Padova – 2013. november

I. rész

Keresztesi József

Vándor, múzsai szörfös, kommenteld ide, kérlek: / Pádua pálmáját Goethe hol írja le vajh? – Keresztesi József írása Padováról, első rész.

Keresztesi József írásai a Jelenkor folyóiratban>

(a Trieszti-öböl)

Ahogy az éjszaka kellős közepén befut az autóbusz Triesztbe, félálomban észreveszed a hegyoldalra meredeken felfutó lámpafényeket. Amikor felébredsz és egyáltalán rájössz, hogy hol is vagy (nem kell sokat gondolkodnod rajta, onnan jössz rá, hogy megáll a busz a monarchiabéli vasútállomás előtt, és a sofőr bemondja, hogy Trieszt), először nem Ottlik jut eszedbe, hanem Verne, még inkább az a rohadék Sárkány és Torontál Simon, az álnok szívű bankár (ugye, megint a bankárok?; Verne Gyula mindent tudott előre!), akik ebből a  városból fúrták meg a magyar szabadság ügyét, kotorták szét a szabadságharc féltve őrzött, pislákoló parazsát, és juttatták az osztrák rendőrség vértől iszamós kezére Sándor Mátyás grófot (Bujtor István). Ottlik akkor jut eszedbe, amikor a busz visszafordul, és ekkor a te ablakod oldalán terül el a Trieszti-öböl: hatalmas sötét folt, némi csillogás itt-ott, tulajdonképpen semmit sem látni belőle, inkább csak tudni lehet, hogy ott van. Hajnali négy óra. A hatalmas, az csak egy szó, mondhatod helyette egyszerűen, hogy nagy, mert sem ennek, sem annak nem voltál tisztában a jelentésével: buszoztok visszafelé már vagy negyedórája, és még mindig ott az öböl, és ekkor kapsz némi halvány – és minden bizonnyal még mindig igencsak téves – benyomást a tengerre vonatkozó léptéktévesztésedről.
 

(a pálma)

Goethe pálmájára például nyugodtan mondhatod, hogy hatalmas: amikor felemeled a fejed, hátrahajolsz és a lombját vizslatod, akkor sem gondolod beláthatatlannak, noha tényleg jókora darab. Több egymásba fonódó törzset is növesztett az idők folyamán. 1585-ben ültették, ő az Orto Botanico legrégibb lakója, és azóta nevezik Goethe pálmájának, amióta a Mester 1790-ben erre járt, majd megemlékezett róla. Egy üvegházat emeltek fölé, a lombja közt egy feketerigó motoz.


(az Orto Botanico a pálmaházzal)

(Otthon aztán lapozgatod az Utazás Itáliábant, de a magyar kiadás szemelvényes, nem találod benne, és nem találod a neten sem a német szövegben, sem a Der Versuch die Metamorphose der Pflanzen zu erklären internetes kiadásaiban; utóbbiban az általában vett pálma általában vett elemzése megvan, de arra nincs utalás, hogy éppen Padovában figyelt föl volna rá Goethe. Lehet, hogy a levelezésben kellene keresni? Mindegy, feladod.)

Az Orto Botanico a világ legrégibb botanikus kertje, 1545-ös alapítású. Kis kertecskék, parkocskák, lugasok egybeépített sorozata. November dereka valószínűleg nem a legkedvezőbb időpont a meglátogatására, de így is impozáns, olyan, mint egy kertbe oltott ismeretterjesztő könyv: emitt a ritkaságok, ott a mérgező növények szép sorban, külön részen az északi fajták, kis, rekeszekkel elválasztott tavacskában a vízinövények, és így tovább. A gyakorlatilag alvás nélkül töltött éjszakát követően a megérkezés izgalma frissen tartott benneteket, így hát nekivágtatok a városnak; most az Orto Botanico padján, a meleg őszi napsütésben szakad rátok a fáradtság, és nyitott szemmel bóbiskoltok, miközben a kert macskája, egy dús bundájú, koromfekete kandúr a házigazda magabiztosságával, nyugodt, puha léptekkel vonul el előttetek. A szokásos délelőtti körútját végzi nyilván.
 

(felhívás az olvasóhoz)

Vándor, múzsai szörfös, kommenteld ide, kérlek:
Pádua pálmáját Goethe hol írja le vajh?

 

(kézben tartott lelkek)

Giottót abszolváljátok, rövid álldogálás a Scrovegni-kápolna előtt, aztán végig kell nézni az előtérben a rövidfilmet, míg odabenn párátlanítják a teret az előző csoport után. Negyedóra jut a látogatásra, nem igazán bőre szabott idő. A bejárat fölött az Utolsó ítélet, az üdvözültek a rendezői balon karba rendeződnek, miközben a fél térdre ereszkedett Enrico Scrovegni felajánlja a kápolna makettjét a Szent Szűznek, mintegy kivásárolva ezzel papáját, az uzsorán meggazdagodott Reginaldót a kárhozatból, ahova Dante a Pokol XVII. énekében elhelyezte. A rendezői jobbon pedig a kárhozottak: hatalmas tűzfolyam viszi őket a mélybe, akárha valami lefolyó, ahol az apró kis kápódémonok már el is ragadják, aztán ütik-verik, kínozzák és gyakják őket, köztük minden bizonnyal Reginaldo degli Scrovegni kevésbé befolyásos pályatársait is. A freskókat 2001–2002-ben restaurálták, és többek között itt derült fény néhány apró részletre: Giotto például a betlehemi gyermekmészárlás jelenetében könnyeket festett az anyák arcára, fönn, a magasban. Onnan, ahol a néző áll, ezt persze nem látni, mint ahogy nyilván annak idején sem lehetett.

Kombinált jegyet adnak, egyszerre szól a kápolnára és a múzeumra, és a múzeumlátogatást nem lehet eltolni másnapra. Okulva a tavalyelőtti tapasztalaton, miszerint egy szuszra lehetetlen ennyi mindent alaposan megnézni, az elején és a végén csak átszaladtok (eleje: az egyiptomi és az etruszk anyag, meg persze a római ókor; a vége: a tizennyolcadik század). A tárlat közepe táján egy kis kápolnát mintázó teremben aztán ott vannak a trecento mester, Guariento di Arpo fatáblákra festett, valóban túlvilági angyalai. Úgy helyezték el őket, mint ahogy annak idején a kápolnafalon voltak, alulról fölfelé kell nézni. Egyes angyalok ronda kis démonokat döfnek keresztül a hosszú lándzsájukkal, a mozdulatban érződik némi kecses rutinszerűség, más angyalok kezében pedig mintha aprócska kesztyűbábok volnának: pici emberi lelkeket tartanak vigyázva, óvatosan.


(Guariento di Arpo egyik angyala)

Másnap a házigazdátok, Patrizia mutatja meg, hogy honnan került az anyag a múzeumba. A Carrara-család egykori kápolnájából alakították ki az Akadémia dísztermét, onnan kellett elbontani az egyik falat, azon voltak a táblaképek. (Aztán sokáig egy folyosón hevertek, amíg végre össze nem szedték őket.) A díszterem épp aznap látogatható: a régi falán ott a nagy Guariento-freskó, egyetlen kompozíció, a mester épületfalakkal, árkádokkal teremt átjárást a különböző bibliai jelenetek között. Az épület a Carrarák palotája volt egykor; mellette komoly, szürke, téglaberakásos építmény magasodik, egy iskola. Ez új, mondja Patrizia, tizennyolcadik századi.

2014-01-02 15:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs