Je regarde, merci

Zilahi Anna

Penetráns ez a város és nehéz. A sokszínűség felett érzett konstans gyönyör, ahogy haute couture-be öltözött önjelölt és igazi dámák kerülgetik a csecsemőiket metrón szoptató immigránsokat. A kölcsönös fintor az arcukon. A 16 vonal egymásba gabalyodása a föld alatt, aminek a zaját tökéletesen elnyomja a turistazsizsegés. – Zilahi Anna Párizsból jelentkezik.

Zilahi Anna írásai a Jelenkor folyóiratban>

 

 

 

 

Megérkezem, este 11 van. A főbérlőm köszönt a bejáratnál, megfogja a 20 kilós bőröndömet és egy lendülettel egészen a hetedikig viszi, ahol mostantól lakni fogok. Egy montmartre-i ministudiót bérlünk ketten a környék egyik legmagasabb házában, így a kilátástól először majdnem szívrohamot kapok, a société du spectacle prominens tagjaként azon nyomban ki is posztolom. 46 lájk, óemdzsí – akkor most a torony a menő, vagy én?

Nem ártana barátkozni a helyiekkel, mert mégis csak a nyelv és a kultúra mélyebb megértése áll rajtuk, akármilyen ellentmondásos asszociációkat társítok is hozzájuk. Bemutatkozom a szomszédnak, aki áthív valamelyik estére inni ezt-azt, amiből majd egy francia nyelvű neo-marxista monológ kerekedik ki a színház mibenlétéről, én vagyok a spectateur megint.

Szívesen reflektáltam volna a felvetéseire, de nem volt túlságosan tekintettel az angolul odapofátlankodó érveimre, meg hát nem állítanám, hogy végig értettem, ahogy néhány pohár pastis után konyhafilozófiai magasságokba emelkedik és másfél órára ott is marad. Az első levegővételénél exkuzálom majd magam, kilépve a nyomasztó diskurzusból pedig rájövök, otthonról is kizártam magam.

Az első utam a Pompidou központba visz, ahol a szeptember elején bezárt Hantaï-kiállítást még pont elcsípem. Kronologikusan felépített retrospektív tölti ki a Beaubourg hatodik emeletének felét, a másik időszaki kiállítás Roy Lichtenstein. Az első nagy megdöbbenést az Écriture rose okozza, ami a liturgikus év 365 napján keresztül készült minden délelőtt, párhuzamosan a mellette kiállított Galla Placidiával, amin Hantaï délutánonként dolgozott.

A 329,5 x 424,5 cm-es vásznon zöld, lila, fekete és vörös tintával írt biblikus és filozófiai szövegek színeváltozásából születik meg ez a rózsaszínű epifánia, így olvad egy látvánnyá a Biblia és Hölderlin, Hegel, Heidegger és Freud etc. Mintha egy oltár előtt időznék, illetve kettő előtt, hiszen a Galla Placidia támasztja jobbról. Ez a diptichon a kiállítás fontos momentuma is, mert a két, párhuzamosan készült mű még nem állt így egymás mellett, noha vizuálisan és tematikailag számomra egymás kontextuális kiegészítései.

A pliage-zsal készült sorozatok és a technika mögött húzódó elképzelés is igényel néhány órát, egy egész délutánomat kitöltötte ez a repetitív tobzódás. John Cage is többször megidéződött – kilépve elképesztő panorámába botlok, ahonnan látom, hogy hazafelé azokon a kis utcákon hallgatom majd az élénkülő metropolisz zörejeit.

Eleinte nehéz nem a turistaösvények turistalátványosságaival eltelni, pedig eléggé nyomasztanak a fotózkodással eltöltött napok. Kis idő múlva viszont, ha már mindent láttál, kezdődik a java. Feltérképezni az izgalmas helyeket, olyan kávézókra és restikre bukkanni, ahová tényleg a franciák járnak, bobók vagy a valóban izgalmas népek. Elkezdek odafigyelni a párizsiakra, ahogy artikulálnak, gesztikulálnak, összevesznek és még néha velem is interakcióba lépnek. És figyelem magamat is, a megértés fejlődését, az első elkeseredett reakciókat. Ahogy nekiesek a fizetőautomatának a mosodában, mert nem reagál a bedobott aprómra, pedig a mosógépem már két perce megy. A szégyenre, és mégis arra, hogy talán nem ez a legprofánabb, ami valaha ebben a mosodában történt, ugyanis külön papír tiltja a mosógépbe vizelést.

Kezdem megszokni a kései ébredések és hajnali elalvások rituális rendjét, amit, időközben rájövök, az is elősegít, hogy ez az időzóna legnyugatabbi országa, míg nálunk otthon már hatkor kelni kell(ene) a nappal, itt csak 8-ra virrad ki. A 10-kor még bizton világosban hazatérő montmartre-i öregeket, akik a pultnál isszák a pint sörüket egy kis tál olivabogyóval, mert ott nincs szervíz-díj, elolvassák a napi híreket, és visszacsoszognak papucsukban az ikszedik emeletre. A millióféle gasztrobárt és a mindenhonnan kiállítási tárgyként visszaköszönő dizájnerkirakatokat. Látszat és láttatás, és ahogy néha pillanatokra tényleg felszínre tör a szép.

 

A Jelenkor októberi számában összeállítást közlünk Hantaï Simonról.

2013-09-12 14:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs