Kulthelyek: Helynekem

A szerk.

A miskolci Helynekemet a zenészek többször szavazták meg az év legjobb vidéki klubjának, de a felhozatal erős a slamben és az irodalomban is. Barcsai László, a hely programszervezője válaszolt kérdéseinkre.

2012-ben nyitott meg Miskolcon a Helynekem, ahol a kezdetektől fogva jelentős kulturális élet zajlik – irodalmi estekkel, kiállításokkal, táncházzal, koncertekkel. Miért tartottátok fontosnak ezt az irányt, és hogyan sikerült megvalósítani a terveket?
A Helynekem ötletgazdáinak alapvető koncepciója az volt, hogy kell egy hiánypótló hely Miskolcra, ahol koncerteket lehet tartani, kell egy Helynekem. A nyitás előtt pár hónappal jött a megkeresés irodalmi programokra, amiből aztán az lett, hogy a kezdetektől vannak időközönként felolvasások, könyvbemutatók, kiállítások és színházi programok a folyamatos zenei klubélet mellett.

Az elmúlt években mik voltak a legnépszerűbb programjaitok, kulturális rendezvénysorozataitok? Mire vagytok a legbüszkébbek?
A legbüszkébbek talán arra vagyunk, hogy 2015-ben és 2018-ban is megkaptuk az Év Vidéki klubja díjat, amit az aktívan koncertező zenészek szavaznak meg. Emellett én a Slam Poetry Miskolcra vagyok a legbüszkébb, amit már hét éve vezetek, és az egyik legjobb vidéki slam klub az országban, hamarosan az ötvenedik estünket rendezzük, a közösség tagjai pedig megállják helyüket az országos bajnokságokon is, vagy éppen irodalmi, zenei pályán érnek el sikereket. Természetesen a koncerteket látogatják a legtöbben, a legnépszerűbb hazai zenekarok teltházakat csinálnak nálunk, de akár egy slam-esten is kapkodhatja a fejét helyet keresve magának a késve érkező.  A legjobb kortárs írók, költők könyvbemutatói, illetve a Műúttal közös rendezvényeink vonzzák még a kultúrakedvelőket.

A járványhelyzet miatti leállás hogyan befolyásolta a Helynekem működését? Terveztek-e valamilyen átfogó változást, hangsúlyeltolódást a mindennapokban a járvány hatására?
A leállás alatt pihentünk kicsit, gondolkodtunk a jövőn, megcsináltuk az esedékes átalakításokat, aztán ahogy lehetett, fokozatosan újranyitottunk, mára már túl vagyunk pár teltházas pótkoncerten, és reméljük a legjobbakat az őszi szezont illetően. Némileg érezni az óvatosságot az embereken, mi is odafigyelünk a létszámra és a fokozott higiéniára, persze már keringenek az infók az újabb bezárásokról.

Ősz elején milyen kulturális programokra számíthatnak a látogatóitok?
Szeptembertől újraindulnak a Slam Poetry Miskolc versenyek. És van néhány miskolci kötődésű friss megjelenés, amit szeretnénk bemutatni: Szaniszló Judit Leli élete című, a Magvetőnél megjelent regénye, a három Kabai-testvér közös könyve, a Horizont, ami irodalmi kuriózum lesz, illetve külön Kabai Csabának is megjelent az első kötete Árnyékboksz címmel. Kiss Noémi Balaton című novelláskötete van még fixen tervben, illetve Biró Krisztián Eldorádó ostroma című verseskötete.

Ha csak az elhatározásodon múlna, kiket látnál legszívesebben a Helynekem fellépőiként?
Az irodalom területéről Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót, a zenééről Orizát.

2020-09-07 12:30:00