A rendezvény középpontjában ezúttal a Pécsi Műhely egyik tagja, Ficzek Ferenc (Pécs, 1947 – Pécs, 1987) Ajtónyitás című fotósorozata lesz. A rendezvényen a művészről és a képről, az árnyék esztétikáiról, „ajtónyitásokról” Nagy András esztéta, a Janus Pannonius Múzeum muzeológusa osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel, míg a kép kapcsán Körtvélyesi László fotóművész beszél majd a fényképezésről és készülő önéletrajzi könyvéről.

Nagy András a következőképpen mutatja be Ficzek Ferenc alkotását:

Ajtónyitás
(Ficzek Ferencről)

„Csak megnyílik előtte egy ajtó.
Az a bizonyos ajtó.”
Mándy Iván

A művészi életművek elbeszélése egy történet mozgásának egymásra következő megállított pillanatképeire bontható. Ficzek Ferenc története magát a történetet – az alkotás létrehozásának művekkel megakasztott folyamatait, a variációk végtelen lehetőségének mozgását, az analízis és a formateremtés vagy egy-egy performance történéseit – minden közvetlen szimbolikus tartalmi illusztrációtól megtisztítva művészetének alapvető kategóriájává emeli.

Az 1960-as évek végén konstruktív-geometrikus formaváltozatokkal, sablonok rétegesen egymásra montírozott kollázsaival induló életműben már ekkor megjelenik a fény-árnyék hatásainak, vizuális viszonyainak vizsgálata. A szórópisztollyal fújt motívumok a fotogram hagyományos avantgárd technikáját imitálják a festék mint árnyék és a fehér felületek mint a fény megjelenítésével. Az 1970-es években a tárgy és annak vetített árnyéka változó nézőpontok átmeneteivel többrétegű teret és időt egymásra montírozó variációkban, fotóakciókban, illetve a fotókat alapul használó papír- és vászonképekben tárgyiasult. Ahogy ezek a vetítéses technikával létrehozott művek, úgy az ekkoriban megjelenő formázott vásznak is plasztika és festmény, térkonstrukció és sík áttűnéseit létrehozva, egyéni módon transzformálva a korszak művészeti törekvéseit a hagyományos műfogalom zártságát bomlasztják fel, mely a műalkotás önmagán túlmutató igazságtartalmához, allegorikus vagy szimbolikus értelmezéséhez kapcsolódott. Ficzek életművének folytonos kísérletező mozgásában a pillanatnyi megállásokat dokumentáló művek a variációs lehetőségek végtelenségének illúzióját jelezve elillannak a vizualitáson túl rögzíthető jelentések elől, ahogy a Háthagyott kijáratok című, 1981-es animációs filmjében – mely narratív minimalizmusával az életmű interpretációs kulcsa – a táncoló női árnyalak libben el valószerű alakjai elől a legkülönbözőbb absztrakt formákba.

Ajtónyitás (1975, ezüst zselatin nyomat, 60x100 cm, magántulajdon)

Az Ajtónyitás című fotósorozat, melyet később vászonkép formájában is megalkotott, banális hétköznapiságával és szűkszavúságával ábrázol egy történést, miközben kiiktatja a lehetséges metafizikai és egyéb kultúrtörténeti összefüggéseket. Egy ajtó tiszta vonatkozásnélküliségében a fény és az árnyék, fehér és fekete, tér és sík, realitás és absztrakt kép egymásra vonatkozásával magát a látást, valamint ellenpólusát, a vakságot témájává emelve, a fényképezés technikai gesztusát önnön fényképével ábrázolva nyílik önmagára. Sehol sem vagyunk, miközben itt Pécsett vagyunk. A szűkös tér a művészet szabadságává tágul.

Ajtónyitás (1976, vászon, fújt tus, 100x100 cm, magántulajdon)

Mert ennek az életműnek a legfőbb lényege – ahogy a Pécsi Műhely többi tagjának szintén sokirányú képzőművészeti munkásságában is megnyilvánult – a korszak és a földrajzi tér korlátok közé szorított nyilvánosságában a művészetbe visszahúzódott szabadságnak a története. Ez a szabadság a fotókkal dokumentált akciókkal vagy formasorozatok, technikák és ötletek változataival, a kreativitás történéseivel a cselekvésnek – hiszen a cselekvés a szabadság fogalma nélkül nem elgondolható – erőteljes, de pátosz nélküli, s így közvetett politikai gesztusaival hozta létre műalkotásait.

Horváth J. Károly (Pécs, 1873 – Pécs, 1961): Bezárt kapu (1894, karton, olaj, 33x25 cm, magántulajdon)

William Henry Fox Talbot: Nyitott ajtó (1844)