Szinkronba kerülni a korral

Mohácsi Balázs

Világlíra-honlap indult 2014. december 10-én Versum névvel. A szerkesztők közül Krusovszky Dénes, Gerevich András és Nemes Z. Márió válaszoltak Mohácsi Balázs kérdéseire.

Mohácsi Balázs írásai a Jelenkor folyóiratban>

Dénes egy tavalyi interjúban azt mondta: „A nemzetközi líra aktuális tendenciái nem lépik át az országhatárt, hülyén fogunk meghalni.” Fölteszem azért az (ál)naiv kérdést: miért van erre szükség?

KD: Épp azért, hogy ne haljunk meg hülyén. Lehet, hogy naivitás, de azt gondolom, hogy ha valaki szépirodalommal foglalkozik (értsd: olvas), és mondjuk nemcsak a klasszikusokra kíváncsi, hanem szeretne, amennyire lehet, szinkronban lenni a saját korával, akkor a kortárs külföldi lírát is érdemes olvasnia. Mondjuk úgy, hogy ez is része (annak kellene/lehetne lennie) az irodalmi műveltségnek. Ha pedig költőileg közelítem meg, a magyar költészetnek, a magyar költőknek sem árt egy kis inspiráció, hogy ne folyton befelé-lefelé nézzenek.

GA: Tele van a világ izgalmas kultúrákkal, művészekkel, többek között költőkkel is, minél többet olvasunk, annál több dimenziós lesz a tudásunk, a gondolkodásunk, az életünk. Milyen lenne, ha csak a magyar festőket ismernénk, és a nemzetközi tudásunk az impresszionistáknál megállna? – elképzelhetetlen. Ez a szakadék a költészetben nehezebben áthidalható, hiszen le kell mindent fordítani, de ugyanolyan hatalmas hiány.

NZM: Izolációra hajlamos kultúrában élünk, ráadásul ez a mindig is jelen lévő mentalitás mostanában erősödni látszik. A nyelvtudás jobban hozzáférhető ugyan, de ez nem jár szükségszerűen együtt az idegen kultúrák iránti kíváncsisággal és/vagy toleranciával. A magyar irodalom még mindig hajlamos önmagát önmagából magyarázni. Ez pedig csak klausztrofóbiát és mélymagyar szorongást termel. Pedig a „kifelé” vezető utak – mint a műfordítás is – szolgálhatnak jótékony szelepekként is, melyekkel kiereszthetjük a nagykörúti gőzt.

Mi a szerepe az egykori Telepnek ebben a projektben? Hiszen Dénes, Márió és Marcell [Szabó Marcell, a Versum negyedik szerkesztője, párizsi tartózkodása miatt nem volt módja kérdéseinkre válaszolni – a szerk.] mind tagjai voltak a csoportnak. De továbbmegyek, és azt kérdezem: milyen a Telep viszonya a világlírával? Ráadásul a Lelkigyakorlatokat szerkesztő Bajtai András és Sirokai Mátyás is telepesek voltak. S ha már itt tartunk: mi a viszony a két kezdeményezés között?

KD: A két projekt között baráti a viszony, én legalábbis nagyon szeretem a Lelkigyakorlatokat. Ami a Telepet illeti, hát az elég régen volt már, a Versum nem leágazása annak, viszont az érdekes és árulkodó tény, hogy ennyi ex-telepes érintett a világlíra népszerűsítésében. Ezek szerint ennek a társaságnak (ha még társaságként beszélhetünk az egykori telepesek halmazáról) kifejezetten fontos ügy a külföldi költészet olvasása, fordítása, s ez, gondolom, a saját versvilágokra is hatással van – de ez már messzire vezető téma lenne.

GA: Örülök, hogy kakukktojás lehetek. Komolyra fordítva a szót, szerintem nagy hiány, hogy a generációm – akik 10–15 évvel vagyunk idősebbek a telepeseknél – sosem tudott hasonlóan összefogni, nem születtek hasonló kezdeményezések, mindenki a maga útját járta, nem voltak hasonló energiák, hiányzott a motiváció, illetve ami volt vagy van, az sem sikerült általában annyira jól. Tisztelet a kivételnek, ahogy mondani illik. És persze mindez az én hibám is. Más megközelítésből nézve az is igaz, hogy mi még az internet hajnalán indultunk, az ex-telepesek az első olyan generációs csoportosulás, akik a világhálót használva gyorsabban, könnyebben és hatásosabban tudnak szerveződni. Kilógok a sorból, de mi kakukkok ilyenek vagyunk, magányos potyautasok.

NZM: Emlékszem még arra a Telep idején elhangzott kritikai megfigyelésre, miszerint a mi generációnk úgymond történelem és hagyomány nélküli lenne. Ez bizonyos szempontból igaz lehet, mármint tény, hogy nem volt jellemző ránk az etikailag (is) kódolt líratradíciók alá való szolgai „beállás.” Ehelyett inkább mindenki barkácsolt, remixelt, vagyis megpróbált saját, eklektikus hagyományt kiépíteni magának. Ebben a munkában nagyon fontosak voltak már akkor is a világirodalmi hatások, talán ezért sem meglepő annyira, hogy most, amikor saját árnyékunkon – telepes múltunkon – próbálunk átugrani és továbbfejlődni, a „kifelé” figyelés többünknél megint előtérbe került.

András az angolos, Márió a németes, Marcell a franciás – gondolom, talán átfedésekkel. Dénes a főszerkesztő, korábban hat évig szerkesztette a JAK Világirodalmi Sorozatát, úgy sejtem – amellett, hogy persze ő is szerkeszt –, ő mindenekelőtt a kapcsolati tőkéjét kamatoztatja. Miként kell elképzelnünk szerkesztői működéseteket? Mindenki olvas mindent, vagy mindenki szigorúan a saját területéért felelős? Illetve hogyan feleltek azokért a nyelvekért, amelyeken egyikőtök sem beszél?

KD: Az egyesség az köztünk, hogy mindenki olvas mindent, de indokolt esetben lehet ez alól felmentést kérni. Az ötleteket és hiányokat (mármint ami a magyarra fordított világlírát jelenti) mindenki úgyis jobban érzi a felől a terület felől, amelyben jártasabb. Kapcsolati tőkéje egyébként mindenkinek van, és szerencsés, hogy mindannyiunknak kicsit máshogyan, másokkal (persze közös metszetekkel tarkítva). Ez ugyanis nagyon fontos nekünk, amikor fordítókat keresünk meg, vagy műhelyeket, tanszékeket satöbbi – ebben a játékban a fordítók a kulcsfigurák, mivel nincsenek nagy (sem kicsi), külföldi lírával foglalkozó könyvsorozatok, magazinok, kiadók, minden a lírával foglalkozni hajlandó fordítókon múlik. Nekünk az ő asztalfiókjaikba kell bejutnunk. Ami pedig az olyan nyelveket illeti, amiket nem ismerünk, hát ez komplikált kérdés. Én magam, ha megtalálom, össze szoktam vetni a magyar változatot az angollal, esetleg a némettel, ha olyan van. De ez már ingoványosabb talaj, bízni kell a fordítóban, a szerkesztői megérzésben, tapasztalatban, és végül is arra kell figyelni, hogy a magyar szöveg megálljon. De ezt már csak zárójelben teszem hozzá.

Nemes Z. Márió, Gerevich András, Krusovszky Dénes, Szabó Marcell és Vörös István a honlap bemutatóján. (Fotó: Csata Judit, Librarius)

 

Milyen terveitek vannak? A fordítókra hagyatkoztok elsősorban: hozzák a fordításaikat? Vagy vannak/lesznek versek, életművek, amelyek fordítására ti kértek fel fordítókat? Nemrég volt egy többrészes, centenáriumi Dylan Thomas-összeállításotok – mennyire lesznek rendszeresek az ilyen tematikus anyagok?

KD: A fordítók javaslatait is várjuk (és mivel magunk is azok vagyunk, mi is elő-előállunk egy-egy ötlettel), és számos nyelvterület szakértőinek kikértük, illetve kikérjük a jövőben is a véleményét. Közben persze ki-ki a maga idegen nyelvén keresztül is tájékozódik, s a francia, német, angol költészeti szcénák híreit és elmozdulásait is igyekszünk átfordítani, átszűrni. A tematikus anyagok rendszeresek lesznek, például a napokban elindul egy kisebb antológia-méretű kortárs cseh sorozat (Vörös István segítségével). A felkérések pedig a forrásoktól is függenek, ha lesznek, sok mindenkit akarunk felkérni sok mindenre. Ötletben nincs hiány.

NZM: Én fontosnak tartom, hogy a Versum az „írott költészet”, a page poetry mellett más, kísérleti, a társművészetekkel kokettáló irányokba is tájékozódjon. Például tervezzük egy hangköltészeti sorozat elindítását, de emellett szeretném azt is elérni, hogy a Vetítő rovatunkban ne csak interjúk vagy egyéb alapvetően ismeretterjesztő anyagok, hanem vizuális versperformanszok is szerepeljenek.

Magatok mennyiben fogtok fordítóként is tevékenykedni a honlapon? Marcelltől láttam például egy-két Francis Ponge- és Christophe Tarkos-fordítást, illetve Dénestől két-három amerikai szerző versének fordítását, ezeknek azonban aktualitásuk is volt.

NZM: Talán én rendelkezem a legkevesebb műfordítói tapasztalattal, ugyanakkor a Versumban való részvételem épp arra ösztökél, hogy minél intenzívebben foglalkozzam az eddig csak alkalmilag művelt fordítói munkával. A közeljövőben szeretnék minél többet fordítani a kortárs német költészet fiatal alkotóitól, olyan költőktől, mint Steffen Popp, Tom Schulz, Daniel Falb, hiszen ez a generáció szinte teljesen ismeretlen itthon.

KD: Nagyon-nagyon hosszú azoknak a verseknek a listája, amiket le szeretnék fordítani, és minden nappal csak egyre hosszabb. Egyszóval igyekszem a bejövő szövegek szerkesztése mellett arra is figyelni, hogy ne hagyjam elsorvadni a fordítói énemet se. Ráadásul sok kész-félkész fordítás lappang az én számítógépemen is, gyakran előfordul, hogy egy-egy éjszaka alvás helyett inkább azokon ügyködök. És ezzel gondolom a többiek is így vannak. Amióta a Versum elindult, és rengeteg szép szöveget kaptunk, még éhesebb lett bennem a fordító.

Amennyire tudom, a vállalkozás nonprofit. Mennyire lesz ez fenntartható? Másfelől nyilván promotálni kellene, a lehető leginkább láthatóvá tenni, fókuszban tartani a Versumot – ugyanakkor figyelemre méltó, hogy nagyjából egy hónap alatt máris több mint 1000 követőtök lett a Facebookon. Mit terveztek, mire számítotok?

KD: Nyilván ez a legnehezebb kérdés minden hasonszőrű vállalkozás kapcsán. Tény, hogy most mi, szerkesztők is, a honlapot építő és kezelő Pálffy András barátunk is, és a fordítók is úgymond ingyen dolgozunk/dolgoznak. Szenvedélyből, de mint minden szenvedély, ez is lehet veszélyes, bele lehet fáradni, kiégni, feladni etc. Én mégis abban reménykedem, hogy valamilyen formában sikerül fenntartható fórumot létrehoznunk a nemzetközi költészet számára magyarul. Megérdemelné szegény, meg mi is talán. Van egy vad álmom, mégpedig az, hogy egyszer majd, ha nem is sokat, de fogunk tudni fizetni is azoknak, akik az éjjeleiket-hajnalaikat külföldi versek fordításával, mondatok, szókapcsolatok, szavak és fonémák csiszolgatásával töltik. Már csak azt kell kitalálni, honnan. Érdeklődés, úgy tűnik, van, meg kínálat is, csak épp az áru értéke nem akar realizálódni, de majd egyszer, hátha. Igyekszünk tenni ezért.

2015-02-19 10:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs