Szomorú Balaton

A szerk.
Cimkék: lapszámajánló

Megjelent az októberi lapszámunk. A versrovat alkalmi csoportkép a kortárs magyar költészetről. 

 

Ha egy most elindított Voyager-űrszonda aranylemezébe az emberiség üzeneteként az októberi Jelenkor tartalmát gravíroznánk, amit aztán harmincnyolcezer év múlva kihalászna egy magyarul jól tudó szíriuszi irodalombarát, akkor azt állapíthatná meg, hogy milyen kiváló költészete lehetett ennek a kis népnek valahol ott a Naprendszerben a kétezer-tízes években. Ebben az a rendkívüli, hogy a következtetés levonásához egyetlen folyóirat egyetlen lapszáma is elegendő volna. A véletlen hozta, vagy a kozmikus háttérsugárzás egy észrevétlen kilengése, nem tudni – mindenesetre antológiaszerűen gazdag lett a versrovat.

 

A rím miatti bősz öröm

Szóval háromgenerációnyi költő adott verset az októberi Jelenkorba. Először is Parti Nagy Lajos Dumpf Endréje, a bölcs dilettáns, a képzavarok gourmand-ja küldte be Morpheus mákostésztája címmel hanyag kis létvázlatait. Valószínűleg ő a költészetakarás legnagyobb magyar vesztese, kudarca most is igen megkapó:

 

állok itt, kertes őszi rom
csatakszom ollé nedvesen
és pizsamámon felfesel
a rím miatti bősz öröm

 

Keresztesi József egyszer a csetlő-botló Chaplinhez hasonlította PNL dilettánsait. Azt írta, hogy ezek az alakok úgy ügyetlenkednek a magyar költészet terében, „mint Charlie Chaplin a fogaskerekek között a Modern idők híres jelenetében: bátran, hősies elszántsággal, abszolút esélytelenül, ám erről az esélytelenségről tudomást sem véve, végső soron mégis győztesen.” A jellemzés most is talál.

A következő generációt Térey János, Lackfi János és G. István László képviselik (az utóbbi kötetéről pedig Krupp József közölt kritikát). Térey egyik verse (Személyi edző a fiatal főnöknek) egy mai Machiavelli tanácsai egy kezdő konjunktúrahuszárhoz, a másik állásfoglalás egy nagy magyar vitakérdésben: déli vagy északi part?

 

Lapos fövenyére ugyanannak a tónak
Mindenből kevesebb jutott.
A déli falvak szívbemarkolóak,
Némán bámulva északot.

 

Lackfi versét (Józanok mámora) is muszáj említeni: kötelező irodalom mindenkinek, aki ismerte a tavalyelőtt meghalt Ferenczi Lászlót (sokan vannak tanítványai, barátai, kollégái). Aki most, a versből fogja megismerni, immár mint irodalmi alakot, az egy nagyon szerethető, igen eredeti figuráról, a „kopaszodó faun” Lacikáról kap pontos, emlékezetes portrét.

A fiatalabb költőgenerációt Fehér Renátó, Nemes Z. Márió, Toroczkay András versei és Mohácsi Balázs műfordításai képviselik. Emlékezetesnek ígérkező versek, többnyire sötét tónusúak, komor jelen és gyötrő emlékek a múltból, nincs minek örülni. És ha fogadni kellene, mi lesz „emlékezetes”, akkor a Nemes Z.-versnek a látótérbe zümmögve berepülő, nemzeti színű drónját például annak tippeljük, amint Nagy Testvérként figyeli a közterületi munkálatokat, meg még ki tudja, hogy mit. Ha majd megint lesz egyszer egy „közéleti versek antológiája” mint amilyen az Édes hazám volt néhány éve, akkor érdemes lesz visszalapozni ezekhez a versekhez a majdani szerkesztő kollégáknak.

A véletlen a legjobb szerkesztő, ezt régóta tudjuk. Mint oly sokszor, az egy számba kerülő szövegek megint összehoztak egy előre nem tervezett motívumsort. Térey depresszív Balaton-versének hangütését („a déli falvak szívbemarkolóak”) folytatja Fehér Renátó versének fürdőhely-melankóliája („Van-e szomorúbb egy elhagyott / novemberi fürdőhelynél / valahol az isten háta mögött?” és Toroczkay András néhány verse, például az Apa című kétsoros: „Léket kapott gumimatracot ölelni / a Balaton közepén.”). Szíriuszi olvasónk azt a tanulságot fogja leszűrni, hogy a Balaton bizonyára a magyarok gyászhelye lehetett, ahová szomorkodni jártak.

 

Azért nemcsak a versek

De ne csak a versekről essék említés! Egészen különleges nyelvi időutazás Milbacher Róbert regényrészlete (Léleknyavalyák), ritkán olvasni ennyire szép megidézését a 19. századi magyar elbeszélő nyelvnek. Ígéretes indulás Harag Anita prózája (Ásványvíz). Oravecz Imre Ókontrija (az Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj sagájának folytatása) újabb részletközléshez érkezett: ezúttal a bevonuló orosz katonák okozta dúlást ábrázolja fájdalmasan közelről. Erre válaszol Filip Springer dokumentumregényének részlete egy szovjet felügyelet alatt álló lengyel uránbánya megdöbbentő történetéről (Mihályi Zsuzsa fordítása). A szokásos nekrológok helyett átfogó, alapos pályaképet olvashatunk Makk Károlyról Gelencsér Gábortól. De sajnos másokat is gyászolunk: elhunyt John Ashbery, amerikai költő és Tímár Árpád művészettörténész, lapunk rendszeres szerzője. (Tarján Tamásról és Kántor Lajosról is hamarosan megemlékezünk.) Bazsányi Sándor kétszer szerepel, egyszer Nádas-tanulmányával, másszor az általa szerkesztett rendhagyó kötet (Szivárványbaleset) kerül szóba Magyary Anna kiváló kritikájában. Weiss János a Holmi-antológiát mérlegeli, Reichert Gábor Király István naplóját a rá jellemző korszakismerettel, Balogh Tamás Stephan Enter regényét bírálja. 

2017-10-07 16:00:00

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs