csokonai.rtf

Beszélgetések Csurgón

A szerk.

A csurgói Csokonai Református Gimnázium beszélgetéssorozata az idei tanévben is rangos művészeket és írókat lát vendégül.

2017-ben az iskola alapításának 225., a reformáció indulásának 500. évfordulóját ünneplik. A programsorozat célja, hogy a meghívott vendégekkel való találkozás, beszélgetés, közös alkotások létrehozása által a diákok, a város és a térség érdeklődői találkozzanak a kortárs magyar kultúra színe-javával. Így lett a sorozat címe az, hogy „csokonai.rtf”.

Az „rtf” (rich text format) egy lassan 30 éve használatban lévő dokumentumfájl-formátum, melynek lényege, hogy majdnem minden program képes dolgozni vele. Ezzel a szervezők egyrészt a modernitásra törekednek, hiszen a Csokonaihoz köthető hagyományuk élő, és így tekintenek a mai kultúrára is. Az „rtf” kifejezés pedig, ahogy a számítógépes nyelvben, itt is azt jelenti, hogy mindenki képes legyen olvasni/meghallani/megérteni, a maga módján befogadni a művészeti értékeket, igazságokat.

Témák: irodalom, filmművészet, zene, sport, építészet, fotóművészet, képzőművészet, pszichológia.

Meghívott vendégek: Térey János író, Krasznahorkai László író, Fehér Renátó költő, Szőcs Petra filmrendező, Bérczes László rendező, Kukorelly Endre író, Kárpáti Dódi (Quimby zenekar) zenész, képzőművész, Kollár-Klemencz László (Kistehén zenekar) zenész, író, Révai Sára fotóművész, Duke Bluebeard zenész, Zanzinger zenész, Upor András zenész, Papaver Cousins zenekar, Csabai László író, Darvasi László író, Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó, Szilasi László író, Németh Gábor író, Szabó Benedek zenész.

A programoknak a Csokonai Református Gimnázium Díszterme (Csurgó, Széchenyi tér 9.) ad helyet, a belépés ingyenes. A sorozat októberben indul, Térey János (október 18.), Krasznahorkai László (október 24.), illetve Szabó Benedek (október 27.) lesznek az első vendégek. 

Az eseménysorozat folyamatosan frissülő Facebook-oldala >>

2016-10-13 14:00:00