Kőrösi Zoltán (1962–2016)

Ágoston Zoltán

„A mindennapok és csodák együttállása érdekelte." A nemrég váratlanul elhunyt írótól Ágoston Zoltán búcsúzik.

Kőrösi Zoltán írásai a Jelenkor folyóiratban>

Január végén felhívott, hogy elkészült az új regényével, küldene belőle egy részletet a Jelenkorba. Ez most rövid, kapkodós beszélgetés volt, idő híján nem tudtam személyes témákra térni. Elolvassuk, és hamarosan jelentkezem, mondtam neki. A regényrészletet február 5-én, pénteken késő délelőtt olvastam, úgy 11 és 12 óra között fejeztem be. Nagyon élvezetes volt, a mindennapiság és az abszurditás remek ötvözete egy apokaliptikus jelenetben, melyből letális humor fakad. Ám újabb olvasatlan kéziratok szorításában nem kerestem azonnal, gondoltam, majd hétfőn felhívom, s a kéziraton túl kicsit hosszabban is beszélünk az életünk dolgairól, mint oly sok más alkalommal. Valamikor akkortájt, amikor a pécsi szerkesztőségben befejeztem a regényrészlet elolvasását, Zoli egy ausztriai sífelvonón csendesen elaludt örökre. Már soha nem tudom elmondani neki, mennyire tetszett a szövege.

A kilencvenes évek elején egy Örkény Istvánról elnevezett novellapályázat győzteseként tűnt föl. A fiatal írók József Attila Körének aktív tagja volt, rendszeresen részt vett rendezvényein, mi több, kötetsorozata, a JAK Füzetek szerkesztőjeként is működött. Ekkoriban jelent meg első kötete, a Felrombolás, mely a kilencvenes évek elejének fiatal íróival készített beszélgetéseit tartalmazta. Hamarosan napvilágot látott első novelláskötete, majd két regénnyel jelentkezett – Romkert, A tárt szárnyú lepke –, mely utóbbiaknak szerkesztője voltam az akkori Jelenkor Kiadónál.

A személyes ismeretségünk kezdete azonban nem a szövegekkel való közös bíbelődésre ment vissza. Hanem egy sokfelé felpúposodott beton focipályán zajló játékra a JAK tatai írótáborában, talán a ’92-es évben. Két egy csapatban játszó, de egymásnak ismeretlen azon kezdett vitázni szenvedélyesen, be lehet-e játszani a labdát a centerhez a húsdarálóba vagy sem. Igenis be lehet. Igenis nem. Rettentő komolyan volt véve. Mintha az életünk múlt volna rajta. Talán az is múlt. Zoliról nem lehet beszélni pusztán íróként, mert az íráshoz hasonlóan a foci is a szenvedélye volt. A pályán ismerkedtünk meg, később sokfelé utaztunk együtt a magyar futball íróválogatottal, külföldre is, Olaszországtól Svédországig.

Érzelmes embernek ismertem meg, amit igyekezett iróniával, szarkazmussal leplezni, közeli barátaihoz fűződő bensőséges viszonyát gyakran erős poénokkal, „beszólásokkal” egyensúlyozta ki.

Nemcsak személyes életében, de íróként is kedvelte a szelíd provokációt. Utolsó megjelent kötete, a Szívlekvár címében is effélét lehetett sejteni az érzelmileg túltelített metaforában. Ahogy az olyan címek, mint a Szerelmes évek, A hűséges férfi vagy a Hazánk szíve alcím is könnyen zavarba ejthette a kortárs olvasót, ha irónia nélkül közelített hozzájuk. Sok szeretetteli úgynevezett „egyszerű olvasói” reakciót kapott, mert életes – nemegyszer valós, elmesélt élettörténetekből kiinduló – könyvei sokakat megszólítottak, s szerzőként is megszólítható volt. Élvezettel mesélte mindig azt a történetét, amelyben korai regénye, a Romkert ankétján idős nénik visszaemlékezni véltek a fiktív történet gyermekkorban elhalt szereplőjére és családjára, hitükben az ellentmondó tények nem befolyásolták őket. Zoli, aki a mágikus irodalom rajongója volt, a történetmesélés hatalmát látta ebben.

Regényeinek sokfelé elágazó történetei behálózták a mai és az egykori Magyarországot, sok-sok emberi sorsot, főképp a történelem könyörtelen mechanizmusa által megnyomorított kisegzisztenciát felmutatva. Olvasóinak egy része örült annak, hogy a regényalakok átélhető módon keresték a boldogságot vagy szenvedtek éppen. Másik részük azt is kedvelte műveiben, ahogy az érzelmekkel erősen átszőtt történetek – gyakran az elbeszélői szólam révén – ironikus felhangot kaptak, s így a szerző a regénypoétika magasabb szintjén azt mutatta meg, miképpen bizonyultak rendre illuzórikusaknak a jó és tisztes életre, a boldogságra irányuló törekvések a világnak ezen a fertályán, különösen a huszadik században.

Műveinek anyagát honi tájakról vette, a rálátásban segítették utazásai. Tudomásom szerint életét leginkább meghatározó, szemléletformáló útja Portugáliához kötődött, ahova először felesége, Orsi révén jutott el még az egyetemi évei végeztével. Az ott töltött hosszabb idő, majd a későbbi visszatérés az ittenitől gyökeresen eltérő tapasztalattal ajándékozta meg az élethez való viszonyról, a tulajdonlás értelméről, a „ráérő időről”, a saudadéról, a reménytelen vágyakozás szépségéről, s arról, amit egyik regényalakja majd úgy fogalmaz meg, hogy „az élet sokkal erősebb nálunk”.

A mindennapok és csodák együttállása érdekelte, s ez A történetek a csodálatos csecsemők életéből című novelláskötettől kezdve az utolsó regényig, Az ítéletidőig bezárólag bizonyítható. Ami tavasszal megjelenik, de Zoli már nem veheti kézbe. Leírom, de igazából nem tudom elhinni. Egy hete próbálkozom összehozni valamit róla, de valahogy ellenáll a szervezetem. Most kellene valami csodafélét beleírni, öregem, ebbe a történetbe.

2016-02-16 15:10:00
http://www.szinhaz.net

PROGRAMOK

  • Szerb Antalról: kötetbemutató beszélgetés
    Havasréti József / Pálfy Eszter / Kisantal Tamás
    2019. június 14., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)

  • Keresztesi József: Inverz Ophelia (könyvbemutató)
    2019. június 15., 16:30
    Pécs, Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtár (Király utca 9.)
    Beszélgetőtárs: Görföl Balázs