Európa (Omaha Beach 2003)

Jorie Graham

Októberi lapszámunkból ezúttal Jorie Graham versét ajánljuk. (Zilahi Anna fordítása)

 

 

 

 

 

 

 

Séta közben próbálom megkülönböztetni a műanyagot a hínártól –
zöldsalátás, vörös, ázott,
fehéres, papírszerű, szertelebegve – mind egymásba fonódik –, egy abroncs útja
keresztezi őket, a keréken lefelé még mindig csepeg a víz,
és a zöld darabok – éppen itt előttem – felpuffadnak, amikor a nap
eloldja őket saját súlyuktól, a víz
                                             elemelkedik.
Egy vontató próbál partra húzni egy csónakot.
Hogy lehet, hogy „ornamentációvá” vált a „reprezentáció”.
Mint mindig, gyerekek munkálkodnak a dagálymedencében.
A partra szálló jármű miatt, ami még alámerül, magasabbnak tűnnek.
Most nem merül alá.
A vontató egyre kisebb, ahogy közeledik a hullámtörő felé.
Hirtelen hallhatóvá válnak a vijjogó kis madarak,
amint a távoli hullámverés moraja átvonul a teljességen – megszakad,
ahol átvágják a jet-skik és (anélkül, hogy felnéznék) az egymotoros
repülő. Mit hagysz, fajtám,
embereket, üzemanyagot, ellenségeket – te, te ott –, mi mást,
amin állhatnék, ami elől leárnyékolhatnám a szemem és
kipillanthatnék. Leárnyékolni és kinézni – hosszan és lassan –
a „szépséges” közelgő napra. Utoljára mikor ébredtél
erre? Igen, te. Közelebb megyek a lagúnához,
hogy megfigyeljem a gyerekeket. Egy fiú, talán nyolc lehet,
macskaszerűen mozog, bokáig vízben,
lehajolva, hálóval kezében. Akármit is
fogott, beleteszi egy élénkzöld vödörbe. Sürgősen
hívja bátyját (gondolom) hollandul, változtatnak
a terven. A lagúna alja mélyebb, afelé
indulnak. Engem nem látnak a túloldalon.
Vödrökkel rohannak ki most, fel a parton, teli kézzel.
Besétálok a vízbe magam is. A nap,
mint mindig, visszanéz rám. Háromúj gyerek közeledik.
A zöld vödrös visszatért. Most már van lapátja is és
vele egy nagyobb darab barát – szintén szőke és nagyon fehér. Munkához látnak.
Munkájuk hullámokat ver, amelyek utamat állják.
Hatalmas hínárkötegek úsznak fel a fenékről, elkerülik őket,
de ott lebegnek. Alig tudom kivenni a számokat
a partra szálló járművön – kacslábú rákok, ragyogó bársonyzöldek, és egy sarokpánt,
a mély betonba ágyazott óriási karika, amit épp
megtalálnak, és eldobják vödreiket, hogy felmásszanak rá.
Szól az egyik anya. Hagyták elsodródni a vödröt. A medence
közepe felé lökődik, ahol a hínár
összeáll. Csónakok, hullámverés, kiáltások, mérföldek, medencék, rácsok, háború.
Tároló nincs, barátom. Az „anyagnak” nincsenek
alapvető építőelemei. Nincs olyan alkotóelem, amelyből
minden felépül. Nem épül. Emberi szem sem. A szabályok?
Minden a „megfigyelő” felé siet. Ki lehet
az? A másik, aki én vagyok, aki észleli
a részecskék parányi párás áramát,
a halmazállapotok egymásra illesztését. Torlódás. Azonnaliság.
Nem telt idő azóta. Most sem telik. A balomon lévő anya
éles hangú, hosszas szidalma. Nem beszélem
a nyelvet, de hallom az emelkedést és lejtést.
Labdát – narancssárga és fehér – rúgnak az utamba.
Gyorsan felnézek, ugrok, hogy visszarúgjam. A felém
futó kisfiú meglepődik, összerezzen. Elesik.
Miért fél tőlem ennyire? Vagy nem fél? Miért nem tudom
megmondani? Zúgnak az elektronok. Fotonok
ragadnak a tekintetemhez, ahogy az arcát nézem. Ez, az ő arca,
a lehetséges kimenetelek egy verziója lenne,
amire csak a matematika adhat magyarázatot?
Mit kellene tennem, hogy ne féljen?
Figyelem a többi gyereket ügyködni a
labdával – a felrúgott homokot – egy apát játékban –
és a nézeteltéréseket azt illetően, hogy hol
van a határ.
Mit tehetnék, hogy ne féljen?
Az elektron a szó szoros értelmében más térben él.
Hilbert-térnek hívják.
Nem mehetsz oda. Nem pont ezt értjük
„valós” alatt, de ez valós. Nem elméletileg. Teljes egészében
találgatásból áll – de valós. Dobozféle,
ami az összes megjósolt kimenetelünket tartalmazza. Mégis valós.
Valaki folytatódik benne.
Ne kutakodj. Nem kutatni való
Szabályrendszer?
Mélységesen kételkedsz?
Maradt elég, amiben kételkedhetünk?
Mit kell tennem, hogy ne féljen?

ZILAHI ANNA fordítása

(Fotó: engeler.de)

JORIE GRAHAM (1950) amerikai költő, a világháború utáni generáció egyik legünnepeltebb szerzője. New Yorkban született, Rómában és Párizsban nevelkedett, a Sorbonne-on filozófiát, a New York University-n filmrendezést tanult. New Yorkban fordult érdeklődése a költészet felé, MFA-t szerzett az Iowa Writer’s Workshopban, 1983-tól tanított is ugyanitt. 1998-ban, Seamus Heaney leköszönését követően nevezték ki a Harvardon a retorika és szónoklat Boylston-professzorának, Graham az első női professzor, aki betölti ezt a pozíciót. 14 kötetes szerző, az 1974–1994 közötti verseinek válogatását tartalmazó The Dream of the Unified Field című kötetéért 1996-ban Pulitzer-díjjal jutalmazták. 2005-ös Overlord című kötetében – melyből ez a vers is származik – a normandiai partraszállás háborús eseményein keresztül keresi jelenkori problémáink elbeszélhetőségét.

2016-10-18 11:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs