Advent Ulmban

Sz. Koncz István

A meseerdőben gőzmozdony vontatja a kisvonatot, a pavilonokban sok fontos, okos hiábavalóságot kaphatni, véradásra biztat a helyi Vöröskereszt, sülnek a huncut hurkácskák, fahéjas ragacsot fúj a vattacukor-gép, gőzölög a puncs, a tüzes krampampuli és a forralt bor, a reklámok karácsonyra harangoznak… Sz. Koncz István beszámolója az ulmi vásárról.

Sz. Koncz István írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

Mecseknádasd a Duna mentén fekszik – olvasom a meglepő kijelentést a Dunai Svábok Központi Múzeumának magyar nyelvű ismertetőjében. És valóban: az ulmi kiállításon föllelhető olyan térkép, amely a települést a folyótól alig kőhajításnyira ábrázolja. Persze, a térkép a XVII. század végén készült, és nem ezt az egyetlen pontatlanságot lehet fölfedezni rajta. A Zala például a Balaton északkeleti csücskénél, valahol Akarattyánál ömlik a tóba…

A mintegy ezerötszáz négyzetméternyi, kétszintes kiállítótérben végigkövethető négyszázezernél is több német telepes útja, akik a török hódoltság utáni Magyarországon kerestek és találtak megélhetési lehetőséget. Szorgalmas, de többnyire igen szegény emberek kerekedtek föl elképesztő egymásrautaltságban és körülmények között. Bár különböző területekről érkeztek, egységesen sváboknak nevezték őket. Azért gyülekeztek épp ebben a baden-württembergi városkában, mert innen már szárazabb időszakokban is jól hajózható volt a Duna. Csak, hogy a feltételeket érzékeljük: az ulmi skatulyának (Ulmer Schachtel) nevezett, körülbelül húsz méter hosszú és négy méter széles lélekvesztőkre száz embert is összezsúfoltak, persze, poggyásszal együtt. Az út két hétig tartott, és nem volt olcsó. Mérföldenként általában egy krajcárt kellett leszurkolni, igaz, a XVIII. század második felében a Bécstől a végállomásig fölszámított  költségeket a császárváros kivándorlási hivatala fedezte. A (ma úgy mondanánk:) gazdasági migránsok elvileg vámmentesen utazhattak, de gyakran megsarcolták őket. Nemegyszer szenvedtek balesetet. Viszont, ha sikerült elvergődniük  úticéljukhoz, a bárka fenyőfa-anyagát megtarthatták, épületfaként hasznosíthatták.

A múzeum legfőbb értéke, hogy nem szorítkozik a kivándorlás ulmi helyszínei vagy a szervezőmunka és a lebonyolítás bemutatására, hanem számba veszi azokat a magyarországi vagy Trianon előtt magyarként számontartott településeket, ahol a svábok gyökeret eresztettek. Bemutatja, miként őrizték meg vagy szerencsésebb esetben őrzik ma is hagyományaikat, kultúrájukat. Fölsorolja a maguknak hírnevet szerzett németeket és ismertté vált leszármazottaikat, így például külön tablóval emlékezik meg az orgonaépítő Angster Józsefről. A tárlat kendőzetlenül mesél a huszadik század sötét időszakairól, Hitler születésnapjának 1942-es, nagy villányi népünnepélyéről, az 1944-es pécsi SS-sorozásról, a németek kitelepítéséről, az üldöztetésről, a száműzetésről. A bemutató vége felé összeállítást látunk átvett szokásainkról, tradícióinkról, de még szavainkról is. Kiderül többek között, hogy a Hessenből, a fuldai apátság környékéről  érkezettek (németül: Stiftsfuldaer) remek szárazkolbászt, illetve receptet hoztak magukkal – az általuk készített stifolder neve innen talán már nem is igényel hosszabb magyarázatot.

Egyébként Ulmba Advent idején nem csak azért érdemes ellátogatni, hogy a dunai svábokkal néhány órára otthon érezhessük magunkat. A legfőbb kuriózum ebben az időszakban Európa egyik (a helyiek szerint a) leglátványosabb karácsonyi vására, amely nyitva tartásának négy hete alatt évről évre egymilliónál több látogatót vonz. A szervezők ilyenkor nagyjából százötven pavilont emelnek a főtéren, körülbelül kéthetes munkával. A helybéli hetilap, az Ulmer Wochenblatt hasábjain az előkészület időszakában megszólalt a főrendező, Jürgen Eilts is, aki érthető módon a biztonsági intézkedésekről beszélt elsősorban. Nem árult el ugyan minden titkot, de annyit elmondott, hogy a rendőrség intenzív jelenléte mellett saját, civil rendfenntartóik is végigjárőrözik ezt a harminc napot. Megerősítik a világ legmagasabb templomtornyával büszkélkedő Münster védelmét is. Az Isten ujjának nevezett torony közel nyolcszáz lépcsőjét a szokásosnál is többen, naponta jó pár ezren szeretnék megmászni ilyenkor. Délelőtt gyermekprogramok, este felnőtt előadások futnak a központi színpadon. A meseerdőben gőzmozdony vontatja a kisvonatot, a pavilonokban sok fontos, okos hiábavalóságot kaphatni, véradásra biztat a helyi Vöröskereszt, sülnek a huncut hurkácskák, fahéjas ragacsot fúj a vattacukor-gép, gőzölög a puncs, a tüzes krampampuli és a forralt bor, a reklámok karácsonyra harangoznak… Minden együtt van tehát egy jó hangulatú, ünnepi vásárhoz.

Ha valaki számára még ez is kevésnek bizonyulna, annak szívből ajánlható a koncert, amely negyedszázada hagyományosan erre az időszakra esik: a közeli Münchenből közvetített program, a José Carreras Leukémia Alapítvány hangversenye óriáskivetítőkön, elsőrangú hangminőségben, élőben kísérhető figyelemmel. A programok szünetére aztán ott a kenyérmúzeum, Európa leggazdagabb ilyen jellegű anyagával. Az egykori sóraktárban berendezett gyűjtemény egészen az ókortól kalauzol minket máig, és a formák, valamint a rekvizitumok mellett minden kapcsolódó dolgot megmutat. Szerszámokat, eszközöket, technológiákat, magvakat, de például az aratást, kenyérsütést ábrázoló festményeket is.

A halász- és tímárnegyedben emellett megcsodálhatjuk a világ legferdébb szállodáját, vagy éppen elfogyaszthatunk egy forró feketét, netán helyi specialitást (miszerint: Bratapfellikör) a számtalan búfelejtő egyikében. A negyed két épületét ajánlom kiemelten figyelmükbe. Az egyik az 1370-ben üzletháznak épült Városháza, Johannes Kepler itteni, matematikusi, csillagászi működésének emléktáblájával. A másik a kubista stílusú, újkori építésű üveg-márvány-acél zsinagóga, amely müncheni testvérével együtt leginkább Jákob bibliai sátraira emlékeztet. Ősét éppúgy a kristályéjszakán pusztították el, mint kétszázhatvanhat másikat a Harmadik Birodalomban.

A város leghíresebb szülötte, Albert Einstein gyermekkori otthonát hiába keresnénk: a belváros nyolcvan százalékával együtt amerikai szőnyegbombázás nyomán, 1944-ben semmisült meg. Egy emléktáblával kell tehát beérnünk a Bahnhofstraβe oldalában, illetve egy gimnáziummal, egy főiskolával és egy kávézóval, ahol relatíve finom süteményeket kaphatni.

Ha a Duna-partra tévednének, hosszabbítsák meg sétájukat a kövér hentesek tornya felé! A legenda szerint ezek a betyár böllérek valamikor a XIV–XV. század fordulóján csökkentették a virsli méretét, árát viszont duplájára emelték. A feldühödött polgárok a toronyba záratták őket. Rémületükben a rabok az egyik sarokba húzódtak, s a mese szerint ettől dőlt volna meg a torony, nem is kicsit. Mindenesetre az 1350-ben, az új mészárszék építésekor nyitott kapu fölé emelt épület tényleg vagy két métert dől északnyugat felé.

Amúgy Ulmban nehéz úgy csellengeni, hogy ne találkozzunk valamiféle veréb-szoborral. Ezek az alkotások elég esetlenek, tisztesség ne essék szólván: többnyire igen rondák. A kismadárnak állítanak emléket, amely állítólag példaképül szolgált a Münster építőinek: hogyan kell a templom legnagyobb gerendáját hosszában bevinni a város zegzugos utcácskáin az építkezéshez. A bölcs madárról, az Ulmer Spatzról mindenesetre 1842-ben verset írt Carl Herzog, ráadásul aszteroidát (!), sportegyesületet, élményvillamost, gyermekkórust, üdülőhajót neveztek el róla. Sőt, perecet, amelyet meg is kóstolhat az, aki hosszabban csatangol az ulmi főtér adventi házikói között.

2018-12-10 18:00:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)