek, Germanus Gyula első feleségének Bengáli tűz című műve, mely megjelenése pillanatában roppant könyvsiker lett. – Havasréti József újabb elfogulatlan kritikája.

Havasréti József írásai a Jelenkor folyóiratban>

Az eredetileg háromkötetes és némiképp vegyes műfajú munka (napló, útleírás és regény egyszerre, de a továbbiakban nevezzük regénynek) azon három év történetét örökíti meg, melynek során Germanus Gyula a bengáli Santiniketán egyetemén az iszlámtörténeti tanszék vezetőjeként dolgozott. A megtiszteltetést fokozta, hogy a magyar tudóst Rabindranath Tagore Nobel-díjas költő hívta meg az általa alapított magánegyetemre; Germanus az akkoriban rendkívül népszerű indiai költővel 1926-os magyarországi látogatása során ismerkedett meg. A középosztálybeli úriasszonyok kényelmes életét élő G. Hajnóczy Rózsa elkísérte férjét a hároméves útra, és naplójegyzetei alapján írta meg könyvét, mely az indiai évek hol groteszk, hol mulatságos, hol könnyfakasztó, hol pedig szívbemarkolóan szomorú élményein alapszik. A Bengáli tűz szerzősége vitatott (erről alább még esik szó); mindenesetre talányos szerzőjének jó elbeszélői tehetsége, társadalmi éleslátása, illetve erős érzelmeket, valamiféle derűs szívjóságot sugárzó hangja magával ragadja az olvasót. A könyv műfaji hibrid volta ugyancsak hozzájárulhatott a sikerhez: tetszés szerint olvashatjuk fikciót utánzó tényirodalomnak vagy a tényirodalmat imitáló fikciónak a könyvet. Nem múló népszerűségéhez hozzájárul, hogy a szerző indiai emlékeit egy nagyszabású szerelmi történet előadására fűzte fel, melynek közeli és bizalmas szemtanúja volt. A szinte már operai léptékű szerelmi szál négy ember története. A hindu irodalomprofesszor (Germanus egyik kollégája) és annak dán felesége, valamint a rámenős német hegymászónő és a dúsgazdag muszlim fiatalember sokszorosan egymásba bonyolódó és végül gyilkossággal végződő szerelmi históriája annyira drámai, annyira egzotikus és annyira szemérmetlenül kulisszahasogató, hogy valóban színpadra vagy filmre kívánkozik.

A Bengáli tűznek – a cím se rossz, jegyzem meg – napjainkban erős versenyben kell helytállnia a Kelettel foglalkozó sikerkönyvek piacán, de első megjelenésekor, 1943-ban, majd a szocializmus évtizedeiben az egyik legnépszerűbb magyar lektűrnek számított. E rendkívül olvasmányos könyv karrierjét tragédiák és tisztázatlan-tisztázhatatlan filológiai rejtélyek árnyékolják. Csak a tényekre szeretnék szorítkozni: G. Hajnóczy Rózsa a Bengáli tűz sikerének tetőpontján, 1944-ben öngyilkos lett; majd férje 1979-ben, nem sokkal halála előtt nyilatkozatot tett, hogy a regényt valójában ő, Germanus Gyula írta és első felesége nevén jelentette meg. E gesztus jogi szempontból megfosztotta G. Hajnóczy Rózsát az egyik legnépszerűbb hazai lektűr szerzőségétől. Kétségtelen – ezt korábban Germanus is elismerte –, hogy a könyv szövege egyrészt felesége Indiában vezetett naplóin alapul, másrészt feltételezhető, hogy a hindu és a muszlim kultúrtörténettel foglalkozó gyakori kitérők Germanus Gyula betoldásai lehetnek. Ezt valószínűsíti, hogy a művelődéstörténeti összefoglalókat az író többnyire férjével mondatja el, továbbá e szövegrészletek elég didaktikus hangvételűek – nehezen is elképzelhető, hogy valós beszélgetések felidézései lennének.

G. Hajnóczy Rózsa művét mai szemmel olvasva legszembetűnőbb a felvilágosult gondolkodásnak, illetve a középosztálybeli beidegződéseknek az idegen világ másságával való tragikomikus és többnyire kilátástalan küzdelme. Az etnikai és kulturális előítéletek meghatározó részei a könyvnek. A sötét bőrű emberekkel kapcsolatos lekezelő megjegyzések egy részéről feltételezhetjük, hogy a megírás idején teljesen szokásosak voltak (Szerb Antal is írt primitív néger zenéről jazz címszó alatt…), és inkább csak ma érezzük sértőnek őket. Ilyen a gyakori cigányozás. A cigányok emlegetése egy India őstörténetével is foglalkozó könyvben voltaképp érthető, de az már bántó, amikor ilyet olvasunk valakiről: “európai ruhában jobbfajta cigánynak nézhette volna az ember”. Olyan megjegyzésekkel is találkozhatunk, melyek az örök és domesztikálhatatlan másságot bélyegzik meg. A keleti ember buja, alattomos, passzív, lassú és dologkerülő; vagy ellenkezőleg: aszkéta, nyíltszívű, leleményes, szorgalmas. A szerző megnyilvánulásai azért is érdekesek, mert egyrészt megtestesítik a jellegzetesen fehér, európai, középosztályi előítéleteket, másrészt viszont következetesen elhatárolódik a még sokkalta előítéletesebb angoloktól. India kettős tükör: egyszerre látjuk benne magunkat és másokat. A szerzőt egyrészt irritálják a britek rasszista megjegyzései, és valóban együtt érez az azok célpontjául szolgáló indiaiakkal. De talán azért is reagál oly érzékenyen minden ilyesféle megnyilvánulásra, mert attól tart, hogy az angolok esetleg hasonlóan vélekednek rólunk is, a civilizációs szempontból félig-ázsiai magyarokról.

Női szerzőre és erős női szolidaritásra vallanak az indiai nők helyzetével foglalkozó gyakori megfigyelések és megjegyzések a Bengáli tűz lapjain. A gyerekházasság, a poligámia, a nők alávetett helyzete, a gazdag indiai asszonyok társadalmi elzárkózása félelmet vagy indulatokat váltanak ki a szerzőből. Hasonlóan a vallási és az etnikai előítéletek puszta megjelenítéséhez, itt is érdekesebbek azok a megjegyzések, melyek közvetve-közvetlenül a szerző saját előítéleteire és habitusára vallanak – vagy ütnek vissza, úgy is mondhatnám. Ilyen a cselédprobléma. Germanus Gyula felesége csak nagyon nehezen fogadta el, hogy Indiában nem foglalhatta el a ház asszonyát megillető, a háztartás irányításával és ellenőrzésével járó vezetői szerepet. A cselédek egy része nem kívánt érintkezni vele, mert az európai nőt kaszton kívülinek tartották, a konyhába nem mehetett be, mert jelenlétével “beszennyezte” volna azt (az egész könyvben nagyon érdekesek a fizikai és a szimbolikus tisztasággal-tisztátalansággal kapcsolatos megjegyzések), a piacra nem kísérhette el a szakácsot, mert egy európai nőnek nincs semmi keresnivalója egy bennszülött piacon. “Hát hogyan is állunk ezekkel a cselédekkel?” – teszi fel a kérdést G. Hajnóczy Rózsa lendületesen egy beszélgetés során. A cselédkérdés mint a középosztályi úrinő legfőbb problémája – itt az Édes Anna legsötétebb lapjai rémlenek fel az olvasó előtt.

A könyv fenntartja magának a hajmeresztő indiai állapotokra történő naiv rácsodálkozás jogát. Egyrészt olyan szavak hagyják el a szerző tollát, hogy “mocskos”, “bűzös”, “gusztustalan”, “ehetetlen”, “undorító” – mindez egy átlagos indiai étkezés vagy háztartás körülményeinek leírása során. Másrészt a britek előítéletessége mögött agresszív és fensőbbséges gyarmattartói önérzetet orront. Hasonló kettősség jelenik meg Bogdanovék, a Szovjet-Oroszországból menekült orosz házaspár jellemzésében. Noha a szerző is babonának tekinti a hinduk vallását, de szemmel láthatóan megkönnyebbül attól a tudattól, hogy vannak olyanok, akik még nála is jobban elítélik a helyiek bálványimádását. A szöveg ebből a szempontból – és itt valóban nem mindegy, hogy Germanus vagy a felesége tollát képzeljük a szóban forgó szövegrészekhez – kényes területen mozog. Érezhető ugyanis, hogy szerzője a “sötét”, “bálványimádó” és “babonás” hinduizmusnál jóval rokonszenvesebbnek tekinti mind az iszlámot, mind a hinduizmus racionalizálásából létrejövő felvilágosult vallási mozgalmat, a Tagore nagyapja által alapított egyistenhitű Brahma-Szamádzst. Az egész könyv – bár ez lektűr-volta szempontjából lényegtelen – erősen iszlámbarát. Germanus Gyula épp indiai évei során kötelezte el magát mind erősebben a Korán tanításai mellett, míg végül az iszlám hitre tért át. (A történet rémálomszerű folytatásához tartozik, hogy 1944-ben neki, Teleki Pál egykori munkatársának, a Keleti Intézet igazgatójának, európai hírű orientalistának és hithű muszlimnak származása okán sárga csillagot kellett hordania – a trauma feltételezhetően felesége öngyilkosságához is hozzájárult.)

A Bengáli tűz valóban színvonalas lektűr, talán azért is, mert jó részét – hogy úgy mondjam – nem G. Hajnóczy Rózsa, de nem is Germanus Gyula, hanem maga az élet írta. Egyfelől plasztikusan (és eléggé didaktikusan) tárja elénk az akkori India szellemi mozgalmait, vallási-politikai zűrzavarát, másrészt egy egzotikus díszletek között működő indiai egyetem életének sajátos “etnográfiáját”. Joggal feltételezhetjük, hogy nagy témáinak köszönhetően – ilyen a szerelmi szenvedély kibontakozása és kudarca, az egzotikus világokkal való megismerkedés, az eltérő kultúrák harca és dialógusa, az elnyomott népcsoportok öntudatra ébredése – még sokáig meg fogja találni olvasóját.

(A bélyegképen a szerzőnő egy riksában, a másikon pedig Kőrösi Csoma Sándor sírjánál látható – mindkettő Darjeelingben készült, 1929-ben. A képeket a Petőfi Irodalmi Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre.)

2013-10-12 10:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs