Retro, Richárd, Raszkolnyikov

– vasárnap, hétfő, kedd a POSzT-on–

A szerk.
Cimkék: poszt

Mi várható a POSzT programjában – vasárnap, hétfőn és kedden? A Jelenkor Online ajánlója.

A neves román rendező, Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadása a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciója június 11-én 21 órakor kerül színre a Pécsi Nemzeti Színház nagytermében. Afrim, aki nemrég Bartis Attila A nyugalom című regényéből készített előadást, ezúttal a hetvenes évek Romániájába viszi vissza a nézőt, a tömbházak, azaz a blokkok világába, amely egyszerre hordozza az embertelen falanszter és – a hatalmi önkény kiszámíthatatlansága révén – a káosz jegyeit.

Shakespeare III. Richárdját a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkcióját június 12-én 18 órakor nézhetik meg a Nagyszínházban azok a szerencsések, akik valamilyen különös módon jegyhez tudtak jutni. Richárd figurája rengeteg értelmezést kapott már az évszázadok során, ifjabb Vidnyánszky Attila rendezői koncepciója nem szabad döntésként állítja be a híres mondatot, azaz hogy „gazember leszek”. Előadásuk azt vizsgálja, milyen az a környező világ, amelyben ez a döntés létrejön. A címszerepben Trill Zsolt, továbbá Eszenyi Enikő és Hegedűs D. Géza.

Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a világirodalom hasonlóképpen ismert és számtalanszor feldolgozott alkotása, amelyet ezúttal a Vígszínház társulata ad elő a cseh Michal Dočekal rendezésében, ugyancsak a Nagyszínházban június 13-án 21 órakor. Főhőse, Raszkolnyikov a gyilkosság szükségszerűségének kérdésével küzd, akit az előadásban Orosz Ákos formál meg, a főbb szerepekben Stohl András és Börcsök Enikő is színpadra lép.

Ezzel párhuzamosan, a versenyen kívül látható az Ernelláék Farkaséknál című előadás június 13-án 21 órakor a Művészetek és Irodalom Házában. Az azonos című – Karlovy Varyban fődíjjal és külön színész-rendező díjjal is kitüntetett – film színpadi változata ez, amelyet Látókép Ensemble-ként jegyez a társulat, s ugyanúgy Hajdu Szabolcs rendezte, mint a filmet. Egy kivándorló magyar család kudarcosan visszatér, átmenetileg egy másik családnál kapnak szállást: együttlakás egyetértés nélkül. A rendező üzenete: „A dolgok itt vannak körülöttünk csak meg kell ragadni őket, és elmesélni valahogy. Filmen vagy levélben, buszmegállóban vagy telefonon mindegy. Most színházban. Hagyjuk a formaságokat, csak beszéljünk, mondjuk el, amíg tudjuk, amíg lehet. Adjunk hírt egymásnak, egymásról.”

A szakmai beszélgetések a Retromadárról június 12-én 11 órakor, a III. Richárdról június 13-án szintén 11 órakor, a Bűn és bűnhődésről 14-én 12 órakor zajlanak a Művészetek és Irodalom Házában Lévai Balázs moderálásával.

Egyéb programok mellett június 11-én este fél 10-kor Büchner Woyzeckjét láthatják az érdeklődők a budapesti színművészetisek harmadéves – Zsótér Sándor és Börcsök Enikő vezette – osztályától a Janus Egyetemi Színházban, valamint a Zsolnay Negyed E78 termében Parti Nagy Lajos Don Quijotéját a Nézőművészeti Kft. előadásában, Rába Roland rendezésében június 12-én 19 órakor. A Színházi Dramaturgok Céhe szervezésében a POSZT ideje alatt zajlik a Nyílt Fórum a Művészetek és Irodalom Házában, ahol a drámapályázat legjobb műveit mutatják be, 13-án 15 órakor például Bán Zsófia Örökség című művét Telihay Péter rendezésében.

2017-06-11 18:30:00