Minden vers az utolsó

Görföl Balázs

Idén Oravecz Imre nyerte el az Aegon Művészeti Díjat Távozó fa című verseskötetéért. A szerzőt Görföl Balázs kérdezte.

Oravecz Imre írásai a Jelenkor folyóiratban>

Egy rangos elismerés odaítélése alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk a díjazott eddigi életművére. Az Ön költészete kapcsán el szokott hangozni az a kritikusi vélekedés, hogy minden kötetében valami egészen újba kezd. Ám úgy tűnik, már az első könyvek is előremutatnak a Távozó fa felé. A Héj (1972) nehezen felfejthető, személytelen verseiben felbukkan Szajla, a díjazott könyv verseinek „színhelye”. Az Egy földterület növénytakarójának változása (1979) pedig szintén tartalmazott olyan prózába hajló, a költőiség bevett eszközeit mellőző verseket, amelyek ember és természet viszonyát érintették. Mai perspektívából a folytonosságot vagy a változásokat, töréseket érzékeli inkább a lírájában?

Némely bírálóm felvetette már, hogy én mindig valami újba kezdek. Én nem így látom. Tény, hogy első könyvem után változtattam. Először is végleg abbahagytam az írást, aztán pedig mikor mégis újrakezdtem, több tekintetben másként folytattam. Rájöttem, hogy a Héj doktriner személytelensége, túlzott áttételessége, zártsága zsákutca. Persze, nem úgy, hogy mindent végiggondoltam, és elméleti úton jutottam erre a felismerésre. Spontán módon, szinte magától történt. A valóság nyomult be, akkori életem eseményei, első amerikai utam élményei kértek szót, én csak engedelmeskedtem. A lényeges, a jellemző, az érzékletességre és tárgyilagosságra törekvés azonban továbbra is megmaradt.

 

A kötet mottója Kempis Tamás-idézet: „Boldog, akit az igazság maga tanít, nem képekben és elhangzó szókban, hanem úgy, ahogy ő magában van és szól.” A költő mégsem nélkülözheti a nyelvet, az „elhangzó szókat” – mit tehet így akkor, ha magától az igazságtól kíván tanulni?

Azt, amit az olvasó vagy bárki: az igazságnak megfelelően élni. Többféle igazság van. A mottó a keresztény tanításra utal, de ez nem írói program. Ha az lenne, az író eleve ki lenne zárva a boldogságból, hiszen nem nélkülözheti a szavakat, a képeket, legfeljebb csak szeretné olykor. Ettől függetlenül, ha keresztény, őt is tanítja az igazság, szavak és képek nélkül.

 

Az újabb versek nagyon sokoldalúan adnak hírt az öregség testi-lelki-szellemi dimenzióiról. Volt-e olyan tényezője a megöregedésnek, amellyel Ön is versírás közben, a költészetnek köszönhetően szembesült?

Igen. Az öregedés természeténél fogva olyan, hogy írás közben is érzékelem a hanyatlást, a koncentrálóképesség gyöngülését, a szellemi energia csökkenését, azt, hogy esetleg nem találom meg a megfelelő szavakat, és a produktum nem lesz olyan, mint amilyen egyébként lehetne, amilyennek szeretném. A testi megterhelés semmi, mégis a szervezet romlása is beleszólhat az eredménybe, ha az embernek gyulladtak az ízületei, és ceruzával ír, mint jómagam, mert az íróeszköz vezetésétől, szorításától megfájdulhat a csuklója. Vagy az is elvonhatja a figyelmet, hogy sűrűn fel kell állnia és járkálnia, hogy a lábaiban serkentse a vér keringését, és ne alakuljon ki pangás.

 

A Távozó fa nagyon visszafogott poétikája láttán felmerül az emberben a kérdés: hová vezet innen tovább az Ön költészetének útja?

Hát, ez a kívülálló kérdése. Engem ez nem foglalkoztat. Majd kiderül, ha megint írok verset. Most nem írok. Ez idő szerint kizárólag a regényemen, annak harmadik részén dolgozom, annak szentelem minden időmet és erőmet. De akkor sem esnék kétségbe, ha egyáltalán nem írnék többé verset. Annál kevésbé, mert ez mindig is így volt, mindig úgy éreztem, hogy minden verssel az utolsót írom, minden verskötettel az utolsót jelentetem meg.

 

Az Ondrok gödre (2007) és a Kaliforniai fürj (2012) című regényei az Árvai család szajlai életét és Amerikába vándorlását beszélik el. Korábban úgy nyilatkozott, hogy két kötetben írja meg családtörténetét, de a Jelenkor olvasói is találkozhattak már a harmadik kötet részleteivel, amelyek a hazatérésről szólnak. Hogy áll a harmadik regény munkálataival?

Valóban, csak két kötetben gondolkodtam először. De aztán rájöttem, hogy a történet nem érhet véget az Egyesült Államokban, hogy folytatnom kell, mert még több van benne. A trilógia harmadik része egyébként nem a hazatérésről szól. Haza csak az térhet, aki otthon volt ott előzően, ahová tér. Hősömről ez nem mondható el, kint született és sosem járt Magyarországon. Bevándorló. Bevándorol Magyarországra. Ami a terjedelmet illeti, nagyjából a kétharmadával készültem el eddig. A regényben most 1946 van. Nehéz évek vannak még hátra, hősöm számára és számomra is.

 

(Fotó: Tóth László)

2016-07-04 13:05:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs