Péterfy Gergely nyerte az Aegon-díjat

A szerk.

A sajtóreggeli az Aegon Magyarország székházában 2015. március 24-én délelőtt zajlott, melyen bejelentették, hogy az idei díjat Péterfy Gergelynek ítélték oda Kitömött barbár című regényéért.

Az Aegon Művészeti Díj a kortárs irodalom egyik legjelentősebb és legmagasabb pénzdíjjal – hárommillió forinttal – járó független díja, melyről tizedik alkalommal döntött a szakmai zsűri. (A testület összetétele titkos. Jeligés, online szavazást követően csak a végső döntés meghozatalakor találkoztak.) December óta publikus a kiadók által díjra jelölt 67 könyv, a szakmai zsűri által esélyesnek tartottak 10-es listáját pedig február óta ismeri a közönség. Erre a nyertesen kívül Dragomán György, Esterházy Péter, Havasréti József, Kiss Tibor Noé, Szíjj Ferenc, Szilasi László, Térey János, Tóth Krisztina és Závada Pál került föl egy-egy művével.

2015-ben a zsűri elnöke Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész volt, a zsűritagok: Bazsányi Sándor kritikus, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, Keresztesi József, Nagy Gabriella, Reményi József Tamás kritikusok és Saly Noémi irodalomtörténész.

Az Aegon Művészeti Díj ünnepélyes gálaestje 2015. április 8-án 19.00-kor lesz a Katona József Színházban. A szerzőt Szegedy-Maszák Mihály laudálja, az esten felelevenítik az elmúlt tíz év legérdekesebb pillanatait.

 

(A bélyegkép forrása a litera.hu)

2015-03-24 11:50:00