Ünnep

Mohácsi Balázs
Cimkék: lapszámajánló

Kocsonyás ég, cigány keresztelő, alkoholmentes sör, vers Mészáros Lőrinchez. Megjelent a Jelenkor decemberi lapszáma. Mohácsi Balázs szerkesztői ajánlója.

 

A decemberi lapszám élén nem csupán a stílszerűség jegyében áll Fekete Richárd Ünnep című verse. A nagyszabású költemény a mai fiatal líránk nagy ambíciójú, komoly energiákat és súlyos témát mozgató műve: egy elvált férfi litániája az első külön töltött karácsonyon. Az Ünnep Zelk Zoltán nagyformátumú anya- és feleségsiratójának, a Sirálynak a formanyelvét veszi kölcsön. „Kocsonyás ég, lucskos talaj, / nyugodt erdő. Nincs semmi baj! / Egy éve, hogy más ablakon / világít ki az otthonom. // A félig zárt redőny alatt / már ereszkedni kezd a nap, / az álmos ködfelhő pedig / havat is hozhat reggelig.”

A versrovat első fele sem ígér sokkal könnyedebb témákat – csak további kiváló verseket. „Reggel / sötét volt tegnap a fejemben”, írja Marno János. Visky András költeményeiben a szerelmi és az istenes versbeszéd csúszik egymásra: „Nem emlékeztem / a melleidre Ők sem / emlékeztek rám // Kitépett körmök hullnak – / ragyognak Isten / véres ujjai”. Demény Péter versei pedig az apa-gyermek viszonyt vizsgálják kíméletlenül: „hosszú levélben / kellene megírnom / hogy minden / bűnöm / visszahullt / rád / hogy amikor / azt hittem jól / akkor is rosszul / szerettelek”.

A prózarovatot Jászberényi Sándor novellája nyitja, témaválasztása szokásosan érzékeny: egy cigány keresztelőbe nyerünk bepillantást, ahol az elbeszélő – az egykori iskolai barát – a keresztapa. Oravecz Imre az öregkori kispróza-ciklusának újabb darabjait adja közre: Feljegyzések naplemente közben. Sándor Iván pedig ismét részletet közöl készülő regényéből. Az előző részlet épp egy éve, 2018 decemberében jelent meg nálunk, akkor az emlékezet és a jelen Budapestjén csatangolhattunk Z.-vel, a főszereplővel – a mostani darabban Párizs utcáit járjuk. Szöllősi Mátyás szintén regényrészlettel szerepel: a részletben egy fiatal ügyvéd egy feje tetejére állt, kaotikus napjába pillantunk bele: az apja a kórházban, meg kellene látogatni, a párkapcsolata romokban, találkozni kellene a barátnőjével, ám hiába vett ki szabadnapot, a főnöke rásóz egy ügyet, ami keresztülhúzza terveit. S ahogy épp a kihallgatásra tart, elüt valakit – csak innen fordul igazán abszurdba a történet.

A versek folytatódó sorába előbb Meliorisz Béla lop fanyar humort, például ezzel a részlettel: „ahogy az alkoholmentes sörre / kezdek rászokni az elvágyódásra”. Aztán Szlukovényi Katalin ezt csak fokozza: a négy szövege közül legelőször is a – nem viccelek! – Mészáros Lőrincnek ajánlott Cicatrix című versével. A vers első mondata: „A szeretet cica”. Petrik Iván következő versei pedig akaratlanul is párbeszédben állnak a Szlukovényi-versekkel. Petrik hétköznapi banalitásokból építkező Vagy nincs című írása Szlukovényi Kötöttpályás közlekedésére rímel, míg a Macskacsikk (lámpaária) című darabot természetesen a macskamotívum csatolja vissza Szlukovényihoz. A szépirodalmi blokkot Debreceni Boglárkának az Alice Csodaországbant idéző versei zárják: A kék róka, Nyuszi úr, Denevéreim.

Az értekező írások sorát György Péter fajsúlyos Kertész-tanulmánya nyitja, amely nemcsak a Kertész-életmű különös non-fiction jellegéhez, az abban kardinális fontosságú ábrázolás-ábrázolhatatlanság kérdéséhez szól hozzá, hanem arról is említést tesz, hogy a hazai irodalomtudományi megközelítések – mivel a politikai és társadalmi összefüggések taglalása elől általában kitérnek – gyakran reduktív értelmezésekkel szolgálnak, Kertész esetében mindenképpen.

A sort Miklósvölgyi Zsolt tanulmánya folytatja, melyben a Nádas Péter írásaiban felépülő Berlin-képet elemzi. Ez az írás egyébként távolról a kritikarovat három írásához is kapcsolódik, ugyanis Bazsányi Sándor Nádas-monográfiáját előbb Radnóti Sándor recenzálja elegáns tömörségű írásában, majd Kenderesy Anna helyezi a monográfiát a Nádas-recepció tágabb kontextusába. Végül pedig maga Bazsányi ír Tilmann Lahme A Mannok. Családregény című non-fiction regényéről (és furcsa műfajiságáról) – ez az írás viszont Sándor Iván regényrészletéhez is visszacsatol, ugyanis Z. Thomas Mannék sorsát több ponton is szóba hozza.

A harmadik tanulmány Weöres Sándor költészetfelfogásáról szól. Lőcsei Péter a tőle megszokott alapossággal tárja fel Weöres jóformán összes ars poeticus megnyilatkozását, legyen szó fiatalkori levelezésről, értekező írásokban, kritikákban megbúvó egy-egy gondolatról vagy mesterként a tanítványnak adott tanácsról. Következetes, szigorú, és éppen ezért rokonszenves költői ethosz rajzolódik ki – ahogy Lőcsei fogalmaz: Weöres úgy vélte, „a felületes dicséretekből nem lehet annyit tanulni, mint az alapos számonkérésekből”.

A kritikarovatban a már említett Nádas–Bazsányi-blokkon kívül még két írás szerepel. Melhardt Gergő a pécsi reneszánsz ember – költő, dalszövegíró, énekes-frontember, ifjúsági szerző, drámaíró, kritikus, szerkesztő –, Keresztesi József „első” „rendes” verseskötetét, az Inverz Opheliát teszi mérlegre. Az elismeréstől a filológiai nyomozáson át a megfontolandó bírálatig van itt minden, hideg is, meleg is.

A lapszám utolsó írásában K. Horváth Zsolt a francia filozófus-szociológus, Maurice Halbwachs Az emlékezet társadalmi keretei című könyvének jelentőségét vizsgálja az emlékezetkutatás újabb fejleményeinek viszonylatában. S arra a kérdésre is választ kapunk, hogy az elmélet- vagy eszmetörténeti hasznon túl milyen aktualitása lehet e mintegy százéves mű kiadásának.

Végül, mivel közeledik a karácsony, talán megengedi a kedves Olvasó, hogy figyelmeztessem: a Jelenkor sárgája szépen mutat a fenyőzölddel (is). A jó hír a folyóirat legutolsó oldalán szerepel (így keretezi az ünnep a decemberi lapszámot): a 2020-as évfolyamra (úgy a printre, mint a pdf-re) változatlan áron lehet előfizetni.

 

2019-12-09 14:00:00
http://bit.ly/np_arbormundi