Éves lapzárta: Fehér Renátó

Fehér Renátó

Év végéhez közeledve újra visszatekintésre kértük néhány szerzőnket. Elsőként Fehér Renátó válaszait közöljük.

Fehér Renátó írásai a Jelenkor folyóiratban>

Milyen könyvet olvastál legutóbb; hogy tetszett? Melyiket tartod az idei év legjobb magyar és világirodalmi kötetmegjelenésének?

Szeptember óta Párizsban vagyok, így jóval nehézkesebben férek hozzá a friss magyar irodalomhoz. Ezt az őszt majd tavasszal igyekszem bepótolni, ahogy még a Könyvheti termésből is vár pótolnivaló.
 

Akárhogy is, szerintem Szilasi László regényének (A harmadik híd) és Mán-Várhegyi Réka könyvének (Boldogtalanság az Auróra-telepen) is kell, hogy jusson hely az idei összegzésekben, még ha az év első felében jelentek is meg. Előbbi véglegesen biztosított arról, aminek kapcsán a kételyemet eddig is csak józanságból és udvariasságból őrizgettem, hogy tudniillik a valóságreferenciákra (társadalmi kérdésekre és kontextusra) támaszkodó, azokat így-úgy tárgyaló műveknek nagyon is lehet esztétikai tétjük, utóbbi pedig arra volt elemi erejű példa, hogy teremthető egyszerre kíméletlenül nyers és ájtatosságtól mentes részvétteljes hang a mindennapok, az életünk elszivárgásának rögzítésére, jól olvasható nyelv harsány vagy túlesztétizált eszközök nélkül és helyett. Valószínűleg az Auróra-telepben van az év egyik dobogós mondata is: „Ti borotvált medvék, szomorú bálnák, semmi sem segít rajtatok”.

Adventből visszanézve Anne Applebaum Vasfüggöny című monstruma homályosít el sok remeket abból, amit idén külföldi szerzőktől olvastam, de a JAK Világirodalmi sorozatában megjelent Ruszki komputer is emlékezetes volt. Applebaum könyvét Szabó Hedvig, Mehmedinović regényét Orcsik Roland fordította.

 

Melyeket tartod az idei év legfontosabb publikációinak a Jelenkor folyóiratból?

A Jelenkor folyóiratban megjelent szövegek közül Schein Gábor Hervay Gizellának dedikált verse (Jegyzet a térkép hátoldalán), Csordás Gábor Rabelais-fordításai és Szűcs Teri Felelős kritikus című, Lengyel Imre Zsolt könyvéről és nem kicsit a szakmáról is szóló szövege, kvázi-kiáltványa hamar eszembe jutott. Most újra átnézve a lapszámokat (amúgy a párizsi Magyar Intézetbe jár Jelenkor) nagy lelkesedéssel olvastam Horváth Györgyi tanulmányát (Miért éppen „kulturális” fordulat?), amely az észak-amerikai (egyetemi) irodalomtudomány „kulturális fordulatának” hátterét vázolja: érinti a Cultural Studies kultúra-terminusának politikai hangsúlyait, azt a John Storey által rögzített közös előfeltevést, mely szerint „a kulturális szövegeknek és gyakorlatoknak nincsen inherens jelentése, hanem azok mindig egy adott kontextusban jönnek létre, egy adott történeti helyzetben, egy (vagy több) adott diskurzusban; következésképp a jelentés társadalmi folyamat eredménye”, valamint az „ideológia” itthon ördögtől valónak tekintett fogalmát: „radikálisan mást takar, mint amilyen értelemben a hétköznapi szóhasználatban meggyökeresedett: nem ellentéte a »józan észnek«, hanem épp hogy konstituálja annak aktuális tartalmát. »Józan ész« és »ideológia« kapcsolatának eme újszerű tételezése különösen idegen gondolat lehet a magyar olvasónak, hiszen kelet-európai kontextusban az ideológia fogalmát mindmáig erőteljesen átjárják az államszocializmus idején szerzett tapasztalatok, ahogy az a vélekedés is általános, miszerint a tudomány és a művészetek ideális esetben »túl vannak« az ideológián.”

Innen fordulok rá Lengyel Imre Zsolt Tar-tanulmányára a nyári duplaszámból: ebben a szövegben a Tar-recepció egy jól hízlalt disznó, a szerző pedig maga a böllér, sebészkéssel. LIZs először leleplezi a kizárólag a reprezentativitást hangsúlyozó olvasásmódot, melyet az elhíresült Esterházy-mondat összegez („Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud.”), majd átvilágítja a „másik” kritikatörténeti tendenciát is, azt, amely esszencializál-dekontextualizál, amely az embert csupán „absztrakt individualitásában” értelmezi, és amely alapján „az autentikus irodalom körébe azon szövegek számíthatnak, melyeknek voltaképpeni tárgyai transzhistorikus létezők – ami egyúttal azt is jelenti, hogy az emberi szubjektum lényegét alapvetően a történelem és a társadalom alakítóerejétől függetlennek gondolták el”. LIZs inkább az identitások, identitásrétegek összefonódásának kimutatásában látja a Tar-novellisztika elemzésének kulcsát, mintsem ezen tényezők némelyikének kitüntetésében vagy teljes ignorálásukban.

 

Melyik szöveget tartod a legemlékezetesebbnek a Jelenkor honlapjáról?

Sipos Balázs Esélyek című szövegében sorra nyíltak az egyébként is immár napirend közeli, megvitatandó, égető kérdések, még ha a tabudöntés bizsergető örömét én nem is éreztem. Fontos szöveg, ahogy tárgya, Losoncz Márk könyve (Vakító gépezetek) látatlanban is must-read-nek ígérkezik, sokan sokfelől annak mondják.

A Külfölddel pedig egész egyszerűen nem tudok betelni. Ha innék kávét, az biztos ilyen lenne: serkentő. Ez a Műút kikötői híreinek unokatestvére. Mindegyik szöveg – fantáziátlan utazási magazinok fogalmaznak így – kis ékszerdoboz, rendkívül magas fokú mindenkori szerzői felelősséggel a tárgyuk iránt. A Holmiról, a print-Beszélőről és a Pallag-féle Árgusról már lecsúsztam, a Jelenkor Külföldről nem akarok. Egy szöveget választottam innen mutatóba, az elfogultságom kettős, Zilahi Anna írta, és arról a városról szól, ahonnan ezt a szöveget hazaküldöm: Párizsi számrendszer.

Szőcs Petra fotója

2014-12-22 15:30:00

PROGRAMOK

  • Beszélgetés Terézia Morával
    2019. május 28., 18 óra
    Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
    Beszélgetőtárs: Nádori  Lídia

  • Beszélgetés Kukorelly Endrével
    2019. június 5., 19 óra
    Trafik Étterem, Perczel Miklós utca 24.
    Beszélgetőtársak: Ágoston Zoltán, Kiss Tibor Noé

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)