Műhelybeszélgetés Csordás Katával

Csordás Kata, Görföl Balázs

A szerzőt a februári Jelenkorban megjelent verséről kérdeztük.

Csordás Kata írásai a Jelenkor folyóiratban>


2016-ban még novellád szerepelt a Jelenkorban, tavaly és most verseid láttak napvilágot. Hogyhogy a költészet felé fordultál?

Sokáig eszembe sem jutott verset írni, az egyetemen is főleg prózával foglalkoztam, úgy gondoltam, jobban tudom, mitől működik a próza, mint a vers. A lírát mindig nagyon titokzatos és vonzó terepnek éreztem, ahol azonban nincs igazán fogódzóm. Aztán amikor jóval később elkezdtem novellákat írni, sok nehézségbe ütköztem, sosem voltam elégedett a szövegeimmel, mindig az volt az érzésem, hogy túl szószátyár vagyok, szóval húztam, egészen addig, amíg már szinte senki sem értett semmit abból, amit leírtam. És akkor jött a nagy felismerés, hogy ezt a vágyott sűrűséget versekkel lehet elérni. Számomra is meglepetés volt, hogy mennyivel könnyebben ment a versírás, és hogy alkatilag talán mégiscsak ez áll közelebb hozzám. Egy-egy verssel hetekig elbíbelődöm fejben, aztán viszonylag hamar leírom és véglegesítem. A prózaírás sokkal több önfegyelmet, kitartást és stratégiai érzéket kíván, azt hiszem.


Feltűnő a verseidben a megszólalás különbözősége. A februári szövegekben is találkozni egyes szám első személyű, aztán személytelen beszéddel, illetve a most kiemelt versben önmegszólítással. Hogyan esett a választásod az utóbbi megoldásra?

Igen, mindig az adott vershelyzet határozza meg, hogy valaki beszéljen, vagy inkább valakiről beszéljenek, de ez általában adja is magát, olyan sokat nem gondolkozom rajta. A '88 októbernél fontosnak éreztem, hogy végig fennmaradjon a kettős perspektíva, a jelen idejű és a múltbéli, a felnőtt és a gyermeki, miközben mindkettő ugyanannak a személynek a tapasztalata. Emellett az elsődleges érzéki benyomásokon túl a reflexiónak is fontos szerepe van, ami hangsúlyosan önreflexió is.


Több mindent is megkapónak érzek a versben. Rögtön ilyen az emlékezés alapszituációja, amelyet úgy képzelek el, hogy az, aki itt beszél, egy konkrét futás során fut bele a gyerekkorába: de épp a metaforikus „belefutás” jelenik meg először a szövegben, a szó szerinti értelem által felidézett helyzet csak később bontakozik ki. Ez a kompozíció már kezdettől fogva megvolt?

Ha jól emlékszem, az első sor volt meg először. Ez egyébként nem mindig van így, sokat variálok a sorok sorrendjével. Nagyon konkrét és erős élmény az alapja, ami szerencsés módon azonnal működött nyelvi játékként is.


Az is érdekes, hogy az első versszakban a szagok és illatok által beindított emlékezés aztán a föld alatt tekergő férgek leírásához vezet, amelyek viszont nem láthatók. Vagyis az emlékezet nem az érzékelést, hanem a képzeletet erősíti fel, s akár David Lynch Kék bársony című filmjének emblematikus jelenete is eszünkbe juthat, amelyben a kamera a látszólag idillikus amerikai kisváros felszíne alá hatolva a rovarok fenyegető föld alatti rajzását mutatja meg. A férgek képe hogyan jött?

Csak olyan képeket akartam használni, amelyek egy négyéves számára is felfoghatók és jelentőséggel bírnak, miközben valóban a fantázia felé nyitják ki a verset. A férgek jó példa erre, szinte minden kisgyerek szeret a földben turkálni, aztán a vérmérsékletétől függően lelkesedni vagy undorodni a kövek alól kibukkanó lényektől. Persze a föld alatti férgek könnyen megfeleltethetők a tudatalatti tartalmaknak is, mindannak, ami az emlékezés során is rejtve marad, amit mégis tudni vágyunk, legyen mégannyira baljós is.

Egyébként nem ez az egyetlen elbizonytalanító kép, igyekeztem végig kerülni az egyértelmű idillt és a negédes nosztalgiát. Négyévesnek lenni sem fenékig tejfel, bár ezt hajlamos az ember felnőtt fejjel már másképp látni.


Számomra a vers legerősebb része az utolsó versszak első mondata. Az, hogy a jelenben meghallott hang nem olyan, mint a múltbeli, hanem azonos vele. A radikális és mellbevágó emlékezés alighanem pontosan így működik. Bátor gesztusnak tartom, hogy a vers ezt ilyen nyíltan megfogalmazza, nem csak sejteti vagy metaforizálja. Nem tartottál mégis a direkt fogalmi nyelvtől?

Nem tartottam tőle, úgy éreztem, ennyit elbír ez a vers, sőt ettől lesz hiteles. Nemcsak azt akartam megragadni, hogy mit tapasztalok, hanem azt is, hogy hogyan. Itt fontos volt, hogy pontosan fogalmazzak.


A cím konkrét a javából, és az aposztróf révén elkerüli, hogy rögtön a modern magyar líra klasszikusa, Oravecz Imre 1972. szeptembere jusson róla eszünkbe. Ám van egy másik dátum is, amely szövegszerűen nem jelenik meg, mégis jelen van az olvasásban, ez pedig a mostani dátum. Szerinted számít, hogy ezt a verset most olvassuk? Hogy innen nézve egy jó harmincéves tapasztalat jelenik meg a szövegben?

Az Oravecz-utalás a címben nem volt tudatos, noha valószínűleg nem volt véletlen sem, hiszen pont a februári számban jelent meg egy másik versem, amelyikben egy számomra nagyon kedves Oravecz-verset, a Találkozás szarvasokkalt idézem meg.

Igen, erre megy ki a játék, erre a harmincéves tapasztalatra, a két idősík a szó szoros értelmében vett egymásra vetülésére. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy a beszélő felnőtt tudattal újra gyerek lesz pár pillanatra, ami egyszerre felszabadító és ijesztő. Erre rálátni viszont csak harminc év távlatából lehet.

 

2019-02-16 16:00:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs