A jégkorszak ükunokái

A szerk.

A Jelenkor frissen megjelent márciusi számát Térey János és Fehér Renátó írásaival ajánljuk.

 

Térey János A Legkisebb Jégkorszak címmel írja versformában készülő regényét. A mű cselekménye a közeljövőbeli Magyarországon játszódik, és feltűnnek benne a szerző korábbi epikai alkotásainak szereplői közül többen is. A márciusi számban olvasható részlet középpontjában a svábhegyi farsangi bál estéje áll: az illusztris társaság többek között vezető politikusokat, írókat, művészeket vonultat fel, csak az ország korábbi miniszterelnöke tüntet távollétével. S az események nem várt, ijesztő fordulatot vesznek. A regény korábbi részlete a 2014. januári számunkban olvasható, a műhöz kapcsolódó vers pedig 2012 szeptemberében jelent meg.

Fehér Renátó Garázsmenet című első verseskötete 2014-ben látott napvilágot a Magvető Kiadónál. A könyvről Szénási Zoltán közöl elismerő kritikát számunkban. Fehér Renátó most megjelent két verse közül a bakadalt olvashatják, amely magában hordozza a fiatal költőre jellemző közéleti-történelmi érdeklődést, ironikus módon megidézve a versírás tanúságát is. “ha verset írna száz év múlva az / ükunokám ennyi lesz a vigasz”.

2015-03-11 18:00:00