Cukornádlevél és gyorsvasút

Nyári Zsolt

Nyári Zsolt szobrászművészt tajvani utazásáról kérdezte Ágoston Zoltán.

Nyári Zsolt írásai a Jelenkor folyóiratban>

Hogyan kerültél ki Tajvanra, milyen meghívás segítségével?

Ennek az útnak egy másik utazás képezte az előzményét: 2012-ben Lois Viktor képzőművész és felesége, Yin Peet meghívtak az Egyesült Államokban, Bostonban működő művésztelepükre, ahol egy hónapot töltöttem, s elkészítettem egy szobrot. Ők minden évben járnak Tajvanra, mivel Yin tajvani, sőt épp Tajnanban született, amelynek közelébe szólt a mostani meghívásom. Számos kapcsolattal rendelkeznek, hónapokat tartózkodnak rezidensként az országban ezek révén évente. De járt Fekeden, a faluban, ahol a nyári időszakban lakom, a tajvani kultúrattasé is, megnézte a szoborutat, és Yinék meggyőzték arról, hogy szükség lenne magyar szobrászra valamelyik tajvani alkotótelepen. Ezek alapítványi formában működnek, rezidenseket fogadnak be, tehát nem szimpóziumként kell elképzelni. Én sem a tanítás, sem egyéb okok miatt nem tudtam az eredeti három hónapot vállalni, csupán egyet, amit aztán ténylegesen még rövidebb időre redukáltam. Így is elegendő volt a munkához.

Pontosabban hol telt ez a szűk egy hónapod?

Madou városkában, a Tsung-Yeh Art Centerben. Ez egy még a japánok által 1945 előtt épített, gyönyörű parkban álló épületegyüttest jelent, amit nagy becsben tartanak, mint általában mindazt, ami a japánoktól megmaradt.

Mit kellett teljesítened az egy hónap során?

Érdekes kérés volt számomra, hogy a mű valamiképp kapcsolódjon a cukorgyártáshoz. Nem sok időm volt töprengeni, ezért – valamint a megvalósítás rövid ideje miatt is – egy egyszerű forma, a cukornádlevél mellett döntöttem.

A képeken látható, hogy fával dolgoztál. Miért, hiszen ez viszonylag ritka az életművedben? És mekkora a mérete?

Az anyag, a fa eleve adott volt, mert ez egy faszobrász alkotótelep. Nem bántam, mert fából, kőből vagy betonból ugyanúgy meg tudtam volna oldani a kivitelezését ennek a háromméteres szobornak. A kiállítás egyébként, ahol bemutatják, június 17-én nyílt meg „Sweet Always” címmel.

A munkán túl mit tapasztaltál az országról?

Nem sok helyen jártam, de így is meglepő jelenségekkel találkoztam. Például a Magyarországon megismert kínai konyha mintha a mi számunkra lenne kialakítva, ugyanis az ottaninak nem sok köze volt az ittenihez. Különös továbbá, hogy a népesség mintegy harmada állandóan szájkendővel járkál a nyilvános terekben, s nemcsak a nagyobb városokban, ahol a légszennyezettség esetleg indokolhatná, hanem abban a gyönyörű kertben sétálók is, ahol én reggelente olvasgattam. Ez inkább egyfajta divatnak tűnt.

Egyrészt Tajvanon látszik az irgalmatlanul sok pénz, például egyetlen rossz utat sem lehet látni, ám furcsa, hogy igen gyakran rendetlenség tapasztalható. Most is érzékelhető sokfelé annak a hatása, hogy a gazdaságuk a Japántól megvett használt gépek, eszközök megvételével indult be. Általában is valamelyest hasonlít az összkép Japánéra abban a vonatkozásban, hogy alig létezik valamiféle építési szabályozás – ezért is épülhetett az atomerőmű Fukusima város közepére. Tajvanon is találkoztam disznóteleppel a lakóövezetben. Vidéken sok a hullámlemezzel borított bodegaszerű épület, amin ugyanakkor gyakran saválló acélból készített méregdrága bejárati ajtó található. A fővárosban aztán európai értelemben vett urbanisztikai kultúra érzékelhető.

Mivel kevés a hely, ezért az autópályák vagy a gyorsvasút is a magasban fut, olykor háromszáznyolcvan kilométeres sebességgel. Repülőgépszerű a kialakítása, nagyszerű róla a kilátás a tájra. A Dunántúl nagyságú szigeten négyezer méteres hegyek vonulnak végig, és van egy húsz kilométeres, négyszáz kilométer hosszú sáv, amin egymásba érnek a települések. És az óceán csodálatos volt, ahogy a trópusi növényzet is. Sajnos dzsungelben nem jártam, ám egy mangroveerdőn át vezető út lenyűgözött. Ahogy a piac is a maga sokféle ismeretlen termékével.

Mivel korábban megfordultál szimpóziumon Japánban, tudtál-e kulturális vonatkozásban valamiféle összehasonlítást tenni?

A japán utazásom már elég régen történt, az emlékeim tehát halványabbak, de a keleti mentalitás mindkét helyen megtapasztalható. És persze erős nyomokat hagyott Tajvanon az ötvenéves japán uralom, a tajvaniak nagyra tartják a japánokat. Azok pedig kissé máig a magukénak érzik; van, aki a magyarok Erdélyhez fűződő viszonyához hasonlítja ezt a viszonyt.

Amit annak idején Japánban érzékeltem, az itt is ugyanúgy működött, azaz hogy a spontaneitásnak nincs tere. Yinék például figyelmeztettek, hogy véletlenül se mondjam le az utazást, miután elfogadtam a meghívást, mert akkor ott emiatt több embert is elbocsátanának az állásukból. A tervezett program tehát nem hiúsulhatott meg, ám amikor már ott voltam, akkor nem nagyon foglalkoztak velem, azaz csak egy kézfogás erejéig találkoztam azzal a programvezetővel, akit valószínűleg menesztettek volna, ha visszamondom az utamat.

2017-08-17 11:20:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs