A Zsolnay Mauzóleum

Cseri László

A mauzóleumot a gyáralapító Zsolnay Vilmos 1900-ban bekövetkezett halála után fia, Miklós emeltette a gyárral közvetlenül határos magaslaton, ott, ahol egykor a városi vesztőhely állt. Cseri László fotóesszéje ezt a különös épületet mutatja be.

Zsolnay Vilmos veje, Sikorski Tádé építész tervei alapján 1901-ben kezdtek neki a Zsolnay Mauzóleum építésének és a környezet kialakításának. A munkálatokban a gyár valamennyi dolgozója részt vett, mindent ők készítettek el. Zsolnay Vilmos érckoporsóját 1913-ban helyezték örök nyugalomra a családi kriptában, őt követte 1919-ben felesége, Bell Terézia is. Rajtuk kívül ma már csak fiuk, Miklós nyugszik a családi kriptában, a többi családtag földi maradványait, urnáit a vandál pusztítások nyomán igencsak megrongálódott állapotban, 1986-ban a pécsi dísztemetőben helyezték örök nyugalomra.

A neoromán épület egy sírkápolnát és alatta egy sírkamrát foglal magában díszes eozin szarkofággal, 32 koporsófülkével. A mauzóleum homlokzatát zománcozatlan pirogránit lapokkal burkolták, a félgömb kupolát pedig sötétzöld majolikamázas idomcserepekkel fedték le. A kápolnában eozin oltárt és örökmécsest helyeztek el, a falakat színes csempékkel díszítették. A kerek ablakok üvegei eredetileg a Roth-műhelyben készültek.

A mauzóleum belső kupoláján a kék ég, kerubok és aranyló csillagok vigyázzák a halottak álmát. A szecessziós díszítősorok és virágfüzérek pedig utánozhatatlan derűvel árasztják el a teret. A belső teljes plasztikai díszítése Apáti Abt Sándornak, a gyár vezető szobrászának műve.

A kápolna közepén kékes folyatott mázas román oszlopos mellvédű opeion nyíláson a sírboltba lehet letekinteni, amelynek közepén, a templom középpontjában, lépcsős pódiumon Zsolnay Vilmos eozin szarkofágja áll, minden oldalán figurális jelenettel díszítve. Ez az építészeti elrendezés Napóleon párizsi sírjáéval azonos, ahol a fentről lenéző fejet hajt az elhunyt előtt, míg a kriptában lévő a pár lépcsővel megemelt szarkofágra felnéz. Aki itt időz, önkéntelenül is megadja a tiszteletet az itt nyugvóknak.

Az épület állaga az idők során jelentősen leromlott. 2004-ben a Zsolnay Örökség Kezelő Kft. az épület tetőszerkezetének teljes körű felújítást elvégezte, beleértve a csúcsdísz, a bizánci kereszt újragyártását is. Ennek köszönhetően stabilizálódott az épület állapota. A mauzóleum teljes felújítása – a korábban megújult tetőszerkezetet leszámítva – az Európa Kulturális Fővárosa program részeként történt meg, s nemcsak a mauzóleum épületének rendbetételére irányult, hanem a létesítmény egészére, benne a felvezető út két oldalán egykor büszkén sorakozó oroszlánokra, a kerítés helyreállítására, amelyet sok helyen gyakorlatilag a semmiből kellett újraépíteni az egykori tervek és fotók alapján. Mára az oszlopfők is az eredeti mintát követik, s újra kosfejek díszítik az elemeket.

2016-05-28 16:40:00