Niccolò Machiavelli (1469–1527)

Hans Magnus Enzensberger

Ezúttal a német irodalom élő klasszikusának, Hans Magnus Enzensbergernek a nyári dupla számunkban megjelent egyik versét mutatjuk meg Bartha Judit és Weiss János fordításában, valamint fordítói jegyzetével. 

Enzensberger, Hans Magnus írásai a Jelenkor folyóiratban>

 
 
 
 
 
 
 
 

Niccolò Machiavelli (1469–1527)

 

Niccolò, Niccolò ötszáz éves testvér
Ezt a koszorút szikkadt szavakból kemény koponyádra préselem

Köztünk szólva, megvan rá minden okunk, hogy csodáljunk
Száraz és kisstílű, és elméletektől szétmart

Niccolò, az alázatoskodó járás mestere
Örökké sértett hivatalnoka egy ócska köztársaságnak

Vezérkari főnök, nagykövet, méltóságos, rendőr
Mindig rosszul fizetve parvenü ízlésedhez képest

Minden történetíró példaképe (ó nekem, anélkül, hogy túlzott megütközést keltenék
Szabad-e dicsérnem vagy becsmérelnem ilyen eseteket)

Ahogy te egykor, a maiak is koszos fiókokban vájkálnak
Tömve törött ólomkatonákkal és penészes hercegekkel

Kis kurtanemesként fügét és babot és nyüvektől megrágott
szárított húst eszel, és epekövekkel és faeladással vesződsz

És ami asszonyaidat illeti, szajhákként marcangoltad őket
Szombat esténként, és alkusz agyad meglátta bennük a mozgatható dolgokat

Egérlyukamban, hol lelket sem találok, mely hű szolgálatomra
Emlékeztetne, tíz líra játékadóssággal viaskodom

Ne aggódj, Niccolò, becsüljük érdemeidet
És emlékezünk a te nagy idődre

Például anno 1502 Pistoiában, ki tanácsolta a főnöknek:
A városokat kiradírozni, a földeket felégetni, a lakókat deportálni?

És aki ellenállt, kötélen himbálózott a bitón.
Mert van néhány elrettentő büntetés, mely enyhébb a túlzott elnézésnél

Jó év volt ez Mr. Borgiának, felülmúlhatatlan, ragyogó és nagyszerű
Ghostwriterének, Niccolònak és a Firenzei First National City Banknak

Tíz évvel később katasztrófa, hálátlanság a világ fizetsége,
Nyugdíjazás negyvenhárom évesen, ósdi földbirtok

Az önsajnálat könnyei: mert vidámabban sehol nem
Üti fel fejét a hálátlanság, mint a nép szívében

Meg nem értett, mint minden jobb zseni, hadvezér a
Vakondtúráson, örök igazságokkal házaló:

Ez az a körforgás, amelyben a világ minden államalakzata
Forgott, forog és örökké forogni fog

Bizonyíték: a történelem, önarcképed, patkánykirálya
A fosztogatásnak, hamis esküknek és őrült intrikáknak

A napi teher után levetem a piszkos parasztgúnyát,
Pompás udvari ruhát öltök, s belépek a régiek oszlopcsarnokába

És esténként a lírikus lélek: koldusszonett a gengszterhez, szolgálatban
A valódi reneszánsz ember meghajlik idejekorán

Niccolò, Niccolò, Európa legszebb virága, tele
Államérdekkel és pompás lelkiismerettel

Te felismerted olvasóidat, Napóleont, Francót, Sztálint és engem,
Hálás tanítványaidat, és ezért dicséretet kapsz:

Kőkopár mondataidért, bátorságodért a gyávasághoz,
Mély értelmű banalitásaidért és új tudományodért

Niccolò, gazember, költő, opportunista, klasszikus, hóhér:
Te vagy a régi ember, ahogy a könyvekben áll, és ezért dicsérem könyvedet

Niccolò testvér, ezt nem felejtem el neked, és mert hazugságaid
Oly gyakran az igazat mondják, elátkozom meggörbült kezedet.

 

 

Fordítói jegyzet

Hans Magnus Enzensberger nevét az 1965-ben Karl Markus Michellel közösen alapított Kursbuch című folyóirat tette ismertté, amely az 1968-as diáklázadások egyik fő orgánuma lett. Az itt közölt három vers Enzensberger 1975-ben publikált Mauzóleum (Mausoleum. 37 Balladen aus der Geschichte des Fortschritts) című kötetéből való.

A versciklus a 14. század közepétől a 20. század második feléig tartó időszakot felölelve egy kollektív fikcióként értelmezett történelmet konstruál meg. A történelem metaforájaként megjelenő „mauzóleum” itt olyan híres emberek „síremlékeit” foglalja magában, akik találmányaikkal, alkotásaikkal, társadalmi, politikai szerepvállalásukkal hozzájárultak az emberiség előrehaladásához. (Az első sírban Giovanni de’Dondi, az óra feltalálója fekszik, akivel a mechanikusság uralma kezdődött, az utolsóban Che Guevara, a kudarcba fulladt diákmozgalmak emblematikus alakja, akinek nem sikerült legyőznie a mechanisztikus világszemléletet.)

A „ballada” műfaji megjelöléssel Enzensberger az események, történések és létállapotok epikus-drámai elemekkel átszőtt lírai kifejezésmódjára utal. Valójában olyan dokumentarista igénnyel elkészített, balladisztikus hangvételű prózaversekről van szó, amelyek tematikájukban és formájukban egyszerre tartják fenn és szüntetik meg a történelmet. Egyrészt tényeket közölnek (a kurzivált részek forrásanyagokból és tanulmányokból származnak), másrészt líraiak (az élőszónál erőteljesebben stilizáltak és ritmizáltak, olykor belső rímelésű, viszonylag szabályosan váltakozó sorokból állnak).

Enzensberger a „tragikus progresszió” (Gottfried Benn), valamint a „kultúra” és a „barbárság” összefonódásának (Walter Benjamin) gondolatán keresztül jut el a haladás történetének kritikai bemutatásához. A portrékból összeálló mozaik így azt sugallja, hogy a modernség meghatározó jegyeinek tekintett mechanizált technikai vívmányok és társadalmi változások az emberi szabadság korlátozásával csak a haladás hamis illúzióját nyújthatják.

 

Bartha Judit – Weiss János

2019-07-30 14:00:00
http://bit.ly/np_arbormundi