Többé nem szabadulsz

novella

Pályi András

Pályi András novellájának részlete a Jelenkor 2015. szeptemberi lapszámából.

Pályi András írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

 

 

 

 

1.

 

 

– Ne, ezt nem szabad.

– Ne viccelj, Ilonka.

– Vegye el a kezét.

– Ez egy szórakozóhely, Ilonka. Randid van. Végre randizol egy fiúval. Éld bele magad.

– Nem azért jöttem ide. Nem akarok olyan lenni…

– Milyen?

– Könnyelmű, na. Vegye el.

– Tegezz már vissza, könyörgök. Ugyanúgy suliba járok, mint te.

– Egyetemre.

– Na és? Attól még haverok lehetünk. Jövőre már te is egyetemista leszel, ha igaz. Sétálgatunk, fogjuk egymás kezét, beülünk a moziba, szórakozunk. Elmegyünk táncolni. Erről volt szó. Most mit mosolyogsz?

– Egy csibész. Maga egy csibész, rábeszél.

– Te.

– Csibész vagy.

– Na végre.

– Nem akarok elindulni a lejtőn. Ott aztán nincs megállás.

– Úristen.

– Félek.

– Mitől?

– Nagyon rossz bűnösnek lenni.

– Bűnösnek? Mitől lennél bűnös?

– Anyuka szeméből látom, hogy bűnöm van.

– Beszarok, ez komoly?

– Juj, ne.

– Bocs.

– Kérem, a csúnya szavakat inkább ne.

– Szoktam ilyesmiket mondani, nem csúnya.

– Olyan vagány.

– Az baj?

– Nem, csak nem szeretem. Az illedelmes beszédet szeretem.

– Közben meg olyan csupa élet tekinteted van. Azon akadtam fenn. Meg a csöpp csücsöri ajkadon. Az is tündéri.

– Tud kedveset mondani, látom. Csak egy kicsit csibészesen csinálod.

– Előbb-utóbb csak lesz szeretőd.

– Nekem?

– Most már nagykorú vagy.

– De az bűn, nem érted?

– Úristen, már megint.

– Akartam is kérdezni, maga… te… hisz Istenben?

– Miben? Én? Mitől hinnék?

– Tényleg nem?

– És te? Te talán hiszel?

– Én igen, persze, komolyan. Mélyen. Ez a legfontosabb.

– Furcsa.

– Az a lényeg, hogy tanúságot tegyek róla.

– Miről?

– Az Istenről.

– Rohadt jó. Most teszed a tanúságot?

– Most, Tamás.

– Ilonka édes, még a nevemet is mondod. Tündér vagy.

– Komolyan beszélek, Tamás.

– Én meg komolytalanul, Ilonka.

– Az Istenből ne csináljunk viccet.

– Oké, hagyjuk a témát. Ez itt most ötórai tea a Pilvaxban. Arról volt szó, ha nagykorú leszel, eljövünk ide, anélkül, hogy az anyukád tudná. És most ülünk itt egy órája, és az Istenről diskurálunk. Röhej, nem? Na gyere, ez egy jó szám.

– Túl sokat engedsz meg magadnak.

– Ugyan már. Ez a szám arra van, hogy összesimuljunk. Mindenki ezt teszi.

– Félek tőled.

– Ne félj semmit, csak érezz.

– Akkor is.

– A másik test. Az egy csoda. Egyáltalán, hogy létezik. Hogy érzed a közelét. A vágyat, ami eltölti. Nem tiltakozol, elengeded magad, és minden élni akarás, ami a másikban van, minden kívánás a tiéd lesz. Felfedezheted, a sajátod.

– De tiltakozom.

– Jaj, ne húzd el magad.

– Szégyellem.

– Van valami őrjítő az ellenállásodban, az biztos. Eszét veszti az ember.

– Csábítasz!

– A saját tested! Mit tudsz a saját testedről? Hát ott van benned a vágy, én érzem, ott van benned!

– A bűn.

– Nincs bűn, nincs isten, nincs anyukád. Érted? Csak a vágyad van.

– Tamás…

– Most jó, végre.

– Jó veled, Tamás.

– Édes, finom, kívánós tested van, Ilonka. Lám, tudod te ezt, Ilonka, hogy tudod!

– Ne mondd, hogy Ilonka.

– Miért ne?

– Nem akarok Ilonka lenni. Az anyukám is az. Ő a fő-fő Ilonka.

– Jó, Pici. Többé nem vagy Ilonka. Így szólítlak majd, Pici, jó?

– Jó.

– Pici.

– Vége a számnak.

– Ugye, milyen kár? Gyönyörűen csináltad, Pici. Csoda kis nő vagy.

– Mondanom kell valamit, Tamás. Nem fekszem le veled, megfogadtam.

– Mit fogadtál meg?

– Ismerlek. Minden fiú ezt akarja.

– A lányok talán nem?

– Félek a kárhozattól.

– Jaj, ez vicc, Pici.

– És ha teherbe esem?

– Nem esel teherbe!

– De. Az Isten meglesi, amit teszek, és megbüntet. Iszonyúan megbüntet. Most is les, figyel, tudom, nem bújhatok el.

– Gyerekes vagy.

– Félek.

– Nincs isten, fogd már föl.

– Könnyű azt mondani.

– Ott van benned a vágy, Pici. És letagadod. Hazudsz magadnak.

– Nem hazudok, Tamás. Félek. Nem akarok elkárhozni.

 

 

2.

 

– Mesélj nekem az Istenről, Pici.

– Itt, az erdei tisztáson, a fűben? Hallgasd inkább a madarakat. Ez a hely nem arra való. Amikor ráadásul nem lát minket senki.

– Csak az Isten.

– Jó, az nem érdekel.

– Hogy duzzad az ajkad! Így kéri az enyémet, elképesztő. Mit kéri, követeli!

– Csókolj már, Tamás, csókolj.

– Milyen lágyan és ízesen csinálod. Született érzéki lény vagy, Pici.

– Imádom a csókod, Tamás. A hideg futkos a hátamon, a tenyerem izzad, az egész valóm bizsereg, csupa áramütés, csupa lüktetés a testem, amíg a szád a számon.

– Ezt egy kicsit kigombolom.

– Juj, te.

– Csak egyet meg még egyet…

– Le ne tépd a gombom.

– Így ni. Szépen becsusszanok.

– Ne. Ezt ne…

– De. Pont ezt akarom. Belesimul a tenyerembe.

– Édes, te.

– Az Isten is arra teremtette, hogy megfogjam.

– Hagyd már az Istent.

– Zavar?

– Nem, csak minek. Nem hiányzik.

– Azelőtt hiányzott?

– Féltem tőle.

– Most nem félsz?

– Többé nem. Hiába leskelődik.

– Milyen lázas a szemed, ahogy nézel rám.

– Lázas vagyok, persze.

– Nincs többé kárhozat, mi?

– Csak a láz, Tamás.

– Az üdvösség láza.

– Ne beszélj, Tamás. Csókolj, csak csókolj.

– Senki nem tud ilyen zamatosan csókolni.

– Hány lánnyal volt dolgod?

– Párral.

– Le is feküdtek veled?

– Nem érdekes.

– De érdekes.

– Persze, de nem számít. Nem tudtak semmit az Istenről.

– Mi? Az Istenről?

– Féltékeny vagy?

– Neked az Isten fontosabb, mint én?

– Ahogy az ujjbegyemben érzem a bőröd bársonyát, a szíved dobbanását, az nem az Isten?

– Az nem.

– A pihés hasikád?

– Az sem.

– Az édes, bolyhos szemérmed…

– Juj, te.

– Vesd már le a blúzod, mert elszakad.

– Miket művelsz, Tamás.

– Nekem azelőtt nem volt vele dolgom. Semmiféle istennel nem volt dolgom. Amíg fenn nem akadtam a szemeden.

– Az én zsivány szememen? Ott akadtál rá az Istenre? Ez jó.

– A te naiv, ártatlan, csupa érzékiség tekintetedben, Pici.

– Juj, hova merészkedsz?!

– Hova, hova! Ahol a kincs van.

– Nem szabad. Hát ezért kellett levetnem a blúzt?

– Levethetnéd a többit is. Mindent.

– Majd ha feltetettem a spirált, addig nem.

– Legalább megcsókolom.

– Itt az erdő közepén?

– Igen, az Isten szeme láttára.

– Hát ő nem örül neki, az biztos.

– És ha mégis?

– Nem!

– Szerintem ellenkezőleg. Mindennek örül, ami elragad, magával röpít, ami eksztázis, öröm, boldogság.

– Csak képzeled, Tamás. Fantáziálsz, nem is ismered.

– Figyelj.

– Juj.

– A szemérmed édes illata, Pici! Hihetetlen. A tested minden csepp párája szentség. A bolyhod is, most csiklandozza az orromat. A nyelvem is, bebarangolja bozótodat, és megleli, amit keres, azt a szem drága, lágy ékkövet. Forog, pörög, ropja rajta, téged meg elfog az áhítat.

– Még, még, még, kedvesem.

– Örül a tested, Pici, lüktet benne az öröm, érzem.

– Csibész vagy, csábító csibész.

– Persze, megláttam előre a szemedben ezt a mostani áhítatos, érzéki örömünnepet, azért csaltalak el a Pilvaxba arra az öt órai teára. Magamhoz húztalak, táncoltunk, iszonyú ellenállás volt benned, őrjítően fölcsigáztál vele, aztán feladtad végre, a lázad ott a feszes combodban, a kipirult arcodban, a kemény mellbimbódban, a blúzon át is, igen. Sikerült.

– Tizenhárom lehettem, amikor a paplan alatt először talált oda a kezem. Megéreztem, járni kezdett az ujjam. Úgy hívtam magamban, hogy az élet íze. Titokban műveltem, újra meg újra, ízlelni akartam az életet, nem tudtam lemondani róla. Anyuka észrevette. „Fúj, nem szégyelled magad?! Vedd ki a paplan alól a kezed.” Látszott rajta, hogy tényleg undorítónak tartja. Másodszor is rajtakapott, akkor lerántotta rólam a paplant, mint vasárnap, ha kiver az ágyból, hogy menjek a misére. Ott volt a kezem, feltűrve a hálóingem, még az ujjam is mozgott. Szörnyű szégyen. „Gyónd meg. Menj, és gyónd meg, különben elkárhozol.” Nagyon adott rá, hogy ne száradjanak a lelkemen a bűnök. Csak azért sem gyóntam meg. Még hogy szórakozzon rajtam a pap! Hát élveztem. Nem tagadhatom le, hogy jólesett. Így is borzalmas volt látnom a templomban a keresztre feszített Isten szemrehányó szemét. Hogy ő szenved és meghal, én meg élvezem a bűnt. Muszáj volt leszoknom erről a paplan alatti dologról.

– Lám, mégis meséltél egy történetet az Istenről.

– Hagyjuk, elegem van belőle.

– Én egészen másképp képzelem, Pici. Nekem ő a határtalan életvágy és a felszabadult öröm ünnepe. A csücsöri, duzzadó, csókos ajkad, az áldott testillatú szemérmed, a napban, erdei szellőben fürdő meztelenséged, nekem ez az Isten.

– Csak képzeled, Tamás! Nem értesz hozzá.

– Mihez nem értek?

– Az Isten gonoszságához. Mert nem vagy vallásos, csak kitalálsz magadnak egy mesét. Anyuka folyton azt magyarázta, hogy az Isten jó, csak néha olyasmit tesz, amitől gonosznak látszik. Mit mondjak, ez eleve gyanús. Most már egyáltalán nem hiszem el neki. Nincs olyan, hogy valaki úgy jó, hogy közben gonosz dolgokat művel. Vagy ha van, hát leszarom.

– Úristen, hogy beszélsz.

– Eltanultam tőled.

– Én viszont az Istent tanultam el tőled. Belőled vettem őt, nélküled nem is tudnék róla.

– Nem, belőlem ugyan nem! Nekem elegem van ebből. Mindig ott állt anyuka mellett, mindig őt védte, mindig agyonkínzott a hülye bűntudatával. Köszönöm, nem kérek belőle, élni akarok.

– Akkor most állj fel itt a tisztás közepén a napban, te világszép, istentelen lány, beletemetem az arcom a csupa vágy szemérmedbe, és imádkozom a testedhez, te drága.

– Csupa vágy! Jól mondod, Tamás, csupa vágy lettem. Eldöntöttem, elveheted a szüzességemet, a szeretőd leszek. Már most az vagyok.

 

(A teljes novella a lapszám november közepi frissítésekor válik elérhetővé.)

 

Jegyzet

Egy készülő kötethez elővettem egy-két hatvanas években írt novellámat, olyat is, amelybe annak idején kétségkívül beletört a bicskám, valamiért mégis máig foglalkoztat, és félévszázad múltán megpróbáltam rekonstruálni egykori magamat. Így született ez az írás, ezt jelzi a szöveg alatt található két évszám (1966, 2015). P. A.

2015-09-11 14:10:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)