Vita a versfordításról

Nádasdy Ádám, Kappanyos András

Nádasdy Ádám Őszi ének-átültetését és fordítási elveit Kappanyos András bírálja: szemelvények a márciusi Jelenkorban megjelent két írásból.

 

 

 

 

 

 

 

(Fotó: Mórciz-Sabján Simon)

 

Nádasdy Ádám

Az ősz hegedűi
Verlaine Őszi dala és magyar fordításai

 

Verlaine híres verse, a Chanson d’automne (Őszi dal) 1866-ban jelent meg a Poèmes Satur­niens (Szaturnuszi versek) című kötetben. Népszerűsége azóta is töretlen, így számos magyar fordítás készült belőle. A közelmúltban alkalmam volt műfordító fiatalokkal megvitatni e vers néhány magyar fordítását, összevetve őket egymással és az eredetivel. Ennek a tanulságait mutatom be alább.

[…]

A nyelvtani közlés síkján tehát normális francia fogalmazvánnyal állunk szemben. Ha a fordító hűen akarja tükrözni Verlaine költészetét, akkor ezt a nyelvtani normalitást kell ötvöznie a dús (sőt agyondúsított) zeneiséggel – ami nyilván lehetetlen feladat egy másik nyelven, úgy, hogy még ugyanazt is jelentse a vers. Fordításkor tehát fel kell áldozni valamit, emebből vagy amabból. Jellemző a magyar fordítói gyakorlatra, hogy – mint látjuk egy kivétellel az alábbiakban – inkább a tartalmat és/vagy a nyelvtani normalitást áldozzák fel a zeneiség, a rímelés kedvéért, mert úgy vélik: Verlaine versének lényege a zene. Pedig Verlaine lényege a szabatos, korrekt fogalmazás, melyet mintegy váratlanul, feltartóztathatatlanul eláraszt a zene. Olyan ez a vers, mint egy zongorakotta: az egyik kéz játssza a közlendőt, nyelvtanilag jól formált mondatokban, a másik kéz alatta-közben a kíséretet, dús rímekkel, bódító hangharmóniákkal. Minden sorban küzd egymással értelem és muzsika, és – ellentétben a magyar fordításokkal – egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a zene kerül ki győztesen. A zene folyton kitör a szövegből, mint a láva a vulkánból, és szétterül rajta – de azért a hegy nem lávából van!

A másik ok, amiért a fordítók inkább a zenét, a rímeket kívánják megcsinálni, az, hogy ez az izgalmasabb kihívás. Kevésbé tartják húsba vágónak, hogy például a souviens igét ’emlékezem’-nek vagy ’emlékszem’-nek vagy ’eszembe jut’-nak kell-e fordítani – pedig nem mindegy, mert a felsorolt három megfelelő egyre csökkenő aktivitást jelent a beszélő részéről, és a vers lényege éppen a passzivitás, a sodortatás, az elszenvedés, a dekadencia.

Én így fordítottam le a verset:

Őszi dal

Az ősz hegedűinek
hosszú sóhajai
egyhangúan, bágyadtan
sebzik a szívemet.

Amikor üt az óra,
elfúlva és sápadtan
emlékszem a régi napokra,
és sírok;

aztán megyek, ahogy
elfúj a rossz szél,
mely hord ide-oda,
mint száraz levelet.

 

Most lássunk néhány eddigi magyar fordítást. Tizet mutatok be teljes hosszúságban (Tóth Árpád két verziót publikált; erről lásd a megjegyzést alább). A francia mellé érdekességképp odatettem egy angol és egy német fordítást: ezek a vers hangtani-metrikai sajátságait – rímelést, szótagszámot, alliterációt – nem kívánják tükrözni, viszont a gondolatok ritmusát, a közlés egységeit, a „normális” nyelvtani megformáltságot igen. Az én fenti fordításom is ebben a szellemben készült.

[…]

 

(Fotó: Fazekas István)

 

Kappanyos András

Szellem a dobozban

 

Nádasdy Ádám kiáltványa fogalmi átrendezést javasol. Amit eddig formahű műfordításnak neveztünk, azt nevezzük mostantól átköltésnek; a szó szerinti prózaparafrázist pedig nevezzük fordításnak. A műfordítás fogalma ezáltal kiürülne, hiszen a verseket ugyanazzal a technológiával fordítanánk, mint a műszaki leírásokat; a mű- előtag legfeljebb a forrásszöveg irodalmi jellegére utalna. Ez a technológia pedig lényegében egyszerű átkódolást jelent: a morfémákat lecseréljük célnyelvi szótári ekvivalenseikre, és ezeket megfelelő szintaxisba rendezzük. Ezáltal egyrészt kordában tartanánk (mintegy rezervátumba zárnánk) a túlságosan szabados, „költői” fordításokat, másrészt egyszer s mindenkorra hozzájuttatnánk az olvasót a világirodalmi klasszikusok valódi jelentéséhez. A problémafelvetéssel és a megoldásra irányuló nemes felindulással mélyen egyetértek, a megoldási javaslatot azonban erősen vitatom. Az alábbiakban a levezetésbe csúszott téves előfeltevéseket és logikai hibákat veszem sorra.

[…]

Nádasdy javaslatának lényege, hogy ne alkudozzunk ezzel a konvenciórendszerrel, amely ennyi nehézséget okoz, hanem dobjuk ki en bloc. A javaslat egyfajta „Kolumbusz tojása”, a thinking outside the box (a dobozon, azaz a megadott kereteken kívüli gondolkodás) stratégiájának látványos példája, amely nyilvánvalóan számtalan eredményt hozott az utóbbi évtizedekben az elméleti fizikától a közgazdaságtanon át a kommunikációs technológiákig. Vannak azonban olyan dobozok, amelyeket nem érdemes elhagyni: például a sebészeti eljárások kreatív lehetőségeit behatárolja az a doboz, hogy a pácienst közben mindvégig életben kell tartani. A konvenció-dobozok előállítása és fenntartása a kultúra működésének lényegi eleme, mint ahogy ezen dobozok koronkénti szétrugdosása is, s engem személy szerint ezek a pillanatok érdekelnek legjobban a kultúra történetéből.

[…]

A formahű műfordítás is csak egy „doboz”: egy mesterség, amelynek a kipusztulásától nem dőlne össze a társadalom, de amelynek életképességét ez a mostani vita, s persze a példák sokasága is bizonyítja. Vannak, akik ezt a munkát gyenge színvonalon végzik (lásd Nádasdy példáinak némelyikét), és vannak, akik a megszokottól némileg eltérő célokkal végzik, de ezekre az anomáliákra rossz válasz, hogy akkor mostantól ne végezze el senki. Mert ugye ennek a versnek a lefordításában nem az a legnehezebb, hogy rímeket találjunk, hanem hogy az eredeti szöveg logikai-szemantikai lefutását („mondanivalóját”) négy szótagos egységekre vágjuk, pontosabban megtaláljuk azt a nyelvtani szerkezetet, amely ezt lehetővé teszi. Itt veszítjük el az eredeti nyelvtani szerkezettel való párhuzamosságot, hogy megnyerjük a verstani párhuzamosságot. Ezt a munkát az itt szereplő fordítók közül jól-rosszul mindenki elvégezte, kivéve Ignotust és Nádasdyt, de míg Ignotus elegánsan bocsánatot kér a mulasztásért, Nádasdy követendő példaként állítja.

[...]

2018-03-15 11:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs