Egy betelepülő, egy átutazó és egy magasra emelkedő

Sz. Koncz István

Az orgonaépítő Angster József, Krúdy Gyula és az adakozó püspök, Ranolder János a főszereplői Sz. Koncz István újabb Pécs-történeti írásának, amelyhez Cseri László fotói társulnak.

Sz. Koncz István írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Angster József, a neves orgonaépítő első komoly hangszerét 1868–69-ben építette a pécsi Zsinagógában. Az általa alapított üzem még további ezerháromszáz hangszert készített az idők folyamán, országhatáron kívül és belül.

Angster Kácsfaluban (a mai Horvátország területén) született, a Duna-Dráva szögben, német anyanyelvű családban, és Eszéken tanulta ki az asztalosmesterséget. Ugyanakkor gyermekkorától készített kisebb-nagyobb hangszereket, pengetősöket, fúvósokat. Munkája nem volt teljesen előzmény nélküli: nagyapja hegedűket alkotott. A fiú mindenesetre tizenkét évi tanulmányútra adta fejét fölszabadulása után. Temesvár, Bécs, Berlin, Lipcse, Párizs voltak az utazás főbb állomásai, és tulajdonképpen egy bécsi véletlen (Angster betegsége, majd alkalmi munkavállalása) térítette el a fiatalembert az orgonaépítés felé.

Angster József első orgonája a pécsi Zsinagógában

Pontosabban nem is volt már nagyon fiatalnak nevezhető, amikor harminckét évesen hazatért. Kezdetben harmóniumokat gyártott, orgonákat javított. A falu egyetlen kereskedője, Weiss bácsi hívta föl rá a figyelmét, hogy a Mecsek alján épül az új zsinagóga, és ő ajánlotta, hogy a mester tegyen ajánlatot. A hitközség elöljárósága némi alku után el is fogadta a terveket és a számokat, de feltételül szabta, hogy Angster Pécsett telepedjék le, és váltsa ki az iparengedélyt. Az egyes számú, 1284 sípot magába foglaló orgona tehát már a Király utca és a Búza tér sarkán álló Hétfejedelem vendéglő melletti épületben készült. A cinsípok Párizsból érkeztek, persze nem véletlenül. Utolsó vándoréveit ugyanis az ott működő orgonaépítő műhelyben, Aristide Cavaillé-Coll bázisán töltötte a kácsfalui legény. A pécsi hangszer próbájára 1869. március 21-én került sor. Érdekesség, hogy a szakemberek közül a legnagyobb tekintélynek az a Franz Seraphin Hölzl számított, aki abban az időben a Székesegyház karnagyaként és zenekarvezetőjeként dolgozott. A tervekről, az elvégzett munkáról és a hangzásról elragadtatottan nyilatkozott, ami annál meglepőbb, ha tudjuk, hogy ezután a gyárrá cseperedő manufaktúra még kilencvennyolc orgonát épített, mire a pécsi püspökség századikként megrendelte a maga hangszerét.

Angster századik orgonája a Székesegyházban

Az alábbi anekdotát Faludy György mesélte. Történt egyszer, úgy a húszas évek végén, hogy az akkor fiatal költő hosszabb időt töltött Krúdy Gyula társaságában. Álltak az Erzsébet híd lábánál, Pesten, amikor Krúdy, se szó, se beszéd intett egy fiákernek, és fölszállt a fogatra.

– Hova megyünk, Gyula úr? – kérdezte a kocsis. Gyula úrnak kellett szólítani. Azt felelte:

– Székesfehérvárra.

Ez olyan volt, mintha ma beszállnál egy taxiba, és azt mondanád:

– Irány Lisszabon!

Amikor Krúdy négy vagy öt nap után előkerült, Faludyt roppantul érdekelte, hogy merre járt.

– Ne törd a fejed! – mondta neki. – Remek pörköltet ettem Szentkirályszabadján, 1907-ben, és azt mentem még egyszer megkóstolni. S ha már a délvidéken jártam – tette hozzá –, elvitettem magam Pécsre, hogy elüldögéljek kicsit az Untere Schloßgasse esti gesztenyefái alatt.

Hogy erre a látogatásra valóban sor került-e, vagy csak Krúdy leplezte vele valamely lovagias kalandját, azt nem sikerült kikutatnom. Két gyanús pontot azonban föllelhetünk a történetben: ebben az időben a mai Szent István tér neve már régen Scitovszky tér volt. Szentkirályszabadját a délvidék részének nevezni pedig ugyancsak furcsa. De legalább van egy Pécshez kötődő, igaz, elég sok kérdőjellel terhelt Krúdy-anekdotánk.

Jobbra a Nemzeti Kaszinó épülete, mára lebontották

A Nemzeti Kaszinó helyén, az 1800-as évek elején tisztes házacskák, lakóépületek álltak. Ezek egyikében élt, szerény jómódban feleségével, Hubáts Cecíliával Ranolder Ferenc kesztyűkészítő. Német telepes leszármazottja volt. Édesapja, Ranolder Péter 1762-ben Klattauerből települt Pécsre, és fektette le a pécsi kesztyűgyártás alapjait, új iparágat hozva létre ezzel. Mindazoknak, akik csak egy kicsit is jártasak a Balaton-felvidéken, ismerősen csenghet a Ranolder név. Badacsonytördemicen létezik egy Harangozó börc nevű sziklapad, amelyet ha kalapáccsal vagy kővel megütnek, a harang kondulásához hasonlatos, messzire szóló hangot ad – innen a sziklaszirt neve. Fölötte, mintegy négyszáz méterrel a tengerszint felett áll 1857 óta a Ranolder-kereszt. Ismerjük aztán Csopakon a Ranolder-kastélyt, amely ugyancsak az 1800-as évek második felében, egész pontosan ’61-ben épült (ma: Növényvédő Állomás). A Balaton-part legjelentősebb romantikus épülete. Tudunk a badacsonyi Ranolder-villáról is – műemléki védettséget élvez, csakúgy, mint a badacsonylábdihegyi Ranolder-pince. De vajon mi köti össze a keresztet, a kastélyt, a villát, a pincét és a pécsi kesztyűszabászt? Persze, hogy a gyerek.

A ciszterciek gimnáziuma 1866-ig a mai Széchenyi Gimnázium épülete volt

Ranolder Ferenc Károly nevű fia papi pályára adta fejét (dél-baranyai falvakban működött plébánosként), és öccse, az 1806-ban született János is követte bátyja példáját. A cisztercieknél érettségizett, majd a pesti szeminárium hittudományi karára járt. Pappá szentelték, a pécsi püspökségen dolgozott, nem sok idő elteltével Bécsben tanult tovább, és doktorált. A harmincas éveket megint Pécsett töltötte, a keleti nyelveket tanította és szentírástudományt oktatott a szemináriumban. Eddigre vagy fél tucat nyelven beszélt. Az élő európai nyelvek mellett görögül, latinul és héberül is megtanult. Tanulmányútjai során megfordult Itáliában, Angliában, Svájcban és Németországban. Negyvenhárom évesen nevezték ki Veszprémbe, püspöknek. Legendás, ahogyan az 1848–49-es forradalomban részt vett papjait mentette: kolostorokban bújtatta őket, és arra hivatkozott, hogy már büntetésüket töltik. Ötvenholdas csopaki birtokán kastélyt, vincellér- és présházat emeltetett. Sokat kirándult. Így vetődött el Tördemicre is, és rendelkezett a kereszt fölállításáról, mondván: a látogatóknak jusson eszébe, hogy ilyen csodát csak az Isten tud alkotni. Jövedelmének nagy részét közcélokra fordította, egyes források szerint négymillió forintot (akkori léptékkel mérve hihetetlenül nagy összeget) áldozott környezete javára. Adományai között például a Balaton-felvidéki gazdáknak kiosztott szőlőoltványokat emlegetik az egyik legnagyobb tételként. Szívesen szőlészkedett ugyanis, telepítéseinek sorában Csopak és a Badacsony mellett ott találjuk a Hegyalját és a Somlyó-hegyet is. Modern alapokra helyezte a fajtanemesítést. Számos nemzetközi borversenyen eredményesen szerepelt, megalapozta a csopaki nedű jó hírét.

Alapítványokat hozott létre a pécsi szegény betegek ápolásáért, valamint a veszprémi egyházmegye rászoruló papjai, apácái, iskolái támogatására. Veszprémben kórházat, zárdát, iskolát építtetett. Az általa alapított nőnevelő iskolák, az úgynevezett Ranolder Intézetek az ország nyolc városában végeztek a nevelésben korszakos munkát: Keszthelytől Kaposváron, Pécsen át Pestig. Az egészen kivételes képességű, szerény, nagyszerű ember nevét mindezzel együtt alig-alig ismernénk már, ha 1867. június 8-án nem ő koronázza meg Erzsébet királynét.

2018-07-04 15:00:00