Új galéria nyílt Pécsett, a Pexter

A szerk.

Az utóbbi években három galéria is bezárt Pécsett, de most nyílt egy új a Mária utcában.

 

 

Mácsai Ferenc fotóművész Talpalatnyi látomások és Bedő Anikó keramikus Örömbögrék és mások című kiállításával nyílt meg február 17-én Pécsett a Pexter Galéria. Szokatlan jelenség mindez azok után, hogy bezárt 2011-ben a Pécsi Kisgaléria, ugyanebben az évben a Közelítés Galéria, majd 2014-ben a város első magángalériája, a Parti Galéria.

A Pexter Galéria éppen ez utóbbi helyszínén nyílt meg, a Mária utca 1-ben, s mint tulajdonosa, Mester János mondja, szeretnének teret adni fiatal képzőművészeknek, előadóknak, kluboknak, társaságoknak, amelyek vagy a hely hiányával, a megjelenési felületek gyengeségével vagy egyéb más problémával küzdenek, például nem tudnák kifizetni a kiállítási díjat. A kiállításokon túl beindul a Pexter-pódium, amelynek keretében szakemberek tartanak előadásokat a tudomány minden területéről a helytörténettől kezdve a matematikán át a pszichológiáig.

2016-02-18 15:25:00